Volt egyszer egy aprócska tündér, akit úgy hívtak: Hópehely. Nevét azért kapta, mert télen született, amikor a világot még hólepel borította, és minden fehérbe öltözött.
Hópehely gyönyörű volt – hosszú, csillogó szárnyai úgy ragyogtak, mint a jégvirág az ablakon, és ahol elrepült, apró dérpöttyök maradtak utána.
Ám Hópehely sosem látta még a tavaszt. A tündérvilágban az újonnan született tündéreknek várniuk kellett, mielőtt felfedezhették a világot. Így hát Hópehely csak mesékből ismerte a zöldellő réteket, a rügyező fákat és a madarak tavaszi dalát.
Egy napon, épp húsvét reggelén, a Tavasz kapuja kitárult, és Hópehely először szállhatott ki a virágbimbókból fonott házikójából. Amint kilépett, a szeme elkerekedett: minden élettel telt meg körülötte! A hó már elolvadt, helyét zöld fű és színes virágok vették át. A fákon rügyek pukkantak szét, és pillangók táncoltak a levegőben.
Hópehely lebegett egyet a levegőben, majd egy sárga nárciszra szállt. Olyan illata volt, mintha a nap mosolygott volna. Egy csíkos méhecske zümmögött el mellette.
– Szia, tündér! – szólt vidáman. – Először látlak errefelé!
– Most vagyok itt először – felelte Hópehely. – Ez a világ… ez varázslatos!
A méhecske nevetett.
– Ez még csak a kezdet! Járd be a rétet, ismerd meg a tavasz csodáit!
Így is tett. Útja során találkozott egy barna nyuszival, aki épp színes tojásokat rejtett el a bokrok alá.
– Te vagy a híres húsvéti nyuszi? – kérdezte izgatottan Hópehely.
– Én bizony! – bólintott a nyuszi. – Minden tavasszal ajándékot hagyok a gyerekeknek. Segítenél nekem elrejteni a legutolsó tojást?
– Nagyon szívesen! – felelte a tündér, és egy cseresznyefa alá varázsolta a kicsiny, csillogó tojást, amit aranyszálak fontak körbe.
Mire a nap lement, Hópehely bejárta az egész rétet. Látott szivárványt a harmatcseppekben, hallotta a pacsirták énekét és táncolt a napfényben a többi tavasztündérrel.
Este, amikor visszatért otthonába, szíve tele volt boldogsággal. Megértette, hogy a tavasz nemcsak virágokat és színeket jelent, hanem újjászületést, reményt, és az apró örömök csodáját.
Attól a naptól kezdve Hópehely nemcsak a tél tündére volt, hanem a tavaszé is. Minden évben, amikor a hó elolvadt, ő keltette életre az első ibolyát, az első madárdalt, és segített a húsvéti nyuszinak mosolyt csalni a gyerekek arcára.
Ne feledd! Ha tavasszal hirtelen meglátsz egy csillanást a virágok között, tudd: lehet, hogy épp Hópehely járt ott, és megérintette a világot egy csöppnyi varázslattal.
