Egy téli reggel, Mackó épp
a mézes csupron csámcsogott.
Brumm-brumm, ez a zaj miféle?
s az ajtóhoz cammogott.
Résnyire, hogy meg ne fújja
a tél hideg lehelete,
bejáratát kinyitotta,
és elállt a lélegzete.
Puha havon szánkó csusszant,
rajta Mókus, Őzike.
Visszhangzott a nevetéstől
az erdő minden szeglete.
Tapsifüles, Szarvas, Pocok,
még Vaddisznó is sorban állt.
A fák között átsuhanni,
mindegyikük erre várt.
Hát ezt én is kipróbálom,
brumm-brumm, csúszni jó lehet!
Bundám lesz majd a kabátom,
nagy bajom így nem lehet.
Kilépett hát barlangjából,
sorban állt, majd elindult,
ám súlya alatt a szánkó,
megbillent és felborult.
Havas lett a barna bunda,
de Mackó csak kacagott,
szánkó gyeplővel kezében,
vígan, tovább cammogott.
Tapsifüles, Pocok, Mókus
szánra pattant ízibe.
Jött Szarvas és Vaddisznó is,
majd csatlakozott Őzike.
Attól kezdve, minden télen
együtt csúszkált a csapat,
gyeplővel Mackó kezében,
senki így le nem maradt.
Olvasd el ezt a mesét is: T. Fiser Ildikó: Ez Állati! 5. A szelíd sárkány
