Egyszer volt, hol nem volt, a havas hegyek között élt egy kedves és szorgalmas kis manó, akit Okoskának hívtak. Okoska különleges manó volt, hiszen ő felelt a Mikulás műhelyében minden apró részletért: segített csomagolni az ajándékokat, ellenőrizte, hogy minden játék működik-e, és gondoskodott róla, hogy a szán készen álljon a nagy útra.
Egy decemberi napon, amikor a hó már vastagon borította a tájat, a Mikulás odahívta magához Okoskát.
– Okoska, ma este egy nagyon fontos feladat vár rád – mondta a Mikulás mosolyogva. – Az egyik játékot elvesztettük, és ez a játék egy különleges kislánynak, Emmának készült. Szükségem van rád, hogy megtaláld és elhozd nekem, mielőtt elindulok.
Okoska azonnal felkapta a kis kabátját, sálat kötött a nyaka köré, és sapkáját a fejébe húzta.
– Bízd csak rám, Mikulás! Megtalálom azt a játékot, bárhol is legyen! – kiáltotta.
A kis manó gyorsan elindult a havas ösvényeken. Ahogy haladt, találkozott egy szomorú hóemberrel, akit Hóbucinak hívtak.
– Szia, Okoska! – köszöntötte Hóbuci. – Miért sietsz ilyen nagyon?
– Egy különleges játékot keresek, amit el kell vinnem a Mikulásnak – magyarázta Okoska.
Hóbuci elgondolkodott, majd így szólt:
– Talán a nagy fenyőfa alatt lesz, ahol a szánkók is pihennek. Éppen tegnap láttam ott valami különlegeset.
Okoska megköszönte a segítséget, és tovább sietett a nagy fenyőfa irányába. Ahogy odaért, meglátta a játékot: egy gyönyörű babát, aki egy aranyszínű dobozban pihent.
– Megtaláltam! – kiáltotta boldogan.
De ekkor észrevette, hogy a doboz mellett egy kis mókus ül, aki szomorúan nézett rá.
– Szia, kis mókus! Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezte Okoska.
A mókus így válaszolt:
– Azért szomorú vagyok, mert elvesztettem a diómat, amit karácsonyra gyűjtöttem össze.
Okoska elgondolkodott, majd így szólt:
– Tudod mit? Segítek neked megkeresni a diódat, és utána együtt visszük el a játékot a Mikulásnak!
A mókus hálásan bólintott, és együtt indultak útnak. Nem sokkal később egy vastag hókupac alatt megtalálták a mókus dióját. A mókus boldogan felkapta a dióját, és megköszönte Okoskának a segítséget.
– Te igazán kedves manó vagy, Okoska! – mondta a mókus.
Ezután együtt indultak vissza a Mikuláshoz. Amikor odaértek, a Mikulás már türelmetlenül várta őket.
– Ó, Okoska! Megtaláltad a játékot! – kiáltotta boldogan. – És még egy kis mókust is hoztál magaddal.
Okoska elmosolyodott, és így szólt:
– Igen, Mikulás. Nemcsak a játékot hoztam el, hanem segítettem is egy kis barátomnak.
A Mikulás büszkén nézett rá, és megveregette a vállát.
– Tudod, Okoska, ezért szeretnek téged annyira az emberek és az erdei állatok is. Mindig készen állsz segíteni.
Aznap este, amikor a Mikulás elindult a szánjával, hogy kiszállítsa az ajándékokat, Okoska boldogan nézett utána, tudva, hogy ma is jót tett. És attól a naptól kezdve mindenki tudta, hogy Okoska, a karácsonyi manó, nemcsak szorgalmas, hanem igazán nagylelkű is.
