A Tölgyerdő lakói minden évben izgatottan készültek a tavaszi farsangi bálra. Az erdei tisztáson ilyenkor tarka lampionok világítottak, és az állatok vidám jelmezekbe bújtak. A mókusok bohócnak öltöztek, a sünök apró koronát viseltek, és még a bagoly is színes palástot terített a vállára. De az idei bál veszélybe került…
A tél szokatlanul hosszúra nyúlt, és a hó még február utolsó napjain is vastagon borította az erdőt. A patakok be voltak fagyva, a madarak reszkettek a hidegtől, és senki sem tudta, hogyan tarthatnák meg a farsangi mulatságot. Az állatok tanácskozást hívtak össze a nagy öreg tölgyfa alatt.
– Nem lehet bál, ha minden hó alatt van! – sírta el magát Pinduri, a legkisebb nyuszi.
– Senki nem jön el ekkora hóban! – szipogott Kócos, a mókus.
Ekkor Huhogó Professzor, az erdő legbölcsebb baglya, csendesen megszólalt:
– Talán kérhetnénk a tündérek segítségét!
A tündérek varázsereje csodákra volt képes, de ők csak akkor segítettek, ha valóban nagy szükség volt rájuk. Az állatok együtt elindultak a tündérek tisztására, ahol régi legenda szerint mindig éjfélkor táncoltak a holdfényben.
Amikor megérkeztek, pelyhes hópiheként szálltak alá az első tündérszárnyak. A tisztás fölött apró, csillogó fények kezdtek cikázni, és egy gyönyörű aranyhajú tündér, Lilla, a tavasz őrzője, előlépett.
– Miért jöttetek hozzánk, kedves erdei barátaink? – kérdezte lágy, csengő hangon.
– Kérlek, segíts nekünk! – szólalt meg a bátor Kócos. – Nem tudjuk megtartani a farsangi bálunkat, mert a tél még mindig nem enged minket játszani!
Lilla és a többi tündér összenézett. Aztán az aranyhajú tündér mosolyogva bólintott.
– Segítünk nektek! De szükségünk lesz a szívetekben őrzött legvidámabb emlékeitekre!
Az állatok lehunyták a szemüket és gondolatban felidézték a legboldogabb pillanataikat: amikor a nyulak hógolyóztak, a sünök kedves esti meséket hallgattak és, amikor együtt énekeltek a holdfényben. Ahogy ezek az emlékek felragyogtak bennük, a tündérek táncba kezdtek.
A csillogó varázspor szikrázó fénnyé változott, és ahogy a hóra hullott, az olvadni kezdett! A fák kibontották friss zöld rügyeiket, a patak vidáman csobogni kezdett, és az erdő színes virágokkal telt meg. A tündérek mosolyogva figyelték az állatokat, akik ujjongva nézték az éledő tavaszt.
A farsangi bál végül még szebb lett, mint valaha! A tündérek csatlakoztak az ünneplőkhöz, és együtt táncoltak az állatokkal. Az égbolton ragyogtak a csillagok, és az erdő soha nem volt még ennyire boldog.
És így lett az erdei farsangi bál a legvarázslatosabb ünnep az erdő történetében, amit minden évben izgatottan vártak az állatok és a tündérek egyaránt.
