Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Fedezd fel és találd meg a legmegfelelőbb esti mesét, amely elvarázsol és kellemes álmokhoz segít!

Rövid esti mese gyerekeknek

A Mesélek Neked oldalon egy gazdag válogatást kínálunk rövid esti mesékből, melyek között mindenki megtalálja a számára legkedvesebbet. Akár egy gyors esti mese előtt az ágyban, akár egy hosszabb mesélésre vágyva, nálunk mindenki rátalál a tökéletes történetre.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

A három örökség (magyar népmese)

A három örökség - magyar népmese - Mesélek Neked

Volt egyszer egy szegény ember, volt neki három fia. Mikor eljött a halála órája, az ágyához hívatta mind a hármat. – No, fiaim, ami vagyonom van, rátok hagyom. Volt egy kaszája, egy kakasa meg egy macskája. – Egyikteké lesz a kasza, a másiké a kakas, a harmadiké a macska. Ahogy az öreg ezt elmondta, lehunyta a szemét, föl sem nyitotta többet. A legények meg vakarták a fejüket. – Mit csináljunk ezzel a furcsa vagyonnal? Akire a kaszát hagyta, elindult világnak. Úgy gondolta, addig megy, míg olyan országba ér, ahol nem ismerik a kaszát. No, sok talpalás után meg is találta azt az országot. Ott bizony ágyúval lövöldözték a gabonát. De sehogy sem volt jó, mert ahol hajlatban volt a búza, ott a kalászát vitte le az ágyúgolyó; ahol meg dombon volt, ott a töve alatt ment el. A legény meg csak nézte, mit művelnek a drága gabonával. – Mit csinálnak maguk? – Aratunk. – Nem így kell aratni! – Hát hogy? Elővette a kaszát, és szép rendben dőlt a kalász. Hej, nagyon megörültek az emberek, mentek egyből a királyhoz, elújságolták, micsoda szerszámot hozott a legény. A király sok-sok pénzért megvette a kaszát a legénytől. Attól fogva a kovácsokkal ott is

Tovább a mesére

A kőleves (székely népmese)

A kőleves - székely népmese - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy háborúból hazatérő szegény katona. Rongyosan és éhesen ment egyik faluból ki, a másikba be, de bizony nem kínálták meg sehol se egy falás kenyérrel vagy egy kis meleg levessel. Bekéredzkedett az egyik házhoz is, kért a másik háznál is. Volt ahol a kutyát is ráeresztették, máshol meg olyan szegénynek tettették magukat, mint akiknek semmijük sincs. Elhatározta magában a katona, hogy a következő faluban bemegy a legelső házba, és lakjon ott bárki is, levest főz magának. Ahogy beért a faluba, föl is vett az útról egy követ, s bement a legelső házba. Egy öregasszony lakott itt. – Jó napot, öreganyám! – Adjon Isten, vitéz uram! – Hát hogy s mint szolgál az egészsége? – Az enyém szolgál, ahogy szolgál, hát vitéz uramnak hogy szolgál? – Nekem is éppen úgy szolgál, ahogy szolgál. De nagyon éhes vagyok, és úgy ennék valamit, ha volna, aki szívesen adna. – Jaj, lelkem, vitéz uram, adnék én, ha volna. De én is olyan szegény vagyok, mint a templom egere. Semmim sincs, tiszta üres a kamrám, üres a padlásom, üres mindenem. Még egy falás sincs idehaza. – Jól van – mondja a katona -, én nem vagyok annyira szegény,

Tovább a mesére

Hirdetés
Folytasd az olvasást

A kis kakas gyémánt félkrajcárja (magyar népmese)

A kis kakas gyémánt félkrajcárja - magyar népmese - Mesélek Neked

Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy kis kakasa. Csak ott keresgél, csak ott kapargál a kis kakas a szeméten, egyszer talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra megy a török császár, meglátja a kis kakasnál a gyémánt félkrajcárt, azt mondja neki: – Kis kakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat. – Nem adom biz én, kell a gazdasszonyomnak. De a török császár erővel is elvette tőle, hazavitte, betette a kincseskamrájába. A kis kakas megharagudott, felszállott a kerítés tetejére, elkezdett kiabálni: – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! A török császár, csak hogy ne hallja, bement a házba, de akkor meg a kis kakas az ablakába repült, onnan kiabálta: – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! Megharagudott erre a török császár. – Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, hogy ne kiabáljon, vesd belé a kútba! A szolgáló megfogta, kútba vetette. De a kis kakas csak elkezdi a kútban: – Szídd fel begyem a sok vizet, szídd fel begyem a sok vizet! Arra a begye mind felszítta a vizet a kútból. A kis kakas megint felszállott a török császár ablakába. – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! Megint azt mondja erre a török

Tovább a mesére

A tökéletes hóember

A tökéletes hóember - esti mese ovisoknak - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, hogy volt-e vagy nem, azt már senki sem tudja, oly régen történt. Egy aranyos kis házban élt két kislány, akik testvérek voltak: Liza és Nóra. Annyira gyönyörű lányok voltak, hogy égen és földön sem lehetett náluk szebbet találni. Amikor elérkezett a tél, csak egy vágyuk volt: hogy leessen a hó. Amerre ők laktak, melegebb éghajlat volt, ezért nagyon ritkán esett a hó.  Az egyik télen nagyon hideg lett. Éjszaka erős fagy volt, és mire a két lány reggel felébredt, hó takarta a tájat. Minden gyönyörű fehér volt: a fák, a bokrok, a kerítés, az utak, a hegyek, sőt még Bodri kutya is, aki már órák óta a hóban hempergett.  Amikor a két lány meglátta, hogy éjszaka mennyi hó esett, tüstént kiugrottak az ágyból és pillanatok alatt felöltöztek. Megfésülködtek, megmosták a fogukat, és már húzták is a jó meleg csizmájukat, a kesztyűjüket, a sapkájukat, a kabátjukat, és még a sálról sem feledkeztek meg. Amint kiléptek az ajtón, érezték, hogy nagyon csípős hideg van. Ezért még egy jó nagyot kortyoltak abból a teából és ettek pár falatot abból a finom szendvicsből, amit anyukájuk reggelire készített nekik. Nagyon siettek, mert küldetésük volt: hóembert akartak építeni. De nem ám

Tovább a mesére

Tündérszép Viola és a farkasok

Tündérszép Viola és a farkasok - Mesélek Neked - 2

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egy gyönyörű szép hercegnő, Tündérszép Viola. Azért nevezték így, mert egyrészt gyönyörű volt, másrészt a kastélyok körül rengeteg viola nyílt – tündöklött a kastély a rengeteg virágtól. Tündérszép Viola nagyon-nagyon szerette az állatokat, minden nap beszélgetett a madarakkal, a cicákkal, a kutyákkal, a lovakkal, a bárányokkal, a tyúkokkal, a kacsákkal, a libákkal, a kecskékkel és bizony még a malacokkal is. Naponta meglátogatta a kastélyuk körül élő állatokat. Egyik nap így szólt édesanyjához, a királynéhoz: – Édesanyám, szeretnék kimenni egy kicsit a rétre játszani, virágcsokrot készíteni és koszorút fonni a hajamra. Édesanyja így felelt: – Menj csak nyugodtan Tündérszép Viola. De vigyázz, nehogy egy idegen állattal találkozz! Ha mégis ez történik, akkor menekülj! Vigyél magaddal egy szolgálófiút, aki majd megvéd! Így is tett Tündérszép Viola, hallgatott édesanyjára. Elvitte magával egy nagyon jó barátját, hiszen ő sosem tett különbséget gazdag és szegény között. Így a legjobb barátja se nem herceg, se nem királyfi volt, hanem egy szolgálófiú. Együtt mentek virágot szedni, csokrot készíteni, hajkoszorút fonni, lepkéket kergetni, bogarakat gyűjteni. A bogarakat természetesen elengedték, mert nem akartak nekik ártani. Csak megnézték, milyen szépek. Viszont egyszer valami furát hallottak. Észrevették hogy kezd

Tovább a mesére