Valahol egy hóval borított falucskában állt egy régi templom, amely minden év karácsony estéjén egy gyönyörű haranggal hívta össze az embereket. Ez a harang különleges volt, mert amikor megkondult, mindenkit emlékeztetett a szeretet és az összetartás erejére. A falubeliek azt mondták, a harang hangja a Télapó műhelyéig is elhallatszik, és segít neki megtalálni a jó gyerekek házait.
Egy hideg, havas reggelen azonban furcsa dolog történt. A templom harangját valaki eltüntette! Amikor a falusiak észrevették, hogy a harang nincs a helyén, kétségbeesetten kezdték keresni. Hogyan fogják így megünnepelni a karácsonyt?
Egy kisfiú, Péter, különösen szomorú lett. Szerette hallgatni a harang csengését, és tudta, hogy nélküle valami fontos hiányozni fog az ünnepből. Péter elhatározta, hogy bármi történjen is, megkeresi a harangot.
Elindult az erdőbe, ahová egy szarvas lábnyomai vezették. Mélyen a fák között talált egy barlangot, amelynek bejárata előtt hatalmas hógolyók hevertek. Bátor kisfiúként bemászott a barlangba, és ott, a sötét sarokban, meglátta a harangot! Mellette egy apró manó ült, aki bánatosan nézett rá.
– Miért hoztad el a harangunkat? – kérdezte Péter.
A manó sóhajtott:
– Nem akartam rosszat. Csak egy kis csöndre vágytam. A harang hangja olyan messzire hallatszik, hogy az erdőben is állandóan zeng.
Péter elmosolyodott.
– Tudod, a harang hangja nem csak hang. Az emberek szívét tölti meg szeretettel.
A manó elgondolkodott, majd bólintott.
– Igazad van. Segítek visszavinni.
Így Péter és a manó együtt visszavitték a harangot a faluba. Amikor karácsony este újra megkondult, a templom harangjának hangja még szebben zengett, mint valaha, és az egész falu szíve megtelt örömmel és szeretettel.
