Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Kati bukfencezni tanul

Kati bukfencezni tanul - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, az egyik falu szélén élt egy kislány, Kati. Bár még csak 3 éves volt, mindenki úgy gondolta, hogy nagyon ügyes. Kiválóan szaladt, felmászott bárhová, énekeket és mondókákat is ismert. Azonban egy dolgot sehogy sem tudott megcsinálni: bukfencezni. Katinak volt egy nővére, Sára. Kati gyakran csak ült, és nézte, hogy Sára milyen szépen bukfencezik. Azonban nem tudta elképzelni, hogyan fog majd ő is egyszer olyan szépen gurulni, mint egy labda. Meg is kérdezte a nővérét: – Sára, te hogyan tudsz így bukfencezni? Taníts meg engem is! Sárának sem kellett kétszer mondani, már magyarázta is, hogy csak guggoljon le, lökje el magát, és képzelje, hogy ő egy golyó, ami csak gurul és gurul. Biztatta Katit, hogy próbálja ki az ágyon, mert ott nem tudja magát megütni, ha esetleg nem sikerülne úgy a bukfenc, ahogyan azt elképzelte. Kati nagyot sóhajtott, felmászott az ágyra, összeszedte minden bátorságát, és láss csodát! Egyszer csak úgy gurult, mintha már így született volna. Ettől kezdve egész nap rengeteget gyakorolt, hogy anyukája és apukája büszke legyen rá. Rájött ugyanis, hogy a bukfenc is csak bátorság kérdése, és nem kell félnie tőle. Meg kell próbálni, és onnantól kezdve egyre könnyebb lesz. Este pedig, lefekvés előtt

Tovább a mesére

A legfinomabb falat (népmese)

A legfinomabb falat - népmese - Mesélek Neked

Az egyszeri király nagyon megunta már, hogy mindig paprikás csirkét, pástétomot, tortát, kalácsot, egyéb zsannamannát kell ennie. Megparancsolta hát, olyan ebédet tálaljanak fel neki, amilyent még nem evett. No, gondolta a szakács, most kitesz magáért! Egymás után hordta a jobbnál jobb ételeket, mézest tojást, cukorban forgatott sült malacot, tejben főtt dióbelet. Hiába! A király fanyalgósan tolt el magától mindent. Aztán mikor a megszeppent szakács a tizenharmadik tálat tette elébe, mérgesen felkiáltott: – Elég volt! Ezeket már mind meguntam! Ha nem hozol olyat, amilyet még nem ettem, leüttetem a fejed! A szakács bánatosan kullogott a konyhába. Törte a fejét, vajon mit főzzön, de semmi okosat nem tudott kitalálni. Már szinte a nyakán érzete a hóhér pallosát. No, ennek fele se tréfa! Hóna alá csapott egy kenyeret, elbúcsúzott a kapufélfától és világgá ment. Másnap, mikor elhúzzák a delet, leül a király az asztalfőre, az ebéd meg nincs sehol! Ilyen még sohasem fordult elő. Azonnal kiadta a parancsot, hogy a szakácsot vasra verve vezessék elébe. Vitték is volna nyomban, miért ne vitték volna, ha a király parancsolta! De hol volt már akkor a szakács! Előállt a főasztalnok: – Felséges királyom, jelentem alássan, a szakács megszökött. Elvörösödött mérgében a király. – Hát most már

Tovább a mesére

Szerencsének szerencséje (magyar népmese)

Szerencsének szerencséje - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innét, hetedhét országon túl, volt egyszer egy király, s annak egy növendék fia. A király éppen azon járatta az eszét, hogy a fiát megházasítja, mikor a szomszéd ország királya erősen megsértette, s mit volt mit tenni, abbahagyta a fia házasságát, s rettentő nagy sereggel elindult a háborúba. Hanem a fiát otthon hagyta házőrzőnek, s erősen a szívére kötötte, nehogy megházasodjék, míg ő a háborúból haza nem kerül. Elment a király, s a fia csakugyan honn maradt, s ahogy tudta, igazgatta az országot, de telt-múlt az idő, esztendő esztendő után, s az apja csak nem került haza, még mindig háborúskodott a szomszéd királlyal. Ő bizony – gondolta magában a királyfi – nem vár ítélet napjáig, talán öregember is lesz, mire hazakerül az apja, elindul lánynézőbe. Nagy sereget gyűjtött, s úgy indult világgá, hadd lássák idegen földön, hogy őt sem a gólya költötte. De még az országuk határáig sem érhettek, jő velük szembe a király, akarom mondani, szaladott, mert rútul megverték a seregét. Bezzeg megörült a király, amikor meglátta, hogy jő a fia elejébe. Azt hitte, hogy híre ment a vereséginek, s most jő a segítségére. De meg is mérgelődött szörnyen, mikor megtudta, hogy a

Tovább a mesére

A nyelves királykisasszony (magyar népmese)

A nyelves királykisasszony - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörű szép leánya, de az a leány olyan nyelves volt, hogy senki nemcsak meghaladni, hanem megközelíteni se tudta a szájasságban. Akárkivel akármiről beszélt, mindig csak az övé lett az utolsó szó. Búsult ezen a nagy nyelvességen a király, kivált ha látta, hogy a többi király- és hercegkisasszonyok soha egy rossz szót, egy káromkodást ki nem eresztenek a szájukon, az ő leányától meg mást se lehet hallani soha. Ezenkívül az is bántotta, ha elgondolta, hogy hogy tegyen ezzel valami becsületes embert szerencsétlenné, hisz aki elveszi, csak keserűség lesz az élete. Utoljára gondolt egyet. – No, leányom – mondta a leányának -, kihirdettetem az országban, hogy aki téged le tud nyelvelni, annak adlak feleségül. A leány még megörült neki, ahelyett, hogy megszontyorodott volna rajta. – Jó lesz biz a, felséges atyám, legalább nem lesz olyan alamuszi tedd ide, tedd oda uram. A király látta, hogy csakugyan nincs más mit tenni, hát kihirdettette, hogy aki rá tud arra menni – mikor az ő leányával beszél -, hogy nem a leányé, hanem az övé legyen az utolsó szó, annak adja feleségül fele királyságával együtt. Mentek aztán szerencsét próbálni mindenféle emberek: hercegek,

Tovább a mesére

Az ördög és a két leány (magyar népmese)

Az ördög és a két leány - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony, mind a kettő özvegy volt, s mind a kettőnek volt egy-egy leánya, csakhogy az ember leánya szép volt, az asszonyé meg csúnyább a hátramenésnél. Egyszer az ember sütni akart, de nem volt dagasztóteknője. Azt mondja a leányának: – Eredj át, leányom, ide a szomszédasszonyhoz, kérj tőle egy dagasztóteknőt, míg megdagasztunk benne. Átment a leány a szomszédba. – Szomszédasszony, azért küldött édes apámuram, ne sajnáljon kend egy dagasztóteknőt adni, mindjárt visszahozom, csak megdagasztunk benne. – Bizony nem adok én, édes leányom, mondd meg édes apáduradnak, vegyen el engem, akkor lesz dagasztóteknőtök. Hazament a leány, elmondta az apjának, hogy mit mondott a szomszédasszony. Megdagasztották hát nagy üggyel-bajjal, be is fűtötték a kemencét, de már szénvonójuk nem volt, amivel a kemence alját feltisztítsák. Azt mondja az ember a leányának: – Eredj át, leányom, ide a szomszédba, kérj egy szénvonót, mondjad, hogy mindjárt visszaviszed. Átment a leány megint az özvegyasszonyhoz. – Szomszédasszony, azért küldött édes apámuram, ne sajnáljon kend egy szénvonót adni, míg a kemence alját feltisztítjuk. – Bizony nem adok én, édes leányom, mondd meg édes apáduradnak, vegyen el engem, akkor lesz dagasztóteknőtök is, szénvonótok is. Hazament a leány, elmondta, hogy mit mondott a

Tovább a mesére

A szomorú királykisasszony (magyar népmese)

A szomorú királykiasszony - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig szomorú volt, senki se tudta megnevettetni. A király nagyon szomorkodott azon, hogy az ő gyönyörű szép leánya úgy a búnak adta magát; kihirdette az országban, hogy aki az ő leányát megnevetteti, annak adja feleségül fele királyságával együtt. Élt abban az időben egy pásztor, annak volt egy kis aranyszőrű báránykája, ennek az a tulajdonsága volt, hogy aki hozzányúlt, úgy odaragadt, mintha csak belőle lett volna kinőve. Egyszer a pásztor kihajtotta legelni, amint legelteti, arra megy egy eladó leány; megsimogatta a bárányt, mindjárt odaragadt. Elkezdi a pásztor: – Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány. Hajtotta tovább a báránykát, arra ment egy pap, ráütött a botjával a lányra. – Ej, te nagy bolond, mit töltöd itt az időt? – mindjárt odaragadt. Megint elkezdte a pásztor: – Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán pálca, pálca végén a pap. Azután arra ment egy asszony egy sütőlapáttal a kezében. Ráütött a sütőlapáttal a pap farára. – Ugyan, tiszteletes uram, minek bántja azt a szegény leányt! Ez is odaragadt; megint

Tovább a mesére

Az aranyhajú hercegkisasszony (magyar népmese)

Az aranyhajú hercegkisasszony - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt is, nem is, de csak mégis meg kellett annak esni, volt egy fiatal herceg, annak volt egy húga, de olyan szép, hogy szem nem látott, fül nem hallott még olyat. A homlokán nap volt, a mellén hold, a két orcáján meg két gyönyörű csillag, a szép aranyhaja a sarkát érte, ha ki volt bontva, mikor járkált, aranyfolyosó folyt utána, ha sírt, aranykönyű hullott a szeméből. A herceg sokszor órahosszát elgyönyörködött benne, hogy milyen szép; ebből aztán az lett, hogy addig-addig gyönyörködött, míg bele nem szeretett. Márpedig hiába szeretett bele, mert testvér testvért csakugyan nem vehet el, így hát a herceg azt gondolta ki, hogy lefestette magának egy nagy táblára, azt a nyakába akasztotta, elindult, hogy addig megy, míg egy olyan szép leányra nem akad, akkor aztán azt elveszi feleségül, de míg nem talál, mindig bujdosik. Ment aztán, mendegélt hetedhét ország ellen, egyszer beért egy királyi városba. Nagyon el volt fáradva, meglátott egy palota előtt egy kőpadot, arra leült pihenni. Az a palota pedig a királyé volt, akkor is ott nézett ki a király az ablakon, meglátta a szép képpel a herceget, azt gondolta, valami képáruló, gondolta, hogy megveszi

Tovább a mesére

A farkastanya (magyar népmese)

A farkastanya - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencián is túl volt, volt egy tojás. Ez a tojás megindult világra. Görgött, görgött, egyszer előtalált egy rucát (kacsát – a szerk.). Azt kérdi tőle a ruca: – Hová mégy, tojás koma? – Megyek világra. – Én is megyek, menjünk együtt. Mennek, mendegélnek, előtalálnak egy kakast. – Hová mentek, ruca koma? – Megyünk világra. – Én is megyek, menjünk együtt. Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy varrótűt. – Hová mentek, kakas koma? Megyünk világra. – Én is megyek, menjünk együtt. Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy rákot. – Hová mentek, tű koma? – Megyünk világra. – Én is megyek, menjünk együtt. Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy lovat, végre pedig egy ökröt. Mentek aztán, mendegéltek, egyszer rájok esteledett. Ott volt egy kis ház, abba bementek. Ki-ki lefeküdt a maga helyére. A tojás belefeküdt a tüzes hamuba. A ruca meg a kakas felültek a kandalló tetejére. A rák belemászott egy dézsa vízbe. A tű a törülközőbe szúródott belé. A ló lefeküdt a ház közepére, az ökör meg a pitvarba. Egyszer jön ám haza a tizenkét farkas, akiké a kis ház volt. A legöregebb még messziről elkezdett kiabálni: – Phű, phű, de idegen szagot érzek! Ki mer bemenni?

Tovább a mesére

Az őzike (magyar népmese)

Az őzike - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencián is túl volt egy özvegyember meg egy özvegyasszony. Az özvegyembernek volt egy kisfia meg egy kisleánya, az özvegyasszonynak nem volt egy csepp gyermeke se. Egyszer, hogy, hogy nem, rágondolta magát az özvegyember, elvette az özvegyasszonyt. Egy darabig csak szépen bánt az asszony a gyermekekkel, hanem aztán mindig ütötte-verte őket, soha jó szemet se vetett rájok, utoljára még azt sem engedte meg nekik, hogy a házban háljanak, hanem a pitvarban vetett nekik ágyat. A kisleány már nagyobbacska is volt, okosabb is volt, mint a kisfiú, sokszor búsult rajta, hogy nekik milyen rossz sorsuk van, sokszor fél éjszaka se tudott aludni a nagy bánat miatt. Egyszer, amint ott sírdogált az ágyában, hallja, hogy az apja meg az anyja beszélgetnek a házban. Odahallgat, hát mit hall, mit nem, hallja ám, hogy arra beszéli rá az anyja az apját, hogy hizlalják meg őket dióval, ha aztán jól meghíznak, vágják le. Megijedt a kisleány nagyon, de nem szólt senkinek semmit. Ez naptól fogva jó dolguk volt a gyermekeknek, egész nap mindig előttök állt a sok dió, akkor ettek, mikor nekik tetszett, de még rájok is parancsoltak, hogy vagy kell, vagy nem, mindig egyenek, a mostohájok is mindig

Tovább a mesére

Világhíres szakácsné (Móra Ferenc)

Vilaghíres szakácsné - Mesélek Neked - Móra Ferenc

Valamelyik nap ebéd után leheveredtem a díványra, s abban a nyomban el is aludtam ringatás nélkül. Ez bizony más emberrel is megesik, hanem már olyat nem minden emberfia álmodik, mint amilyent én álmodtam. Azt álmodtam, hogy én vagyok az ákom-bákom király, akinek sárgarépából van a sarkantyúja. Pengetném, pengetném a sarkantyúm – az ám, de egy éhes ürgefiók beleharapott a sárgarépa sarkantyú taréjába. Kirántanám a kardom, hogy kétfelé vágjam vele a fölségsértő ürgefiókot: az ám, ha a kardom nem sáslevél volna. Hozzávágnám a koronám: hát az meg csupa dinnyehaj! Egyedem, begyedem: de mi lesz most már énvelem? Hát az lett, hogy egyszerre csak megcsendül a fejem fölött valami ezüstharang. Lehet, hogy nem is ezüstharang volt, hanem valami aranyszájú madár: de úgy elinalt erre az ürge, hogy utol nem érte volna száz csigabiga. Aztán végigsimogatta az arcomat az aranyszájú madár puha szárnya. Lehet, hogy nem is az volt, hanem liliomvirág bársony szirma: mégiscsak kinyitottam én arra a szememet. De nem láttam vele se harangot, se galambot – csak egy fehér liliomot. Vilmácska állt előttem talpig hófehérben, egyik patyolatkezével az arcom simogatva, a másikkal fodorkötőcskéje sarkát szorongatva. – Nini, Vilmácska, te vagy az? – mondom neki. – Ülj le minálunk, légy a mi

Tovább a mesére

A kiscsikó és a darázs

A kiscsikó és a darázs - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, talán még az Óperenciás tengeren is túl volt egy különleges erdő. Nem akármilyen erdőről mesélek most neked, hanem egy varázserdőről, ahol a fák lombja egész évben a szivárvány színeiben pompázott, az állatok pedig beszélni tudtak. Nem is lakott ott ember. Hogyan is lakhatott volna, hiszen akkor nem lehetett volna ilyen béke és nyugalom abban az erdőben. Itt élt Kacaj, a kiscsikó. Azt azért még elárulom neked, hogy ő is rendkívüli volt. Különböző színekben pompázó sörényét olyan selymesen lengette a szél, hogy mindenki a csodájára járt. Kecses, de határozott járását pedig a többi fiú csikó könnyen megirigyelhette. Nem is lehetett volna ez másképp, hiszen ő egy valódi unikornis volt! Azonban egyvalaki mindig bosszantotta: Dárda, a darázs. Hú, ő rettentő idegesítő tudott lenni! Képes volt egész nap a többi állat körül legyeskedni, és mást sem csinált, csak zümmögött és a harapásával ijesztgetett. Igen, ő volt az, aki a varázserdő nyugalmát és békéjét rendre megtörte. Kacaj, a kiscsikó egy szikrázó napsütéses napon gondolt egyet, és így szólt hozzá: – Dárda, van kedved játszani? A darázs nagyon meglepődött. „Őt játszani hívják? Miért? Hiszen soha nem akar vele senki játszani.” Így válaszolt: – Miért kérdezed ezt tőlem? Züm-züm. Talán fogócskázni

Tovább a mesére

Szélvész kisasszony (Móra Ferenc)

Szélvész kisasszony - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Tegnap alig lépem át a szobám küszöbét, a kitömött sárgarigó, mely a könyvesszekrényemen gubbaszkodik, panaszosan mereszti rám az üvegszemét. De csak az egyiket. – A másikat kivette Szélvész kisasszony – ezt panaszolja a félszemű rigó. A virágcserepek szomorúan tátogatják a szájukat az ablakban. – Kimarkolászta belőlünk a földet Szélvész kisasszony. Cipót gyúrt pogácsát szakajtott Szélvész kisasszony. Az ám, látom csakugyan, hogy az íróasztal fölött a kis angyalszobor mind a két kezét a szája elé tartja. – Csupa sár a szám. Szélvész kisasszony belém tömte a cipót, velem etette meg a pogácsát. Az íróasztalon a tintásüveg – no, a tintásüveg nem tud beszélni, mert a száján áll, fenékkel fölfelé. Egy csöpp nem sok, annyi tinta sincs benne. Hanem az asztal közepén valóságos fekete tenger locsog. Fehér rózsaszirom úszkál rajta csónak gyanánt, az meg a vázából van kitépve. No, ez már több a soknál. Veszem a zsebkendőm, megfonom korbácsnak, s átszólok a másik szobába: – Gyere csak, Szélvész kisasszony! Szélvész kisasszony bekukkant az ajtón, de csak a fejével, amin lobog, ragyog az aranyerdő. – Tessék, apukám! Datolya van a kezedben vagy csokoládé? Apu megszégyelli magát, belecsúsztatja a zsebkendőt a papírkosárba, s már mosolyog is a szája. – Gyere csak, Szélvész kisasszony, csodát

Tovább a mesére

You cannot copy content of this page