Nagycsoportos volt, jövőre iskolába megy.
Talán ez az utolsó, óvodástársaival töltött karácsony, amit amúgy minden évben, az óvodában is megünnepeltek, nem csak otthon, családi körben.
A többség, amikor kiengedték őket az udvarra, vad kergetőzésbe kezdett. Néhányan labdáztak, hogy ne fázzanak, hiszen december elején már hideg van.
A felnőttek szerint, azon a télen hó is várható. Bárcsak úgy lenne! Örült volna a fehér karácsonynak.
Néhány társa, kis csoportot alkotva, a mászóka mellett ácsorgott, és halkan beszélgettek.
A közelükbe ment, és a kíváncsiságtól hajtva, hallgatózott.
Nem lepődött meg, hogy a közelgő karácsonyról esett szó.
Egyszer csak azt hallotta, hogy az egyik kislány a karácsonyi angyalról mesél. Tulajdonképpen – mondta kis óvodás társa -, minden családnak van egy saját angyala, aki hozza és szétosztja az ajándékokat.
Vajon hozzájuk is ellátogat ez az angyal?! Eddig, rövidke élete során, mindig volt ajándék számára a karácsonyfa alatt, de a karácsonyi angyalt tetten érnie még sohasem sikerült.
Az idén eltervezte, meglesi ezt a különleges, ajándékosztó angyalt.
Már szünet volt, aznap nem kellett óvodába mennie, ám igazi élménynek a következő nap ígérkezett, amikor mindenki megkapja a neki szánt ajándékot.
Este, ahogy szokott, anya jóéjt puszija után, elment a saját szobájába, hogy lefeküdjön.
Amikor azonban elcsendesedett a ház, suttyomban felkelt, megfogta kis sámliját, és átosont a nagyszobába, ahol a feldíszített fenyő maga is várta már a nagy ünnepet. Főként annak fénypontját, az ajándékok okozta meglepetést és örömöt a megajándékozottak arcán.
A nyitva álló ajtó mögött, letelepedett kis sámlijára, és onnan leskelődve várta az angyal érkezését.
Lehet, kicsit közben el is bóbiskolt, azonban egyszer csak halk nesz ütötte meg a fülét, egyidejűleg felélénkítette a figyelmét.
A szobába belibbent, könnyű lépteivel szinte suhant, egy karcsú nőalak. Haja a háta közepét verdeste, ruhája a bokájáig ért. Hosszú köpenyt viselt, s amikor a kezében tartott ajándékdobozt a feldíszített fa aljához lerakta, köpenye ujja úgy lebbent fel mellette, mint valami angyalszárny.
Biztosan az is volt, csak a gyenge holdfényben ezt nem tudta tisztán kivenni. A holdsugárban azonban egyértelműen látszott, hogy az angyal – miközben a fa körül szorgoskodott -, mosolygott, s ez a mosoly a mesebeli tündérek szépségével ruházta fel.
Az angyal egyszer-kétszer még fordult, jött-ment, újabb és újabb ajándékot rakott a fa alá, s eközben szárnyai a lendületével együtt suhantak, lebegtek.
Aztán egyszer csak eltűnt a látomás, így ő is halkan visszaóvakodott az ágyába.
Mélyen és nyugodtan aludt, mígnem anyuka ébresztgetni kezdte.
„Gyere, kész a reggeli, azután jöhet a meglepetés az ajándékokkal!”
Leült az asztalhoz, és kézbe fogta a meleg, tejszínhabos kakaót rejtő bögréjét. Még kért volna egy kis cukrot bele, amikor az asztaltól visszafordulva, anyukájára esett a pillantása.
Olyan ismerős volt, amit látott.
A háta közepéig érő, szőke aranyhaj, a bokáig érő hálóing, a hosszú köntös, aminek ujjai – míg anyuka a cukros dobozért nyúlt -, szárnyként lebbentek fel.
Miközben anyuka feléje fordult, s nyújtotta a cukortartót, arcán angyali mosoly tűnt fel. Pontosan olyan, mint amilyen az éjszaka látott tüneményen, a karácsonyi angyal ajkán játszadozott…
