Egyszer volt, hol nem volt, az erdő mélyén élt egy kedves és barátságos medve, akit Bendegúznak hívtak. Bendegúz nagy, puha bundával rendelkezett, és nagyon szerette az erdőt, ahol minden nap új dolgokat fedezhetett fel. Egyik nap, miközben az erdőben sétált, észrevett valami különöset: egy kicsi, piros színű gombát, amely alatt egy apró, reszkető nyuszi bújt meg.
– Szia, kis nyuszi! – mondta barátságosan Bendegúz. – Miért bújtál el ide?
A nyuszi megszeppenve nézett fel rá, majd megszólalt:
– Szervusz, Bendegúz! Azért bújtam el, mert elvesztettem a testvéreimet, és most félek egyedül.
Bendegúz gondolkodott egy pillanatig, majd nagy mosollyal így szólt:
– Ne aggódj, segítek neked megkeresni őket! Együtt biztos megtaláljuk a családodat.
Bendegúz és a kis nyuszi elindultak az erdőben, és közben minden állatot megkérdeztek, akivel találkoztak. Találtak egy mókust, aki éppen makkot gyűjtögetett, és egy vidám kismadarat, aki a fán dalolt. Mindannyian segítettek nekik az útjuk során, hogy megmutassák a helyeket, ahol a nyuszi testvérei esetleg lehetnek.
Miközben tovább haladtak, egy kis tisztásra értek, ahol három kis nyuszi ugrándozott boldogan. A kis nyuszi, akivel Bendegúz volt, felkiáltott örömében:
– Ott vannak! Megtaláltam őket!
Bendegúz és a nyuszi együtt siettek oda, és nagy volt az öröm, amikor a testvérek újra együtt lehettek. A nyuszi boldogan ölelte meg Bendegúzt.
– Köszönöm, Bendegúz! Nagyon bátor és kedves medve vagy!
Bendegúz elmosolyodott, és így válaszolt:
– Mindig örömmel segítek a barátaimnak! És ne feledd, ha valaha újra eltévednél, én itt leszek, hogy segítsek.
A nap végén Bendegúz visszatért a barlangjába, és elégedetten aludt el, tudva, hogy segített egy új barátjának. Attól a naptól kezdve az erdő minden lakója tudta, hogy Bendegúz nemcsak nagy és erős, hanem nagyon barátságos is, akire mindig lehet számítani.
