Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A kutyák és a macskák is lehetnek barátok

Egyszer volt, hol nem volt, a kerekerdő mélyén állt egy kis házikó, ahol két gyönyörű szép kislány élt: Gréta és Linda. Ők testvérek voltak, nagyon szerették egymást.

Volt két cicájuk, Szultán és Guilbert. Ez a két macska nagyon kis rosszcsont volt. Szerettek mindig oda felmászni, ahová nem szabadott, és mindig oda elbújni, ahol nem találta meg őket senki. De nagyon szerették ám az egereket is! Ezért egyben jó cicák is voltak, mert mindig fogtak egeret.

Egyszer csak Gréta is Linda nagyon szeretett volna kiskutyákat. Telt, múlt az idő, eltelt egy év is, mire kaptak két kiskutyát. Azért kellett ilyen sokáig várniuk, mert  Linda még pici volt és fel kellett nőnie egy picit, hogy ne féljen a kutyusoktól.

De aztán ez a két kutya – akik hozzájuk érkeztek – szintén rosszcsontnak bizonyultak. Elnevezték őket Borzinak és Tappancsnak. Hogy miért kapták ezt a nevet? Elárulom neked. Borzi úgy nézett ki, mint egy borzas fekete bárány. Csodás fényes, fekete szőre aranyosan göndörödött. Tappancsnak szintén fénylő fekete szőre volt, viszont az ő tappancsánál egy kis fehér folt jelent meg, ezért olyan volt, mintha cipő lenne rajta. Így lett hát a nevűk Borzi és Tappancs.

De, hogy szavamat ne feledjem, amikor odaköltözött ez a két kutya, a macskák nem szívlelték őket. Egyáltalán nem akarták, hogy az a két kutya ott lakjon velük. Mindig azon  törték a fejüket, hogyan karmolhatnák őket össze éles karmaikkal.

De Borzi és Tappancs sem féltek ám tőlük! Minden nap úgy megkergették őket, hogy nem győzték a cicák a futást. Olyan gyorsan kellett szaladniuk, hogy a lábuk sem érte a földet. 

Az egyik napom borzi kitalálta hogy elbújnak, és most lesből támadnak a cicákra. Így is tettek. Éppen hazaérkezett Szultán és Guilbert, hogy megegyék az ebédjüket. A búvóhelyükre tartottak, ahová a kutyák nem fértek be. Azonban a lesből támadó kis rosszcsont kutyusok mindjárt úgy megkergették őket, hogy épphogy beértek a kis házukba. 

Na, de aztán a cicák sem adták ám könnyen magukat! Amikor a két kutyus hangosan ugatva próbált bejutni hozzájuk, kimeresztették karmaikat, és jól összekarmolták az orrukat. Ráadásul úgy, hogy a kutyák hangosan nyüszítettek, majd ijedten elszaladtak. Gondolhatod, hogy ezek után nem is csoda, hogy eleinte nem volt köztük nagy barátság!

Ahogyan telt, múlt az idő, a két kutya olyan gyorsan elkezdett nőni, és olyan nagyok lettek, hogy még ijesztőbbé váltak a cicák számára. A macskák már nem is szerettek otthon lenni, ezért vagy a padláson bújtak el, vagy a saját helyükön rejtőztek, hiszen az nagyon biztonságos volt. Gyakran egész napra átmentek a szomszéd bácsi udvarába, ahol nyugodtan sütkérezhettek a napon. 

Azonban a két cica csak úgy volt vele, hogy ők voltak itt előbb, nem adják könnyen az udvarukat. Ó, megvolt ám a magukhoz való eszük! Megbeszélték, hogy elbújnak a háztetőn, és ha arra jönnek a kutyusok rájuk ugranak. Azok pedig majd biztosan nagyon megijednek.

Így is tettek, ráadásul minden nap. Szegény kutyák már alig mertek lepihenni a meleg, napsütötte pázsiton. Végül egy napon Borzi és Tappancs rájött, hogy ezekkel a cicákkal nem biztos, hogy hosszú távon megéri rosszban lenni. Felismerték, hogy ez a két cica igazából nagyon okos, és még hasonlítanak is rájuk. Ők is mindig mindenre találnak valami jó kis megoldást, és azt is elismerték, hogy nagyon bátrak, mert ők már bizony nagyon nagyra megnőttek, és sokkal nagyobbak a két cicánál. Így hát úgy döntöttek, többé nem bántják a cicákat.

A cicák először azt hitték, ez egy csel, de ahogyan szépen lassan telt az idő, rájöttek, hogy a kutyák végre megbarátkoztak velük. Így soha többé nem zargatták egymást. 

A végén olyan nagy barátság lett köztük, hogy egy tálból ettek, együtt aludtak. Télen pedig, amikor leesett a nagy hó, együtt melegítették egymást. Így lett a kutya-macska harcból igaz barátság.

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page