Egyszer volt, hol nem volt, a Mikulás műhelyében élt egy kis manó, akit Okoskának hívtak. Okoska különleges manó volt: ő volt az, aki mindig figyelt a részletekre, ellenőrizte a játékokat, csomagolta az ajándékokat, és gondoskodott arról, hogy a Mikulás szánja tökéletesen készen álljon a nagy éjszakára.
Egy decemberi reggelen a Mikulás odahívta magához Okoskát, és így szólt:
– Okoska, ma egy nagyon különleges feladat vár rád. Egy fontos ajándékot elvesztettünk, és szükségem van rád, hogy megkeresd.
Okoska azonnal felvette a kis piros kabátját, sálat kötött a nyaka köré, és sapkáját a fejébe húzta.
– Bízd csak rám, Mikulás! Megtalálom azt az ajándékot, bárhol is legyen! – kiáltotta.
Elindult a havas ösvényeken keresztül, és hamarosan találkozott Hóbuci nevű hóemberrel.
– Szia, Okoska! – köszöntötte Hóbuci. – Miért sietsz ilyen nagyon?
– Egy különleges ajándékot keresek, amit el kell vinnem a Mikulásnak – mondta Okoska.
Hóbuci elgondolkodott, majd így szólt:
– Talán a nagy fenyőfa alatt találod, ahol a szánkók is pihennek. Tegnap láttam ott valami különlegeset.
Okoska megköszönte a segítséget, és gyorsan elindult a nagy fenyőfa felé. Amikor odaért, egy gyönyörű játékot talált egy aranyszínű dobozban.
– Megtaláltam! – kiáltotta boldogan.
De ekkor egy kis mókus szomorúan nézett rá.
– Szia, kis mókus! Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezte Okoska.
A mókus így válaszolt:
– Elvesztettem a diómat, amit karácsonyra gyűjtöttem össze.
Okoska elgondolkodott, majd így szólt:
– Segítek neked megkeresni a diódat, és utána együtt visszük el az ajándékot a Mikulásnak!
A mókus hálásan bólintott, és együtt indultak útnak. Nem sokkal később megtalálták a diót egy vastag hókupac alatt. A mókus boldogan felkapta a dióját, és megköszönte Okoskának a segítséget.
Amikor visszatértek a Mikuláshoz, ő már türelmetlenül várta őket.
– Ó, Okoska, megtaláltad az ajándékot! – kiáltotta boldogan a Mikulás. – És még egy kis barátot is hoztál magaddal.
– Igen, Mikulás! – mondta Okoska mosolyogva. – Nemcsak az ajándékot találtam meg, hanem segítettem egy kis barátomnak is.
A Mikulás büszkén nézett rá.
– Tudod, Okoska, ezért szeretnek téged annyira. Mindig készen állsz segíteni másokon.
Aznap este, amikor a Mikulás elindult a szánjával, hogy kiszállítsa az ajándékokat, Okoska boldogan integetett utána, tudva, hogy ma is jót tett. És attól a naptól kezdve mindenki tudta, hogy Okoska, a karácsonyi manó, nemcsak szorgalmas, hanem igazán nagylelkű is.
