A farsang napján az iskola tornaterme igazi varázslatos hely lett. Lufik, papírszalagok és színes lampionok lógtak mindenhol, a büfében pedig annyi fánk sorakozott, hogy egy kisebb falu is jóllakhatott volna vele. A gyerekek mindenféle jelmezben sürögtek-forogtak, de a legnagyobb meglepetés az volt, hogy az osztályból öten is boszorkánynak öltöztek.
– Ez lehetetlen! – csapta össze a két kezét Zsófi, aki büszkén viselte fekete ruháját, lila csíkos harisnyáját és a kócos boszorkánysapkáját. – Hogy lehet, hogy mindenki ugyanarra gondolt?!
– Hát, boszorkányok vagyunk! Mi mindig egyszerre érezzük a varázslatot! – vonta meg a vállát Emma, miközben meglengette seprűjét.
A többiek – Anna, Marcsi és Petra – egyetértően bólogattak. Ők is boszorkánynak öltöztek, igaz, Marcsi egy kicsit ijesztőbbre vette a figurát, és fekete köpenye alól folyamatosan előhúzott egy gumipókot, amivel mindenkit ijesztgetett.
– Szerintem alapítsunk boszorkányklubot! – javasolta Anna.
– Nagyon jó ötlet! De legyen inkább boszorkánybál! – lelkesedett Petra.
– Rendben, de kell hozzá egy titkos varázsige! – mondta Zsófi, és rögtön improvizált egyet:
„Bűbáj, banya, kalamajka,
Fánk repüljön a karunkra!”
Ahogy kimondta, az egyik asztalról egy csokis fánk leesett a földre.
– Ez működött! – kiáltották egyszerre.
Persze, valójában egy elsuhanó kisfiú lökte le véletlenül, de ez senkit nem érdekelt. Ettől kezdve mindenki komolyan vette a boszorkánybált.
Egész délután varázsigéket mondtak, seprűvel „repültek” a tornateremben, és kitalálták, hogy minden boszorkánybálon kötelező lesz fánkot enni és legalább három kacagásvarázslatot végrehajtani.
– Mi az a kacagásvarázslat? – kérdezte Emma.
– Egyszerű! Ha valaki nagyon komoly, mondunk valami vicceset, és addig mondjuk, amíg nevetni nem kezd! – magyarázta Petra.
– Próbáljuk ki a tanár nénin! – súgta Marcsi.
El is indultak a szigorú tekintetű tanárnő felé, aki éppen egy nagy tál pogácsát rakott ki.
– Tanár néni, tudja, mi a boszorkányok kedvenc tánca? – kérdezte Zsófi.
– Nem, mi az? – nézett rájuk kíváncsian a tanárnő.
– A seprűs keringő!
A tanár néni egy pillanatig komolyan nézett, aztán hirtelen nevetni kezdett.
– Ez tényleg jó! – kacagott, és még a pogácsából is megkínálta őket.– Eltáncoljátok?
A boszorkánybál tehát hatalmas siker lett, melyet a lányok tánca koronázott meg. Igaz, bár a varázsigék nem mindig működtek, egy dolgot biztosan megtanult az öt boszorkány: a nevetés a legnagyobb varázserő!
