Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack (magyar népmese)

Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack - magyar népmese- Mesélek Neked

Volt egyszer egy király s annak három szép lánya. Ez a király egyszer, mikor a vásárra ment, kérdezte a lányaitól: – No, lányok, mit hozzak nektek a vásárról? Azt mondta a legidősebb: – Hozz nekem, édesapám, aranyruhát. Azt mondta a középső: – Nekem pedig ezüstruhát. – Hát neked mit hozzak? – kérdezte a legkisebbiket. – Nekem, édesapám – mondta a legkisebb királykisasszony -, szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot. – Hm – csóválgatta fejét a király -, még ezt sem hallottam, de ha van ilyen a világon, majd hozok én neked, lányom. Elment a király a vásárra, s vett is mindjárt aranyruhát a legidősebb lányának, ezüstöt a középsőnek, de szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem talált, pedig végigjárt minden boltot. Búsult a király, hogy éppen a legkedvesebb lányának nem teljesítheti a kívánságát. “No – gondolta magában -, csak érjek haza, kihirdettetem az országban, hogy akinek van szóló szőlője, mosolygó almája, csengő barackja, csak hozza az udvaromba, annyi aranyat adok érte, hogy holtig úr lesz abból.” Ahogy ezt éppen így elgondolná, nagyot zökken a hintaja, s úgy megragad a sárban (mert nagy sár volt ám), hogy a paripák meg sem tudtak mozdulni. Eleget rittyegtetett, pattogtatott, káromkodott a kocsis,

Tovább a mesére

A három örökség (magyar népmese)

A három örökség - magyar népmese - Mesélek Neked

Volt egyszer egy szegény ember, volt neki három fia. Mikor eljött a halála órája, az ágyához hívatta mind a hármat. – No, fiaim, ami vagyonom van, rátok hagyom. Volt egy kaszája, egy kakasa meg egy macskája. – Egyikteké lesz a kasza, a másiké a kakas, a harmadiké a macska. Ahogy az öreg ezt elmondta, lehunyta a szemét, föl sem nyitotta többet. A legények meg vakarták a fejüket. – Mit csináljunk ezzel a furcsa vagyonnal? Akire a kaszát hagyta, elindult világnak. Úgy gondolta, addig megy, míg olyan országba ér, ahol nem ismerik a kaszát. No, sok talpalás után meg is találta azt az országot. Ott bizony ágyúval lövöldözték a gabonát. De sehogy sem volt jó, mert ahol hajlatban volt a búza, ott a kalászát vitte le az ágyúgolyó; ahol meg dombon volt, ott a töve alatt ment el. A legény meg csak nézte, mit művelnek a drága gabonával. – Mit csinálnak maguk? – Aratunk. – Nem így kell aratni! – Hát hogy? Elővette a kaszát, és szép rendben dőlt a kalász. Hej, nagyon megörültek az emberek, mentek egyből a királyhoz, elújságolták, micsoda szerszámot hozott a legény. A király sok-sok pénzért megvette a kaszát a legénytől. Attól fogva a kovácsokkal ott is

Tovább a mesére

A kis kakas gyémánt félkrajcárja (magyar népmese)

A kis kakas gyémánt félkrajcárja - magyar népmese - Mesélek Neked

Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy kis kakasa. Csak ott keresgél, csak ott kapargál a kis kakas a szeméten, egyszer talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra megy a török császár, meglátja a kis kakasnál a gyémánt félkrajcárt, azt mondja neki: – Kis kakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat. – Nem adom biz én, kell a gazdasszonyomnak. De a török császár erővel is elvette tőle, hazavitte, betette a kincseskamrájába. A kis kakas megharagudott, felszállott a kerítés tetejére, elkezdett kiabálni: – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! A török császár, csak hogy ne hallja, bement a házba, de akkor meg a kis kakas az ablakába repült, onnan kiabálta: – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! Megharagudott erre a török császár. – Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, hogy ne kiabáljon, vesd belé a kútba! A szolgáló megfogta, kútba vetette. De a kis kakas csak elkezdi a kútban: – Szídd fel begyem a sok vizet, szídd fel begyem a sok vizet! Arra a begye mind felszítta a vizet a kútból. A kis kakas megint felszállott a török császár ablakába. – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! Megint azt mondja erre a török

Tovább a mesére

A tökéletes hóember

A tökéletes hóember - esti mese ovisoknak - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, hogy volt-e vagy nem, azt már senki sem tudja, oly régen történt. Egy aranyos kis házban élt két kislány, akik testvérek voltak: Liza és Nóra. Annyira gyönyörű lányok voltak, hogy égen és földön sem lehetett náluk szebbet találni. Amikor elérkezett a tél, csak egy vágyuk volt: hogy leessen a hó. Amerre ők laktak, melegebb éghajlat volt, ezért nagyon ritkán esett a hó.  Az egyik télen nagyon hideg lett. Éjszaka erős fagy volt, és mire a két lány reggel felébredt, hó takarta a tájat. Minden gyönyörű fehér volt: a fák, a bokrok, a kerítés, az utak, a hegyek, sőt még Bodri kutya is, aki már órák óta a hóban hempergett.  Amikor a két lány meglátta, hogy éjszaka mennyi hó esett, tüstént kiugrottak az ágyból és pillanatok alatt felöltöztek. Megfésülködtek, megmosták a fogukat, és már húzták is a jó meleg csizmájukat, a kesztyűjüket, a sapkájukat, a kabátjukat, és még a sálról sem feledkeztek meg. Amint kiléptek az ajtón, érezték, hogy nagyon csípős hideg van. Ezért még egy jó nagyot kortyoltak abból a teából és ettek pár falatot abból a finom szendvicsből, amit anyukájuk reggelire készített nekik. Nagyon siettek, mert küldetésük volt: hóembert akartak építeni. De nem ám

Tovább a mesére

You cannot copy content of this page