Volt egyszer egy különös kis húsvéti tojás, akit mindenki csak Gömbinek hívott, bár valójában nem volt igazi gömbölyű. Egyik oldala picit lapos volt, a másik meg olyan dudoros, mintha egy csigabiga táncolt volna rajta festés közben. Míg a többi húsvéti tojás ragyogott a tökéletes mintáktól és színektől, Gömbi kicsit foltos, kicsit ferde, és nagyon különc volt.
A Nyuszi, aki minden évben elkészítette a húsvéti tojásokat, szeretettel nézett végig a kosarán:
– Itt van a pöttyös, a csíkos, a csillámos… és itt van Gömbi is – mosolygott. – Igazán különleges vagy.
De a többi tojás nem mindig volt ilyen kedves.
– Már megint elakadt! – nevetett a sárga pöttyös, amikor Gömbi nem tudott legurulni a festőasztalról.
– Gurulni kéne, nem billegni! – csipkelődött a kék csíkos.
Gömbi elszomorodott. Ő is szeretett volna gyorsan gurulni, versenyezni, és messzire pattanni. De valahogy mindig félrebillent, megakadt vagy éppen megállt a legváratlanabb helyeken.
Egy tavaszi reggelen, nem sokkal húsvét előtt, a nyuszi egy hatalmas zsákkal indult útnak, hogy elrejtse a tojásokat a gyerekeknek. Gömbi persze ott csücsült legfelül, ahogy mindig, hiszen ő volt a legkönnyebb. A nyuszi ugrált, szökdécselt, mikor egyszer csak… recccs! – a föld megremegett alatta, és belepottyant egy mély gödörbe, amit még a télen vájt ki a fagy.
– Hahó! Valaki! – kiáltotta, de csak egy kis madár felelt csicsergéssel.
A zsák a gödör szélén maradt, de senki sem tudott segítséget hívni.
Csak Gömbi gurult ki belőle – pontosabban: nem gurult, hanem kibillent. A gödör peremén imbolygott, majd a saját görbe oldalán féloldalasan elindult lefelé a réten.
Nem volt gyors. Nem volt kecses. De megállíthatatlanul haladt: végigkanyarodott a fűszálak között, átgurult egy kőre, majd lebukdácsolt a domboldalon.
A többi tojás odafentről nézte:
– Nézd már, mégis elgurul! – ámult a csíkos.
– De hisz az a gödör… az… az a falu felé vezet! – kiáltott a pöttyös.
Gömbi végül pont a legkisebb kisfiú kertjébe érkezett, és a fiú, aki épp az ablakból nézelődött, észrevette.
– Mami! Egy tojás jött a rétről! Ez biztos a nyuszié!
Gömbi elmesélte a fiúnak, mi történt. Gyorsan elindultak a domb felé, ahol megtalálták a nyuszit a gödör alján, kissé porosan, de nevetve.
– A tojás… elgurult… és megmentett! – mondta, miközben visszamászott.
Onnantól kezdve mindenki tudta: Gömbi az egyetlen tojás, aki nemcsak különleges, hanem igazi hős is.
És hogy mi történt ezután? A tojások többé nem csúfolták Gömbit, sőt, még külön „Gömbi-gurító pályát” is építettek, ahol minden tojás kipróbálhatta, milyen érzés nem tökéletesen gurulni, de mégis célba érni.
