A Mesélek Neked oldalon egy gazdag válogatást kínálunk rövid esti mesékből, melyek között mindenki megtalálja a számára legkedvesebbet. Akár egy gyors esti mese előtt az ágyban, akár egy hosszabb mesélésre vágyva, nálunk mindenki rátalál a tökéletes történetre.
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malacka túr: volt egy szegény halászember. Ennek a szegény embernek nagyon sok gyermeke volt. Bizony, mikor volt kenyér az asztalfiában, mikor nem. Hiába kelt a szegény halász kakasszóval, hiába feküdt le késő éjjel, hiába hordozta a hálóját reggeltől estig folyóvízről
Volt egy török, Mehemed,Sose látott tehenet.Nem is tudta Mehemed,Milyenek a tehenek. Egyszer aztán MehemedLát egy csomó tehenet.Csudálkozik Mehemed,Ilyenek a tehenek? Én vagyok a Mehemed!Mi vagyunk a tehenek!Számlálgatja Mehemed,Hány félék a tehenek. Meg is számol MehemedHárom féle tehenet:Fehéret, feketét, tarkát,Meg ne fogd a tehén farkát! Nem tudta ezt Mehemed,S felrúgták a tehenek!
Volt egyszer egy szegény ember, akinek annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Hol volt mit egyenek, hol nem, s a szegény embert vetette fel a bú s a gond, hogy mit tudjon csinálni ezzel a sok gyerekkel. Eleget mondta nekik, menjenek szolgálatba, de egyik restebb volt a másnál, mind az apjára
Csapzott szőke hajával, bánatos kék szemével itt látom magam előtt Selyem Jánoskát, ahogy a nevét leírom. És fáj a szívem, ahogy suttogja a sírásra görbült puha szájacskája: – Tamás, ne haragudj rám! Igazság szerint nem is volt semmi okom Jánoskára haragudni. Soha meg nem bántott egy tekintettel se. Mást se, nemhogy engem. Olyan volt mindenkihez,
Bölcs Palkó kis deákgyerek itt a szomszédban. Az igazi neve Piros Palkó. Bölcs Palkónak csak én neveztem el. Azért, mert értelmes, nyílt eszű fiúcska, öröm vele beszélgetni. Hanem azért a minap nem nagy örömöm telt benne. Csúnya mulatságot eszelt ki. Hólyagot kötött az öreg macskájuk fejére, dióhéjcipőt húzott a négy lábára, és így kiöltöztetve fölhajította
Van nekem ebben a házban, ahol lakunk, egy nagyon kedves kis cimborám. Sanyinak hívják, de én csak Csipetkének hívom, mert akkora az egész gyerek, mint egy csipetke. Hanem azért akkora méreg lakik benne, mint egy oroszlánban. Ezt a nyáron tudtam meg, mikor érni kezdett a kertünkben a földieper. Sanyika éppen a cicánkat tanította miákolni az
A csaló neve: Pétör. Írhatnám Péternek is, de akkor mi lesz a történeti hitellel? Pétör az ő neve, senki se hívja másnak, és ha valami tudatlan ember Péternek szólítja, arra nem ért. Tudom magamról, mert én már kipróbáltam. Bent jártam az iskolájukban, és megkérdeztem, melyikük az a híres Péter: ötvenkét gyerek közül egy se vállalta.
Kapun innen, küszöbön túl, éppen a Pici kutya kastélya mellett virágszemű Gyöngyöm Gyuszival találkoztam valamelyik reggel. – Hová mégy, bácsim? – kérdezi tőlem. – Kis hóba, nagy sárba, megyek a vásárba – okosítom föl. Bizony vesztemre tettem, mert Gyöngyöm Gyuszi mindjárt belém csimpeszkedett, mint hajnalicskavirág a kútágasba. – Bácsim, hozzál nekem valami szép ongorát abból
Az én gyermekkoromban két gazdag embere volt a mi kis városunknak. Egytestvérek voltak, a fiatalabbnak Tót Gáspár, az öregebbnek Tót Antal volt a becsületes neve. De a fiatalabbat csak Fukar Tótnak, az öregebbet csak Sebaj Tótnak nevezte mindenki. Fukar Tót arról volt híres, hogy még a kanárimadárnak is szemenkint olvasta ki a kendermagot. Sebaj Tótot
Mikor én iskolás gyerek voltam, de sok szép lepkét fogtam! Egyszer valami erdőkerülő vetődött a házunkhoz. Eldicsekedtem neki egy gyönyörű pillangóval. – Nem sokat ér ez, öcsém, míg meg nem szerzed hozzá a pillangókirályt is. Majd kőbálvánnyá meredtem, úgy elszomorodtam. – Milyen az a pillangókirály? Sose hallottam én ilyenről, könyvekben sincs lerajzolva. – Hja, öcsém,
Egy szeretetteljes mese Móra Ferenc tollából. Vajon mi történt az öreg diófa alatt? És miért ér az olyan sokat egy kisfiúnak?
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény özvegyember, s annak két szép leánykája. De aztán olyan szép volt mind a kettő, hogy királykisasszonyoknak is beillettek volna. Be bizony! Lakott az özvegyember szomszédságában egy özvegyasszony, s ez egyszer, mikor a nagyobbik leányka, akit Cerceruskának hívtak, az udvaron játszadozott, átalszólt a kerítésen: – Te leányka,
You cannot copy content of this page