Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Markolós mese (Mesetányér)

Szerző: Mesetányér

Oszd meg ezt a mesét!

Marci, a markoló elgondolkozva pöfögött társai mögött a reggeli forgalomban. 

Hirdetés
Folytasd az olvasást

Sürgős munka várta ma őket, egy régi cső repedt meg a föld alatt, nagy zűrzavart okozva.  Mire odaértek a helyszínre, a bugyogva feltörő víz már teljesen elárasztotta a környéket.

Hiába zárták el gyorsan a főcsapokat, a hatalmas tócsák megnehezítették a közlekedést. 

– Marci! Veled kezdünk! – intézkedett Muki és a lyukhoz vezette a markolót, aki hála lánctalpainak, könnyedén gázolt át a sáros úton.

Kanalával aztán hipp-hopp leásott a repedt csőig, sőt, ki is emelte azt a helyéről. 

– Megmerítem kanalam, a földet kikapartam! De a lyukba sosem léphetsz, mert holnapra nyoma sem lesz – dúdolta közben kissé szomorúan.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

Az új cső egy darus teherautón érkezett, óvatosán engedték le a mélybe, aztán összeillesztették a többi darabbal. Hamarosan újra zubogva folyt keresztül a víz a széles föld alatti vezetéken.

Már csak a kiásott lyukat kellett eltüntetni, és friss betonnal befoltozni.

Igen ám, de Muki hiába kereste Marcit, sehol sem találta! 

 – Hová tűnhetett? Hiszen tudja, hogy még vár rá egy feladat! Ez igazán furcsa! – csóválta fejét az emberke, mire egyszercsak észrevette a sáros úton a markoló lánctalpainak nyomát.

No, így már egyszerű dolga lesz! Csak követni kell a nyomokat és meg is találja Marcit.

Kisvártatva rá is bukkant. Nem ment messzire, egy bokor mögött bujkált.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

– Te meg mit csinálsz itt? Tudod, hogy vissza kell temetni még a kiásott lyukat! 

– Éppen ez az, Muki! Nem akarom visszatemetni – vallotta meg szégyenkezve Marci.

– Nem akarod? Miért nem akarod? – csodálkozott Muki.

– Mert minden alkalommal ez van! Kiásom a földet, aztán meg visszatemetem. Végül kijavítják a többiek az utat és olyan, mintha semmit sem csináltam volna! Volt lyuk, nincs lyuk! És semmi sem látszik abból, hogy milyen ügyesen dolgoztam!

– Marci, Marci! A te munkád pont attól szép, hogy eltünteti a hibákat. Ha nem javítjuk ki az utat, megmarad a zűrzavar és mindenki bosszankodna miatta. Ezt szeretnéd?

– Nem, nem. Nem szeretném, ha mindenki bosszankodna – adta meg magát a markoló és neki is fogott a munkának.

De Muki látta rajta, hogy még mindig szomorú. Gondolkozott, törte a fejét, hogyan vidíthatná fel barátját. 

– Hopp! Megvan! – kiáltott fel egyszer csak, mikor a naptárjába nézett.

– Mi van meg? – érdeklődött Marci.

– Majd meglátod! Holnap nagy munka vár ránk! – kacsintott Muki a markolóra.

Másnap korán el is indultak, ki a város szélére, egy hatalmas üres mezőre, ahol oszlopokkal már ki volt jelölve egy széles téglalapnyi terület. 

– Talán parkolót építünk? – kérdezte a markoló.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

– Nem, nem parkolót! Te csak kezdj el ásni a kijelölt területen és majd meglátod, mi készül!

Bizony nagy feladatot kapott Marci! Annyi földet kellett kikanalaznia, hogy nem is végzett estig. Három napig ásott, és ásott. Olyan mélyre, hogy végül a teteje alig látszott ki a gödörből.

– Megmerítem kanalam, a földet kikapartam! De a lyukba sosem léphetsz, mert rá egy hétre nyoma sem lesz! – dalolta, mikor nagy sokára végzett. 

Akkor aztán betonkeverők érkeztek és rengeteg munkás. De Marci nem látta már, hogy min dolgoznak, mert útban lettek volna a nagy jövés-menés közepén. Jó pár hétig nem is jártak arra. 

Egy reggel aztán csak felpattant rá Muki és visszament vele a mezőre.

De a mező már nem volt akkor sehol! Frissen ültetett pázsit, gömbölyűre nyírt bokrok, kavicsos sétány fogadta őket és a park közepén egy óriási víztükör csillogott.

No, nem azért, mintha itt is csőrepedés lett volna, hanem mert egy gyönyörű medence készült a városnak! 

– Ezt a gödröt én ástam ki, tessék jönni, megbámulni! – mondta Marci dicsekedve az átadó ünnepségre érkezőknek. A város lakói pedig megveregették az ügyes markoló vállát. Nagyon büszkék voltak rá és nagyon örültek az új parknak, a medencének. Pezsgőt bontottak, lufikat osztogattak, egész nap mulatoztak.

– Muki! Nem csinálhatnánk minden kiásott lyukból medencét? – kérdezte este a markoló, mikor hazafelé tartottak.

– Az bizony mókás lenne! – nevetett Muki. – De mégis csak jobb a városnak, ha eltüntetjük a hibákat. A munka is csak akkor ér véget, ha visszatemettük a kiásott gödröket. Tudod, én minden nap végén ellenőrzöm, hogy jól végeztük-e a dolgunkat, és ehhez mindig eldúdolom ezt a kis dalt: 

Kiástuk és betemettük,
ami eltört, kicseréltük.
Kipakoltuk, összeszedtük,
ha kiömlött felsepertük.
Amit kellett, rendbe tettük,
a munkánkat jól végeztük!

Tetszett ám a dalocska Marcinak! Meg is tanulta gyorsan, és onnantól fogva ő is eldalolta minden este, mielőtt elégedetten álomra hajtotta volna a fejét. Nem bánta már, hogy vissza kellett temetni a kiásott gödröket, hiszen megértette, hogy anélkül befejezetlen maradna a munka.

Ha szeretnél egy markolós tányért, nézz szét a Mesetányér oldalán!

Szólj hozzá!