Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Gagyi gazda (magyar népmese)

Gagyi gazda - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a Szent Gellért hegyén innen volt, volt a világon egy nagy város, abban lakott egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak nem volt az isten szabad ege alatt egyebe, mint egy rossz háza meg egy sovány tehene. Volt neki egy félig bolondforma fia, akit az egész város Gagyi gazdának hítt, mert sose csinált semmit, csak kódorgott, mint az Orbán lelke, vagy pedig kiült a ház elibe, ütötte a lába szárán a legyet. Egyszer elment a szegény asszony az erdőre egy kis fáért, Gagyi gazdának megmondta, hogy maradjon otthon házőrzeni, s viselje gondját a tehénnek. De Gagyi gazda mást gondolt, éppen vásár volt a városban; kapta magát, kihajtotta a tehenet, hogy majd eladja, de biz ott azt se kérdték tőle, hogy mire tartja. Már éppen vissza akarta vezetni, mikor meglátott egy katulyás (skatulya, doboz – a szerk.) zsidónál egy cifra katulyát; kérte a zsidót, hogy adja oda neki azért a tehénért; a zsidó is kapott rajta; csakhamar megvolt az alku. Vitte haza Gagyi gazda a katulyát nagy örömmel, az egész úton röhögött neki. Mikor a házuk elibe ért, elejtette a katulyát, kiugrott belőle tizenkét óriás, akik körülvették Gagyi gazdát. – Mit parancsolsz, Gagyi

Tovább a mesére

Dongó meg Mohácsi (magyar népmese)

Dongo-es-Mohacsi-magyar-nepmese-Arany-Laszlo-Meselek-Neked

Hol volt, hol nem volt, én se tudom, hol volt, te se tudod, hol volt, volt a világnak két legszélső szegletében két regement (hadsereg, ezred – a szerk.), ebből mindegyikből eresztettek el fele-lábra egy-egy katonát. Ennek a két katonának nem volt se országa, se hazája, hanem elindult mindegyik arra, amerre az orra állott. Egy nagy városba – ahol éppen vásár volt – egyszerre ért be mind a kettő. Elkezdtek a vásárban kódorogni, de se nem adtak, se nem vettek, mert nem volt miből. Váltig törték a csürhejárást, miképpen lehetne egy kis pénzmagra szert tenni, utoljára mindegyik gondolt valamit. Az egyik kiment az erdőbe, teleszedett egy zsákot gubóval, azzal megfordult, ment a vásárra, hogy majd rászed valakit, eladja dió helyett. A másik meg szedett egy zsákra való bükkfapeterkét, azt akarta eladni gyapjú gyanánt. Sokáig árulgatták a portékájokat, de látatlanból senkinek se kellett. Egymással is találkoztak sokszor, de nem szólították meg egymást. Utoljára az, amelyik gyapjút árult, megszólította a másikat: – Mit árul kend, atyafi? – Diót. Hát kend? – Én meg gyapjút árulnék, de senkinek se kell látatlanból, pedig én úgy akarom eladni. – Én is úgy akarom a diómat; tudja kend mit? Cseréljünk! Elcserélték a zsákot látatlanból, azzal otthagyták egymást,

Tovább a mesére

A macska és az egér (magyar népmese)

A macska és az egér - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Itt is volt, ott is volt, édesapámnak is volt, édesanyámnak is volt, nekem is volt, neked is volt, volt a világon egy macska. Ez a macska egyszer tejet evett egy tálból; odamegy egy kis egér, csak nyalogatja, csak nyalogatja a tál szélét. Mondja neki a macska: – Ne bolondozz ám, egér pajtás, ne nyalakodjál, mert majd bekapom a farkincádat! A kis egér nem hitte, csak nyalakodott, a macska bekapta a farkincáját. Rítt-sírt a kis egér, kérte a macskát, adja vissza neki a farkincáját, de az nem adta. – Hozz nekem tejet a tehéntől, akkor visszaadom a farkincádat. Elment az egér a tehénhez. – Tehén, adj nekem tejet, tejet adom cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig – mondja a tehén -, míg nekem a kaszástól szénát nem hozol. Elment a kis egér a kaszáshoz. – Kaszás, adj nekem szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig, míg nekem a sütőtől kenyeret nem hozol. Elment a kis egér a sütőhöz. – Sütő, adj nekem kenyeret, kenyeret viszem kaszásnak, kaszás ad nekem füvet, füvet viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig –

Tovább a mesére

Az aranyhajú hercegkisasszony (magyar népmese)

Az aranyhajú hercegkisasszony - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt is, nem is, de csak mégis meg kellett annak esni, volt egy fiatal herceg, annak volt egy húga, de olyan szép, hogy szem nem látott, fül nem hallott még olyat. A homlokán nap volt, a mellén hold, a két orcáján meg két gyönyörű csillag, a szép aranyhaja a sarkát érte, ha ki volt bontva, mikor járkált, aranyfolyosó folyt utána, ha sírt, aranykönyű hullott a szeméből. A herceg sokszor órahosszát elgyönyörködött benne, hogy milyen szép; ebből aztán az lett, hogy addig-addig gyönyörködött, míg bele nem szeretett. Márpedig hiába szeretett bele, mert testvér testvért csakugyan nem vehet el, így hát a herceg azt gondolta ki, hogy lefestette magának egy nagy táblára, azt a nyakába akasztotta, elindult, hogy addig megy, míg egy olyan szép leányra nem akad, akkor aztán azt elveszi feleségül, de míg nem talál, mindig bujdosik. Ment aztán, mendegélt hetedhét ország ellen, egyszer beért egy királyi városba. Nagyon el volt fáradva, meglátott egy palota előtt egy kőpadot, arra leült pihenni. Az a palota pedig a királyé volt, akkor is ott nézett ki a király az ablakon, meglátta a szép képpel a herceget, azt gondolta, valami képáruló, gondolta, hogy megveszi

Tovább a mesére

Farkas-barkas (magyar népmese)

Farkas-barkas - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Volt a világon egy kis tyúk, csak ott kapargált, csak ott kapargált a szeméten. Egyszer a szomszéd fia áthajított egy kis követ, egyenesen a kis tyúk fejére esett. Megijedt a kis tyúk, szaladt, szaladt, mindig ezt kiabálta: „Fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás!” Amint szaladt, előtalált egy kis kakast. Azt kérdezi a kis kakas: – Hová szaladsz, kis tyúk koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Fejemen történt. – No hát fussunk, én is futok. Futottak, futottak, előtaláltak egy nyulat. Kérdezi a nyúl: – Hová szaladtok, kakas koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Tyúk komától. – Hát tyúk koma? – Fején történt. – No hát fussunk, én is futok. Megint futottak, előtaláltak egy őzet. Kérdezi az őz: – Hová szaladtok, nyúl koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Kakas komától. – Hát kakas koma? – Tyúk komától. – Hát tyúk koma? – Fején történt. – No hát fussunk, én is futok. Megint futottak, előtaláltak egy rókát. Kérdezi a róka: – Hová szaladtok, őz koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Nyúl komától. – Hát nyúl koma? – Kakas komától. – Hát kakas koma? – Tyúk

Tovább a mesére

Fehérlófia (magyar népmese)

Fehérlófia - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy fehér ló. Ez a fehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia, azt hét esztendeig szoptatta, akkor azt mondta neki: – Látod, fiam, azt a nagy fát? – Látom. – Eredj fel annak a legtetejébe, húzd le a kérgét. A fiú felmászott, megpróbálta, amit a fehér ló mondott, de nem tudta megtenni. Akkor az anyja megint szoptatta hét esztendeig, megint felküldte egy még magasabb fára, hogy húzza le a kérgét. A fiú le is húzta. Erre azt mondta neki a fehér ló: – No, fiam, már látom, elég erős vagy. Hát csak eredj el a világra, én meg megdöglöm. Azzal megdöglött. A fiú elindult világra. Amint ment, mendegélt, előtalált egy rengeteg erdőt, abba be is ment. Csak bódorgott, csak bódorgott, egyszer egy emberhez ért, ki a legerősebb fákat is úgy nyűtte, mint más ember a kendert. – Jó napot adjon Isten! – mondja Fehérlófia. – Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni. – Gyere no, én vagyok! Megbirkóztak. De alig csavarított egyet Fehérlófia Fanyűvőn, mindjárt a földhöz vágta. – Már látom, hogy erősebb vagy, mint én – mondja Fanyűvő. –

Tovább a mesére

Jankó és a három elátkozott királykisasszony (magyar népmese)

Jankó és a három elátkozott királykisasszony - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy nagy ország, abban egy város, abban a városban egy csizmadia, ennek a csizmadiának volt egy felesége meg egy fia. Ez a kölyök sehogy se akarta az apja mesterségét folytatni, hiába ütötte-verte az öreg csizmadia, mindig azt mondta, hogy ő bizon nem fótozza senki csizmáját, mikor úr is lehet, ő bizon úr lesz. Az anyja is pártját fogta, de az öreg csizmadián ketten se tudtak kifogni, mert mindjárt-mindjárt megverte mind a kettőt. Egyszer megunta Jankó a sok lábszíjazást, bement az anyjához. – No, édesanyám, én már nem szívelem tovább ezt a sok verést, már nagyocska vagyok, majd elmegyek világra, úgyis csak olyan tedd ide, tedd oda legény voltam itthon, nem tudták semmi hasznomat venni, hiába ettem édesapám kenyerét, csak olyan voltam a háznál, mint az ötödik kerék. Az anyja is helybenhagyta, elindult hát Jankó. Amint megy, mendegél, beér egy nagy rengeteg erdőbe, meglát egy öreg embert, amint cipekedik egy csomó rőzsével, de sehogy se tudja felvenni. Odamegy hozzá Jankó. – Adja ide, öregapám, majd hazaviszem én. – Haza is vitte az öreg ember kunyhójáig, ott letette, azzal tovább akart menni, de az öreg ember nem eresztette. – Már csak, fiam, maradj itt

Tovább a mesére

A vak király (magyar népmese)

A vak király - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy vak király. Mindenféle orvosok-doktorok próbálták meggyógyítani, de mindhiába, egyik sem ment semmire. Maga a király tudott volna ugyan egy orvosságot szemének, de azt senkinek sem mondta meg, hogy mi; akárki kérdezte tőle, csak azt felelte, hogy mihaszna mondja meg, mikor úgyse tudják megszerezni. Volt ennek a királynak három egészen felnőtt legény fia. Ezek egyszer összebeszéltek, hogy akárhogy, mint, de kitudják az apjoktól, hogy mi az az orvosság, s megszerzik neki. Bement hát hozzá a legöregebbik, megállt az ajtóban, elkezdett beszélni, mondván: – Felséges király atyám! Én most azért jöttem, hogy megkérdezzem felséges király atyámtól, mitől gyógyulna meg a szeme, mert mi hárman összebeszéltünk, hogy azt az orvosságot ha az életünkbe kerül is, megszerezzük. A király erre nem szólott egy szót se, hanem volt előtte az asztalon egy nagy kés, azt felkapta, úgy vágta a fia felé, hogy alig tudott előle félreugrani, a kés megállott a diófa ajtóban. Erre a királyfi úgy megijedt, hogy mindjárt kiszaladt a házból. Másnap a középső királyfi ment be, de az is éppen úgy járt, mint a bátyja, ez is kiszaladt a szobából. Harmadik nap a legfiatalabb királyfin volt a sor;

Tovább a mesére

Véges-végig csupa bolt… (Móra Ferenc)

Véges-végig csupa bolt - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Szép nagy, tágas tornác ez a mienk, ha a bodor babát férjhez adjuk a pléhhuszárhoz, bizonyosan itt tartjuk a lakodalmát. Amúgy is szellős, napos, mindenképpen nagyon barátságos: azért szeretnek a fecskék is itt hűsölni ebéd után. Én meg éppen azért szeretek a tornácon nézelődni, mert a fecskék idejárnak. Ők az én kis postásaim, ők hoznak meg nekem mindenféle hírt a nagy világból; bizony meg is becsülöm őket. Nyílik-e már a hársfavirág? Tud-e már új nótát a szúnyog? Fodorodik-e a mályvarózsa levele? Mit álmodott a bagoly az éjszaka? Mit dolgoznak a méhecskék? Haragszik-e még a szarkagábor a káposztapillére? Mit láttak, hallottak röptükben, szálltukban, világot jártukban? Mind elcsicsergik azt nekem az én kis hírhozóim, mind leírom én azt, amit ők elcsicseregnek: így terem a mese. Ehol, most is valami jeles újságot hozhatott ez a füstös, látom a szeme csillogásáról, alig várja, hogy elmondhassa. De már ezt csak meghallgatom! Fogom a széket, ülök a sarokba, s mondom a fecskének: – Kezdhedd már, csicseri, mondhadd már, figyeri! Kezdené ám a jámbor, ha oda nem ugrana elejbem haragos Pannika. Mondaná ám az istenadta, ha szóhoz juthatna haragos Pannikától, haragos Pannikának kereplő szavától: – Jaj, apuka, apuka, csak mindent olyant csinálsz te, amit nem kellene! Mit

Tovább a mesére

A kis egér (Móricz Zsigmond)

A kis egér - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Hol volt; hol nem, túl azÓperenciáson,Élt egy gazdag ember,Kinek egy rakásonTyhuhaja! A buzája sok vala.Nem cserélne a királylyal,Egy egész asztalfiával.S ki a kulcslyukon befér,Rákapott a kis egér. Dühös lett a gazda:Ideállj, te macska!Az egeret elfogd,Mert rosszul lesz dolgod! Macska állott istrázsára,Jön az egér nemsokára.Macska rácsapja a karmát,S lecsippenti egér farkát.     Cini-cini-zirr!    Az egérke sír:Macska néni, adszi mán,Fityelótyám, farkincám. – Odadom, de nem ingyen,Hozzál tejet íziben.    Szalad az egér,    A tehénhez ér. Tehén, nekem tejet adj,Tejet adom macskának.Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám,– Adok ám, de nem ingyen,Hozzál szénát íziben.     Szalad az egér,    A kaszáshoz ér.Kaszás, nekem szénát szedj,Szénát adom tehénnek.Tehén érte tejet ad,Tejet adom macskának,Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám.– Adok én, de nem ingyen,Cipót hozzál íziben.     Szalad az egér,    Gazdasszonyhoz ér.Asszony, nekem cipót hozz,Cipót viszem kaszáshoz.Kaszás nekem szénát szed,Szénát adom tehénnek.Tehén érte tejet ad,Tejet adom macskának,Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám.– Adok én, de nem ingyen,Szalonnát hozz íziben.    Szalad az egér,    A disznóhoz ér. Disznó, adjál szalonnát,Asszony érte cipót ád,Kaszás érte szénát szed,Szénát adom tehénnek.Tehén érte tejet ad,Tejet adom macskának,Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám.– Adok ám, de nem ingyen,Makkot hozzál íziben.    Szalad az egér,    A makkfához ér. Tölgyfa, makkot adj nekem,Hogy a disznóhoz vigyem.Adjon érte szalonnát,Asszony ezért cipót ád.Kaszás ezért szénát szed,Szénát adom tehénnek,Tehén érte tejet ad,Tejet adom macskának,Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám.– Adok kicsiny egerem,Minden

Tovább a mesére

A béka (magyar népmese)

A béka - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren egy sánta arasszal túl, hol a bolhát rézpatkóba verték, hogy minden rincbe-ráncba meg ne botorkázzék: volt egyszer egy szolgalegény. Mikor vagy három esztendőt szolgált, hazament az apjához, s azt mondta: – Már én többet, édesapám, nem szolgálok, eleget ettem másnak a kenyerét. Van száz pengő forintom, kezdek vele valamit. – Jól van, fiam, kezdj, csak aztán vigyázz, hogy jól is végezz. A szegény ember nem szólt többet, s azt is lassan mondta. A legény sem, hanem nyakába akasztotta a tarisznyáját, s bement a városba. Gondolta, vesz valamit azon a száz pengő forinton. Elindult az utcán, bekukkintott minden boltba, megnézett elejéről, visszájáról mindent, de semmi sem tetszett neki. Amit csak elé raktak, mindenre azt mondta: ez sem ér száz pengőt, ez sem, ez sem. – Hát kendnek százpengős portéka kéne? – kérdezték egy helyen. – Itt van, ni, ez az ezüstpohár, testvérek közt is megér kétszáz pengőt, de kendnek odaadom kerek száz pengőért. – No, ha ideadja, meg is veszem – mondá a legény, s egy krajcárig leszámlálta a száz pengőt. A poharat szépen a tarisznyába dugta, s meg sem állott hazáig. – Hát fiam, vevél-e valamit? – Vettem bizony, mégpedig

Tovább a mesére

Szép Palkó (magyar népmese)

Szép Palkó - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak egy fia volt, de ennek is hol adott enni, hol nem. Adott volna szegény feje, de mikor volt mit, s mikor nem. Azt mondja egyszer a fiú az anyjának, hogy ő bizony nem sanyarog többet itthon, elmegy szerencsepróbálni. Sírt a szegény asszony, hogy most kifogy az egyetlen fiából, de azt sem mondhatta: maradj veszteg, édes szép fiam, tejbe-vajba fürösztgetlek, hasábfával kenegetlek (üti-veri – a szerk.), mert nemhogy tej, vaj lett volna, de még hasábfa sem volt. Közmént legyen mondva, a fiút Palkónak hívták, s olyan szép legényecske volt, hogy nem akadt párja hét puszta határban. Mondom, hogy sírt az asszony keservesen, de mégiscsak feltarisznyálta Palkót hamuba sült pogácsával, s isten hírével útnak eresztette. Ment, mendegélt szép Palkó hegyeken, völgyeken keresztül, s estére kelve egy sűrű rengetegbe ért. Ahogy ment a rengetegben, messze, messze meglát valami gyenge világot, de az olyan kicsinek tetszett, mint a gyertya világa. Ment egyenesen abban az irányban, s hát a gyertyavilág erősödik, nagyobbodik, s mikor egy hajításnyira lehetett attól, akkora tűz volt, mintha egy nagy kontignációs (emeletes – a szerk.) ház égett volna. „Jaj – gondolja magában

Tovább a mesére

You cannot copy content of this page