A Mesélek Neked oldalon egy gazdag válogatást kínálunk rövid esti mesékből, melyek között mindenki megtalálja a számára legkedvesebbet. Akár egy gyors esti mese előtt az ágyban, akár egy hosszabb mesélésre vágyva, nálunk mindenki rátalál a tökéletes történetre.
Volt egyszer egy szegény ember, annak meg egy szamara. Avval hordta a malomba a búzát. Megöregedett a szamár, s mikor már nem bírta a terhet, föltette magában, hogy elszegődik muzsikusnak. Egyik reggel elbúcsúzott a kapufélfától, elindult. Amint mendegélt, szembetalálkozott egy kutyával, s kérdezte: – Hová, hová, Talpas koma? Talán csak nem hírt viszel valakinek? –
Volt egyszer egy király s annak három szép lánya. Ez a király egyszer, mikor a vásárra ment, kérdezte a lányaitól: – No, lányok, mit hozzak nektek a vásárról? Azt mondta a legidősebb: – Hozz nekem, édesapám, aranyruhát. Azt mondta a középső: – Nekem pedig ezüstruhát. – Hát neked mit hozzak? – kérdezte a legkisebbiket. –
Volt egyszer egy szegény ember, volt neki három fia. Mikor eljött a halála órája, az ágyához hívatta mind a hármat. – No, fiaim, ami vagyonom van, rátok hagyom. Volt egy kaszája, egy kakasa meg egy macskája. – Egyikteké lesz a kasza, a másiké a kakas, a harmadiké a macska. Ahogy az öreg ezt elmondta, lehunyta
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy háborúból hazatérő szegény katona. Rongyosan és éhesen ment egyik faluból ki, a másikba be, de bizony nem kínálták meg sehol se egy falás kenyérrel vagy egy kis meleg levessel. Bekéredzkedett az egyik házhoz is, kért a másik háznál is. Volt ahol a kutyát is ráeresztették, máshol meg
Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy kis kakasa. Csak ott keresgél, csak ott kapargál a kis kakas a szeméten, egyszer talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra megy a török császár, meglátja a kis kakasnál a gyémánt félkrajcárt, azt mondja neki: – Kis kakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat. – Nem adom biz én,
Egyszer volt, hol nem volt, hogy volt-e vagy nem, azt már senki sem tudja, oly régen történt. Egy aranyos kis házban élt két kislány, akik testvérek voltak: Liza és Nóra. Annyira gyönyörű lányok voltak, hogy égen és földön sem lehetett náluk szebbet találni. Amikor elérkezett a tél, csak egy vágyuk volt: hogy leessen a hó.
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egy gyönyörű szép hercegnő, Tündérszép Viola. Azért nevezték így, mert egyrészt gyönyörű volt, másrészt a kastélyok körül rengeteg viola nyílt – tündöklött a kastély a rengeteg virágtól. Tündérszép Viola nagyon-nagyon szerette az állatokat, minden nap beszélgetett a madarakkal, a cicákkal, a kutyákkal, a