Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Melyik a legfinomabb méz?

Melyik a legfinomabb méz? - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű szép királyság. A király már nagyon idős volt, és mindenképpen szerette volna, ha egy szem lányát elveszi egy olyan királyfi, aki igazán megérdemli. De nem tudta, hogyan is döntse el, kit fogadjon el a lánya kérőjének. A királykisasszony csodálatosan szép volt: fenékig érő haja szinte szikrázott a napsütésben, lábai kecsesen vékonyak voltak, magas volt és minden ruha jól állt neki. Nem is csoda, hogy a király féltette a kérőktől. Egyik reggel arra ébredt a király, hogy megkívánta a mézet. A szolgák tüstént hozták is neki. Hiába kóstolgatta, melyiket egye, valahogy egyik sem ízlett neki igazán – pedig tudni kell róla, hogy ez volt a kedvenc étele. Eszébe jutott a megoldás: az a királyfi veheti el az ő lányát, aki a legfinomabb mézet hozza a színe elé. Kihirdették hetedhét országon is túl, hogy a király férjet keres a lányának, és az nyeri el a kezét, aki a legfinomabb mézzel járul a színe elé. Jöttek is a kérők sorra százával, ezrével. A király rájött, hogy nem is olyan egyszerű igazságot tenni. Hogyan kóstoljon meg ennyi mézet?  Ha mindegyikbe csak belenyal, akkor sem tudja megenni, akkora mennyiségről van szó, hiszen több ezer kérő jött

Tovább a mesére

Világszép Nádszál kisasszony (magyar népmese)

Világszép Nádszál kisasszony - magyar népmese - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren is túl, de még az üveghegyeken is egy sánta arasszal túl, volt egyszer egy király, s annak két fia. Az idősebbik fiú, ahogy egy kicsit fölcseperedett, s kiserkedett a bajusza, feleségül vett egy szép királykisasszonyt, de a kisebbiket hiába biztatta az édesapja; azt mondta, hogy ő addig meg nem házasodik, míg kerek e világon a legszebb királykisasszonyt meg nem találja. – No, azt keresheted – mondotta a bátyja -, mert a legszebb királykisasszonyt én vettem feleségül. – Hiszen, szép a feleséged – mondotta a királyfi -, de nem hiszem, hogy még szebb ne volna ezen a világon. Hallja ezt a beszédet a kisebbik fiú fölnevelő dajkája, s mikor az idősebb királyfi továbbment, azt mondta a kicsi királyfinak: – Bizony jól mondottad, hogy van ezen a világon a bátyád feleségénél szebb királykisasszony. Csakhogy sem a bátyád, sem a felesége nem árulják el neked, mert az a világszép királykisasszony a te bátyád feleségének a húga. – No bizony, ha az, megyek is utána. – Megállj csak, fiam – mondja az öregasszony -, nem találod azt meg az apja házában. El vagyon az rejtve egy nádszálban. Hallottad-e hírét a Fekete-tengernek? Fekete-tengernek a

Tovább a mesére

A találós mese (magyar népmese)

A találós mese - magyar népmese - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, hol a kurta farkú malac túr, kidőlt-bedőlt kemencének egy csepp ódala sem vót, ahol jó volt, ott rossz nem volt, ahol rossz nem volt, ott jó volt, mégis megsült benne annyi pogácsa, hogy egy meztelen cigánypurdé mind elvitte az inge ujjában, úgy láttam, mint most, ott voltam, hol beszélték, aki nem hiszi, kérdezze meg… volt egyszer egy király, s annak olyan szép felesége, hogy még az angyalok is irigyelték a szépségét. De olyan erősen irigyelték, hogy leküldötték hozzá a halál angyalát, s felvitették a mennyországba. Búsult a király, szörnyű nagy bánat nehezült a szívére, éjjel-nappal siratta a feleségét, de hogy telt-múlt egy-két esztendő, addig s addig duruzsoltak a fülébe, hogy így meg úgy, nem maradhat halálig szomorú özvegységben, a koldusnak is van párja, a kicsi leányát sem nézheti árvaságban, hogy felöltözött szép aranyos gúnyába, s elindult leánynézőbe. Elindult, de előre megmondta, hogy csak olyan leányt vesz el, aki van olyan szép, mint az első felesége volt. No, be is járt országot-világot, sok szép leányt s asszonyt látott, de a feleségéhez hasonlatos szépet nem talált. Telt-múlt az idő, a kicsi királykisasszony szép nagy leánnyá serdült, jöttek is a kérők, királyfik,

Tovább a mesére

A fekete kisasszony (magyar népmese)

A fekete kisasszony - magyar népmese - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, nem tudom merre volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy király, annak a királynak tizenkét fia. Ez a tizenkét fiú mindig együtt járt, s különösen az erdőben szerettek bódorogni. De akárhányszor mentek az erdőbe, mindig találkoztak egy ősz öregemberrel, aki megállította őket, s mind azt tanácsolta nekik: – Fiaim, ne járjatok mindig az erdőben, menjetek egy kicsit világot látni! A fiúk elmondták otthon az édesapjuknak, hogy mit mond nekik mindig az az öregember, de a király nem akarta elengedni őket. Hanem az ősz öregember csak mindig elébük állott, ha más erdőbe mentek is. Ismét csak azt tanácsolta, menjenek el világot látni, mert különben nem lesz jó vége a dolguknak. Nem tudtak nyugodni az öregembertől. Addig beszéltek hát az apjuknak, míg el nem engedte. – Hát menjetek Isten hírével, lássatok világot! Lóra ültek, s mentek világgá. Az első nap egy erdőben esteledtek el, s ott az erdőben találtak egy kastélyt. Nem kérdezték, ki lakik a kastélyban, bementek egyenesen, végigmentek a szobákon, hát éppen tizenkét szoba volt, minden szobában egy ágy megvetve. Egy szobában pedig az asztal felterítve éppen tizenkét személyre, s tele volt az asztal mindenféle drága enni-, s innivalóval. Volt a kastély mellett egy

Tovább a mesére

A hétszépségű királykisasszony (magyar népmese)

A hétszépségű királykisasszony - magyar népmese - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény ember, s annak egy nagy kamasz fia, úgy hívták, hogy Kolontos Bandi. Na, nem is hiába hívták kolontosnak ezt a legényt, mert csupa ostobaság volt minden cselekedete. Az apját, az anyját majd felvetette az erős búbánat, hogy a fiok mindenükből kiforgatja őket a nagy ostobaságával. Egyszer többek közt azt mondja az asszony a fiának: – Eredj, fiam, öntözd meg a virágokat, mert a nagy melegségben mind elszáradnak! Fogja magát Bandi, lemegy a pincébe. Volt ott három akó bor, felviszi a kertbe, s reá öntözi a virágokra. Sokszor látta, hogy az emberek, ha bort isznak, jókedvük kerekedik, s amint a bort elöntözte, még meg is kérdezte a virágokat: – Jókedvetek van, ugye? Meghiszem azt! Máskor meg azt mondták neki, hogy hintse meg az udvart homokkal, hogy legyen egyenes. Hanem Bandi azt gondolta, hogy jobb a liszt a homoknál, s ami liszt volt a háznál, azt mind elhintette az udvaron. Jő ki az apja, s nézi, hogy mit csinált Bandi. – Jaj, te világ bolondja, te, mit tevél?! – Talán bizony nem elég egyenes az udvar? – kérdezte Bandi. – Hiszen megállj, mindjárt megegyenesítlek én! Előkapott egy husángot, jól

Tovább a mesére

A csúnya királyfi és a szép királykisasszony (magyar népmese)

A csúnya királyfi és a szép királykisasszony - magyar népmese - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy király, s annak egy olyan szép leánya, mint égen a ragyogó csillag. A szomszéd ország királyának meg volt egy fia, s ez olyan csúnya volt szegény, mint a sötét éjszaka. Meghallotta a hírét a királyfi annak a világhíres szép királykisasszonynak, fogta magát, elment leánynézőbe. Fölmegy a király palotájába, mondja a királynak szíve szándékát. Mindjárt hívatja a király a leányát, jött is a királykisasszony, de amikor meglátta a csúnya királyfit, azt mondotta: – Ilyen legénnyel még a cipőmet sem takaríttatnám ki. Búsult nagyon a szegény királyfi, kiment a palotából nagy szégyenkezve. De nem tudta kiverni a fejéből a szép királykisasszonyt. Azt mondta magában: „Egy életem, egy halálom, enyém lesz ez a leány!” Gondolt erre, gondolt arra, mit gondolt, mit nem, színaranyból veretett egy tyúkot tizenkét csirkével, aztán egy aranyguzsalyt aranykenderrel s egy aranytükröt, olyant, hogy csak bele kellett nézni, s a tükör olyan szépen muzsikált, hogy az angyalok sem szebben odafent a fényes mennyországban. Akkor aztán felöltözött álruhába, visszament a királyhoz, s beszegődött hozzá inasnak. Az aranytyúkot s a csirkéket, az aranyguzsalyt s az aranytükröt bedugta az ágy alá. De másnap elévette az aranytyúkot s az aranycsirkéket, kitette

Tovább a mesére

A csodaóra (magyar népmese)

A csodaóra - magyar népmese - Mesélek Neked

Volt egyszer egy király. Ennek a királynak csak egyetlen fia volt, de a jó Isten tudja, miért, erre is megharagudott egyszer annyira, hogy elkergette a háztól: fel is út, le is út! Hiába fogta pártját a királyné, hiába sírta föl az egész falut szívéről szakadt édes magzatáért: nem volt pardon s grácia: a kicsi király fiúnak el kellett bujdosnia. Elindult hát nagy búbánattal a királyúrfi; ment, mendegélt hegyeken-völgyeken átal. Amint megy, hallja, hogy fut lélekszakadva utána valaki, s nevét kiabálja. Visszafordul, s hát egy inas az udvarból. Megörült, hogy talán visszahívja, de az inas elmondá nagy szomorún, hogy arra ugyan ne is gondoljon, hanem itt egy aranyóra, ne, az édesanyja küldte, tegye el jól. A királyúrfi elvette az órát, zsebébe tette, s nagy búsan ment tovább. Útközben eléveszi az órát, felnyitja a födelét, s hát, uramteremtőm! Valami láthatatlan lélek vagy mi megszólal, s azt mondja: – Mit parancsolsz, lelkem, édes jó gazdám? Elálmélkodott ezen a királyfi, de nagyon, nagy álmélkodásában nem is szólt egy szót sem, hanem az órát visszatette a zsebébe. Egyszerre csak kétfelé ágazott az út, s az egyik egy rengeteg erdőbe, a másik egy városba vitt. Gondolkozott, hogy melyik úton haladjon. Jó lett volna a városba menni,

Tovább a mesére

A banya (magyar népmese)

A banya - magyar népmese - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, még a világon is túl volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak három fia. Nagy legény volt mind a három, szerettek volna megházasodni. Mondják az apjuknak, hogy mit akarnak. – Jól van – mondja a szegény ember -, hanem elég, ha egyszerre egy fiam házasodik. Menjetek el, s amelyik a legszebb virágot hozza közületek, az házasodjék meg! A két nagyobbik legény a faluból ki sem ment. Mind a kettőnek volt kedvese, hoztak azoktól szép virágbokrétákat. Hanem a legkisebbiknek nem volt senkije, semmije, az elment a faluból, s ment nagy búsan hegyeken-völgyeken át. Egyszerre csak egy rengeteg erdőbe ér, s rengeteg erdő közepében meglát egy régi palotát, palota körül egy virágoskertet. – Hej, istenem, istenem – sóhajtott a legény -, bezzeg ebből a kertből vihetnék szép virágokat! Amint így sóhajtozik magában, kijön a kertből egy csúnya vén banya, s kérdi: – Mért búsulsz, te szegény legény? Mondja a legény, hogy mi kellene. – No, ha csak virág kell, gyere velem, adok én neked. Bevitte a kertbe, szedett szebbnél szebb virágokat, s azt mondta, ha valami még kell, csak jöjjön ide, majd segít ő rajta. Hazamegy a legény a szép nagy bokrétával, de az olyan szép

Tovább a mesére

A csillagszemű juhász (magyar népmese)

A csillagszemű juhász - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy király. Szörnyű hatalmas volt ez a király, féltek a népek tőle, ha messziről látták, reszkettek tőle, mint a nyárfalevél. Ha ez a király egyet tüsszentett, kengyelfutók s lovas legények vitték hírét az egész országban, s aki nem mondta: „Adj’ Isten egészségére!”, halál fia volt. Nem is akadt az egész országban, csak egy ember, ki nem mondta, hogy „Adj’ Isten egészségére!”. Ez a csillagszemű juhász volt. Nosza, megfogták a király emberei a csillagszemű juhászt, vitték a király színe elé, s jelentették: – Ihol, felséges királyom, ez a csillagszemű juhász nem akarja mondani, hogy „Adj’ Isten egészségére!”. Hej, szörnyű haragra lobbant a király! – Mit, te nem mondod, hogy adj’ Isten egészségemre?! – Dehogy nem mondom, felséges királyom, bizony mondom, hogy: adj’ isten egészségemre. – Nem az egészségemre, hanem az egészségére. – Hiszen mondtam, felséges királyom, egészségemre. Megrántja az udvarmester a juhászsubáját, súgja neki: – Te szamár, mondjad, hogy „Adj’ Isten egészségére!”. – De már azt nem mondom – mondotta a juhász -, amíg a király őfelsége a lányát nekem nem adja. Ott volt a királykisasszony a szobában, megtetszett neki a csillagszemű juhász, jó szívvel a felesége is

Tovább a mesére

Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack (magyar népmese)

Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack - magyar népmese- Mesélek Neked

Volt egyszer egy király s annak három szép lánya. Ez a király egyszer, mikor a vásárra ment, kérdezte a lányaitól: – No, lányok, mit hozzak nektek a vásárról? Azt mondta a legidősebb: – Hozz nekem, édesapám, aranyruhát. Azt mondta a középső: – Nekem pedig ezüstruhát. – Hát neked mit hozzak? – kérdezte a legkisebbiket. – Nekem, édesapám – mondta a legkisebb királykisasszony -, szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot. – Hm – csóválgatta fejét a király -, még ezt sem hallottam, de ha van ilyen a világon, majd hozok én neked, lányom. Elment a király a vásárra, s vett is mindjárt aranyruhát a legidősebb lányának, ezüstöt a középsőnek, de szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem talált, pedig végigjárt minden boltot. Búsult a király, hogy éppen a legkedvesebb lányának nem teljesítheti a kívánságát. “No – gondolta magában -, csak érjek haza, kihirdettetem az országban, hogy akinek van szóló szőlője, mosolygó almája, csengő barackja, csak hozza az udvaromba, annyi aranyat adok érte, hogy holtig úr lesz abból.” Ahogy ezt éppen így elgondolná, nagyot zökken a hintaja, s úgy megragad a sárban (mert nagy sár volt ám), hogy a paripák meg sem tudtak mozdulni. Eleget rittyegtetett, pattogtatott, káromkodott a kocsis,

Tovább a mesére

Tündérszép Viola és a farkasok

Tündérszép Viola és a farkasok - Mesélek Neked - 2

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egy gyönyörű szép hercegnő, Tündérszép Viola. Azért nevezték így, mert egyrészt gyönyörű volt, másrészt a kastélyok körül rengeteg viola nyílt – tündöklött a kastély a rengeteg virágtól. Tündérszép Viola nagyon-nagyon szerette az állatokat, minden nap beszélgetett a madarakkal, a cicákkal, a kutyákkal, a lovakkal, a bárányokkal, a tyúkokkal, a kacsákkal, a libákkal, a kecskékkel és bizony még a malacokkal is. Naponta meglátogatta a kastélyuk körül élő állatokat. Egyik nap így szólt édesanyjához, a királynéhoz: – Édesanyám, szeretnék kimenni egy kicsit a rétre játszani, virágcsokrot készíteni és koszorút fonni a hajamra. Édesanyja így felelt: – Menj csak nyugodtan Tündérszép Viola. De vigyázz, nehogy egy idegen állattal találkozz! Ha mégis ez történik, akkor menekülj! Vigyél magaddal egy szolgálófiút, aki majd megvéd! Így is tett Tündérszép Viola, hallgatott édesanyjára. Elvitte magával egy nagyon jó barátját, hiszen ő sosem tett különbséget gazdag és szegény között. Így a legjobb barátja se nem herceg, se nem királyfi volt, hanem egy szolgálófiú. Együtt mentek virágot szedni, csokrot készíteni, hajkoszorút fonni, lepkéket kergetni, bogarakat gyűjteni. A bogarakat természetesen elengedték, mert nem akartak nekik ártani. Csak megnézték, milyen szépek. Viszont egyszer valami furát hallottak. Észrevették hogy kezd

Tovább a mesére

You cannot copy content of this page