Messze-messze, egy bokorral teli völgy mélyén, ahol a fák is tojás alakú árnyékokat vetettek, élt egy öreg, bölcs húsvéti nyuszi, akit mindenki csak Barka bácsinak hívott.
Barka bácsi már nem szökellt úgy, mint régen. A hátsó lába néha reccsentett egyet-egyet, és a bajsza is néha beakadt a vesszőkosarába. De volt neki valami, amiről kevesen tudtak: egy régi, meleg, puha varázsbundája, amit húsvétkor csak a legkülönlegesebb alkalmakkor vett elő.
A bunda kívülről olyan volt, mint bármelyik nyuszi-kabát: szürkésbarna, puha és kicsit bolyhos. De belül… tele volt szívekkel, csillagokkal és nevetéssel varrva. Minden öltés egy kedves cselekedet emléke volt, amit Barka bácsi tett hosszú élete során.
Egy nap, miközben a nyuszik már javában készülődtek a húsvétra – tojásfestés, répatorta sütés, csokiformázás – egy fiatal, izgága nyuszi, Tapsi, bekopogott Barka bácsi házába.
– Segíthetek valamiben? – kérdezte udvariasan, de közben a füle már a falnak feszült, mert hallott valamit… valamit suhogni.
– Talán, ha akarsz – mondta Barka bácsi, és hunyorogva mosolygott. – De előbb… próbáld fel ezt a bundát.
Tapsi felvette a varázsbundát. És hirtelen… valami megváltozott. Nem kívül, hanem belül. Olyan érzés járta át, mintha egy tucat ölelés simult volna végig a bundáján. Hirtelen tudta, hová kell mennie.
– Egy kis őz nem találja az anyját a rét szélén! – kiáltott.
– És egy süni nem találja a színes tojástartóját! – kapott észbe.
– Egy kisfiú meg szomorú, mert senki nem járt még náluk húsvétkor…
Tapsi elindult. A bunda vezette. Mindenkinek segített, akinek csak tudott: megsimogatta a síró őzikét és segített megkeresni az édesanyját, hozott új tojásokat a süninek, és egy hatalmas, színes tojást rejtett el a kisfiú kertjében. Az arca ragyogott.
Mikor estére visszatért, a bunda már nem volt szürke: ragyogott! Minden segítő tett egy-egy új foltot hagyott rajta – rózsaszín szívet, sárga mosolyt, kék csillagot. Tapsi meghatódva nézett Barka bácsira.
– Ez nem csak egy bunda – suttogta.
– Nem bizony – bólintott Barka bácsi. – Ez az öröm bundája. Minden évben valaki új viseli. De csak az, aki nemcsak kapni akar, hanem örömet szeretne szerezni másoknak.
