Rövid esti mese gyüjtemény gyerekeknek minden napra

Hirdetés

Folytasd az olvasást

Kutya, macska, egér (magyar népmese)

Volt idő, gyermekek, mikor a kutya és a macska közt nagy volt a barátság. De ez csakugyan régen volt, még a világ teremtésekor. Mikor az Úristen a világot teremtette, akkor a macska ette a szilvát, a kutya is a gombát. De később a macska erősen beleunt a szilvába. Megy a kutyához, s mondja: – Komám, én erősen meguntam a szilvát, bizonyosan te is meguntad a gombát, cseréljünk! – Én nem bánom – mondotta a kutya -, mert szó, ami szó, én is meguntam a gombát, jól van, cseréljünk. Hanem azt előre megmondom, úgy egyél ezentúl szilvát, hogy ha rajtakaplak, megöllek. Hát a macska csakugyan nem is evett azóta szilvát, nem eszik ma sem. Azonképpen a kutya sem eszik gombát. Emiatt nem is vesztek volna össze soha, hanem egyszer a kutya eladta a házát, arról írást kapott, s nem tudta, hová tegye. Szaladott ehhez az állathoz is, ahhoz az állathoz is, kérte ezt is, kérte azt is, hogy tegyék el az írását, nehogy valamiképpen elvesszen. De az összes állatok között sem akadt egy, amelyik az írást elfogadta volna. Akkor a kutya elmegy a macskához: – Macska komám, vedd át ezt az írást, s őrizd meg, míg nekem is lesz házam. –

Tovább a mesére

Többet ésszel, mint erővel! (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Réges-régen, talán ennek előtte ezer esztendővel történt, hogy az oroszlán a vaddisznóval meg a farkassal nagy, erős barátságot kötött, s a három jó barát együtt indult szerencsét próbálni. No hiszen, amerre csak elhaladtak, jaj, volt mindenféle oktalan állatnak. Szörnyen garázdálkodott, pusztított a három jó barát. S mert maguknál erősebbre sehol sem akadtak, roppantmód elbizakodtak. Mondta is egy napon az oroszlán: – Már azt szeretném látni, hogy ki bírna legyőzni minket, hármunkat? – Kicsoda? Hát az ember! – jegyezte meg a farkas. – Ugyan, ne gyerekeskedj – szólt az oroszlán -, hisz’ én egymagam leverek egy csapat embert! Hej, csak jönne már egy felénk! – Jól van, jól – mondá a farkas. Alig mentek tovább egypár lépést, jön feléjük egy iskolás fiú. – Ez az ember? – kérdé az oroszlán. – Nem, ez még nem ember – válaszolt a farkas. – Akkor hát nem is kötök bele. Mentek tovább. Még százlépésnyire sem haladtak, egy öregember tipegett feléjük. De olyan nagyon öreg volt, hogy alig tudott elébb-elébb lépegetni. – Hát ez az ember? – kérdé az oroszlán. – Ez sem az – válaszolt a farkas -, ez csak volt. – Hát járjon ez is békével! – szólt az oroszlán. S továbbmentek, mendegéltek,

Tovább a mesére

Hirdetés

Folytasd az olvasást

Melyik a legfinomabb méz?

Szerző: Mészáros Andrea

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű szép királyság. A király már nagyon idős volt, és mindenképpen szerette volna, ha egy szem lányát elveszi egy olyan királyfi, aki igazán megérdemli. De nem tudta, hogyan is döntse el, kit fogadjon el a lánya kérőjének. A királykisasszony csodálatosan szép volt: fenékig érő haja szinte szikrázott a napsütésben, lábai kecsesen vékonyak voltak, magas volt és minden ruha jól állt neki. Nem is csoda, hogy a király féltette a kérőktől. Egyik reggel arra ébredt a király, hogy megkívánta a mézet. A szolgák tüstént hozták is neki. Hiába kóstolgatta, melyiket egye, valahogy egyik sem ízlett neki igazán – pedig tudni kell róla, hogy ez volt a kedvenc étele. Eszébe jutott a megoldás: az a királyfi veheti el az ő lányát, aki a legfinomabb mézet hozza a színe elé. Kihirdették hetedhét országon is túl, hogy a király férjet keres a lányának, és az nyeri el a kezét, aki a legfinomabb mézzel járul a színe elé. Jöttek is a kérők sorra százával, ezrével. A király rájött, hogy nem is olyan egyszerű igazságot tenni. Hogyan kóstoljon meg ennyi mézet? Ha mindegyikbe csak belenyal, akkor sem tudja megenni, akkora mennyiségről van szó, hiszen több ezer kérő jött

Tovább a mesére

Világszép Nádszál kisasszony (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren is túl, de még az üveghegyeken is egy sánta arasszal túl, volt egyszer egy király, s annak két fia. Az idősebbik fiú, ahogy egy kicsit fölcseperedett, s kiserkedett a bajusza, feleségül vett egy szép királykisasszonyt, de a kisebbiket hiába biztatta az édesapja; azt mondta, hogy ő addig meg nem házasodik, míg kerek e világon a legszebb királykisasszonyt meg nem találja. – No, azt keresheted – mondotta a bátyja -, mert a legszebb királykisasszonyt én vettem feleségül. – Hiszen, szép a feleséged – mondotta a királyfi -, de nem hiszem, hogy még szebb ne volna ezen a világon. Hallja ezt a beszédet a kisebbik fiú fölnevelő dajkája, s mikor az idősebb királyfi továbbment, azt mondta a kicsi királyfinak: – Bizony jól mondottad, hogy van ezen a világon a bátyád feleségénél szebb királykisasszony. Csakhogy sem a bátyád, sem a felesége nem árulják el neked, mert az a világszép királykisasszony a te bátyád feleségének a húga. – No bizony, ha az, megyek is utána. – Megállj csak, fiam – mondja az öregasszony -, nem találod azt meg az apja házában. El vagyon az rejtve egy nádszálban. Hallottad-e hírét a Fekete-tengernek? Fekete-tengernek a

Tovább a mesére

Három kívánság (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy szegény ember, annak felesége. Fiatalok voltak mind a ketten, szerették is egymást, de a nagy szegénység miatt sokszor összeperlekedtek. Egyszer egy este az asszony tüzet rak. Gondolja magában, mire az ura hazajön, főz valami vacsorát, de bizony nem volt miből. Még a víz föl sem forrott, jön haza a gazda, s mondja a feleségének nagy örömmel: – Hej, feleség, ha tudnád, mi történt. Vége a nagy szegénységnek, lesz ezután minden, amit szemünk-szájunk kíván. – Ugyan, ne tréfáljon kend – mondta az asszony -, talán bizony kincset talált? – Meghiszem azt. Hallgass csak ide! Amint jövök az erdőből, mit látok az út közepén. Belerekedt a nagy sárba egy kicsi aranyos kocsi, a kocsi előtt két mókus, s a kocsiban olyan szép asszony ült, amilyent még világéletemben nem láttam. Bizonyos tündér lehetett. Mondja nekem az a tündér: – Te jó ember, segíts ki a sárból, s bizony nem bánod meg! – Hát én hogyne segíteném? – mondtam én. Azzal megfogtam az aranyos kocsit, asszonyostul, mókusostul kikaptam a sárból. Akkor aztán töviről hegyire kikérdezett engem, van-e feleségem. Mondtam én: van bizony. Gazdag vagyok-e. Mondtam én: biz én

Tovább a mesére

Hirdetés

Folytasd az olvasást

A szegény ember királysága (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl egy szegény ember. Ennek a szegény embernek erősen jó szíve volt, s ha nem volt vendége, kiment az utcára, ott fogott, s ahogy telt, úgy telt a kamarából, megtraktálta. Hogy, hogy nem, egyszer a király bevetődött a szegény emberhez, megtraktálta azt is, pedig nem is tudta, hogy kit tisztel azt asztalnál. Amíg ettek, eddegéltek, sok mindenről beszéltek, s többek közt azt találta mondani a szegény ember, hogy: hej, ha én király lehetnék! A király semmit sem szólt erre, csak mosolygott magában, aztán megköszönte a vacsorát, elbúcsúzott, hazament, és ott egyszeriben megparancsolta a katonáknak, hogy menjenek el a szegény emberért, s mikor alszik, hozzák el a palotába, fektessék az ő ágyába. El is hozzák a szegény embert a katonák, belefektetik a király selyemágyába. Hej, édes Jézusom, bezzeg ámult-bámult a szegény ember reggel, mikor felébredt a selyemágyban, melynek a fája is színarany volt! Gondolkozott, tűnődött magában, ugyan hogy került ide; hol lehet, talán bizony a fényes mennyországban? Na, nem sokáig töprenkedett, mert egyszerre csak bejöttek az inasok. S addig mondták, addig esküdöztek az inasok, földig hajoltak előtte, s kérdezték nagy alázatosan: – Mit parancsol, felséges királyom? De még csak most ámult-bámult igazán a szegény

Tovább a mesére

A tehén és a ló (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Kezdetben, amikor az Úristen a világot teremtette, a tehénnek nem adott szarvat, csak fogakat. Ellenben szarvat adott a lónak, s fogat nem. A tehén sokat búsult amiatt, hogy nem volt szarva, mert minden állat reá támadott, s nem tudta magát megvédeni. Ő bizony elment az Úristenhez panaszra. Arra kérte a jó Istent, hogy vegye el a lótól a szarvát, s adja neki, mert különben nincsen nyugodalma az állatoktól. Azt mondta az Úristen: – Én már nem veszem el a lótól a szarvakat, ha egyszer odaadtam. De nem bánom, ha cseréltek, a ló adja oda a szarvát, te pedig adj a fogadból. El is ment a tehén a lóhoz, s elmondta, hogy az Úristen mit tanácsolt. Azt mondta a ló: – Jól van, tehén, én nem bánom, néked adom a szarvamat, mert én a lábammal is meg tudom védeni magamat, aki bánt, azt megrúgom. Csak cserébe add a felső rend fogadat. Egyszeriben megcsinálták a cserét, a ló a tehénnek adta a szarvát, a tehén a lónak a felső rend fogát. Azóta van a tehénnek szarva s a lónak foga. (Benedek Elek: Magyar mese– és mondavilág 2. kötet)

Tovább a mesére

A találós mese (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, hol a kurta farkú malac túr, kidőlt-bedőlt kemencének egy csepp ódala sem vót, ahol jó volt, ott rossz nem volt, ahol rossz nem volt, ott jó volt, mégis megsült benne annyi pogácsa, hogy egy meztelen cigánypurdé mind elvitte az inge ujjában, úgy láttam, mint most, ott voltam, hol beszélték, aki nem hiszi, kérdezze meg… volt egyszer egy király, s annak olyan szép felesége, hogy még az angyalok is irigyelték a szépségét. De olyan erősen irigyelték, hogy leküldötték hozzá a halál angyalát, s felvitették a mennyországba. Búsult a király, szörnyű nagy bánat nehezült a szívére, éjjel-nappal siratta a feleségét, de hogy telt-múlt egy-két esztendő, addig s addig duruzsoltak a fülébe, hogy így meg úgy, nem maradhat halálig szomorú özvegységben, a koldusnak is van párja, a kicsi leányát sem nézheti árvaságban, hogy felöltözött szép aranyos gúnyába, s elindult leánynézőbe. Elindult, de előre megmondta, hogy csak olyan leányt vesz el, aki van olyan szép, mint az első felesége volt. No, be is járt országot-világot, sok szép leányt s asszonyt látott, de a feleségéhez hasonlatos szépet nem talált. Telt-múlt az idő, a kicsi királykisasszony szép nagy leánnyá serdült, jöttek is a kérők, királyfik,

Tovább a mesére

Hirdetés

Folytasd az olvasást

A szegény ember krumplija (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Krisztus urunk a földön jártában-keltében nagyon megéhezett, s amint egy falun ment keresztül, bement a leggazdagabb emberhez: valami ennivalót kért Isten nevében. A gazdag ember rámordult nagy mostohán, s kikergette a házból. – Takarodj! Semmi sincs! Továbbment Krisztus urunk, s betért a faluvégen egy kicsi házba. Egy nagyon szegény ember lakott ottan, s ez a szegény ember éppen az asztalnál ült, előtte volt egy tál krumpli: abból falatozgatott, nem volt egyéb vacsorája. Köszönti Krisztus a szegény embert: – Jó estét, szegény ember! Adj valamit Isten nevében, nagyon éhes vagyok. Mondotta a szegény ember: – Én jó szívvel abból, ami van, de nincs egyebem ennél a krumplinál. Ülj le s egyél! Krisztus urunk leült az asztalhoz, a szegény emberrel ketten megették a tál krumplit, akkor aztán összekulcsolta a kezét, áldást mondott a szegény ember asztalára, s hát abban a szempillantásban a tál megtelt krumplival. Azzal elbúcsúzott a szegény embertől, folytatta vándorútját, de a krumpli azután sem fogyott ki a szegény ember táljából. Nagy híre ment ennek, csudájára jártak mindenfelől. Odament a gazdag ember is, s mikor látta a nagy csudát, föltette magában, hogy csak kerüljön még egyszer a házához az a koldus – mert annak nézte Krisztus urunkat -, nem kergeti

Tovább a mesére

Gyöngyike (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy csúnya vén boszorkány. Ez a boszorkány egyszer kiment a mezőre, s amint ott mendegélt, egy gyöngyszemet talált a fűben. Fölveszi a gyöngyöt, hazaviszi, de mire hazaért, a kicsi gyöngyszemből akkora lett, mint egy tojás. Csudálkozott ezen a boszorkány, még az ördöngös eszével sem tudta elgondolni, hogy s mint lehetett ez. Betette a gyöngyöt az almáriomba, s várta, hátha még nagyobbra növekedik. Hiszen csakugyan nagyobbra is növekedett, mert egy óra, kettő sem telt belé, egyszerre csak kipattant a gyöngyből egy gyönyörűséges kis leányka. Örült a boszorkány, a kisleányt elnevezte Gyöngyikének, úgy tartotta, nevelte, mintha az övé lett volna. De nem igaz szeretetből tette ezt, egyébre gondolt az ő hitvány lelkével. Arra gondolt, hogy ha majd szép nagy leánnyá serdül Gyöngyike, vérét ereszti, s a vérével megfiatalítja magát. Telt-múlt az idő, Gyöngyikéből szép nagy leány lett, a boszorkány el is határozta, hogy még ad neki egy esztendőt, akkor aztán megöli. Történt egyszer, hogy Gyöngyike a patakra ment vízért, s éppen akkor ment arra egy vadászlegény. Ennek erősen megtetszett Gyöngyike, de még Gyöngyikének is a vadászlegény. Szépen hazasétáltak, s ott a legény a boszorkánytól megkérte a Gyöngyike kezét. – Hej, fiam

Tovább a mesére

Szent Anna tava (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Szent Anna tava - magyar népmesék - Mesélek Neked

Mint egy nagy tál fenekén a víz, pihen Szent Anna tava, égbe nyúló hegyek aljában. Körös-körül fenyvesek koszorúzta hegyek. Járjatok be minden földet, s szebb képet ennél nem találtok. Ugyan, ki gondolná, hogy ennek a gyönyörűséges tónak a helyén egykor, réges-régen, szörnyű magas hegy volt, s hogy tetején büszke vár, amely kevélyen nézett le a csíki meg a háromszéki falukra. De nem egymaga kevélykedett e vár Csík- és Háromszék felett: átellenben, egy órányira, a ként lehelő, fojtós szagú Büdös-barlang felett is vár állott. Jaj, de rég lehetett! Nyoma sincs most e várnak. No, de az emléke, szomorú emléke megmaradt mind a két várnak. Két testvér lakott a két várban, mind a kettő kevély, gőgös, szertelen. Szívükben nem lakozott szeretet senki iránt. A föld népét sanyargatták, fosztogatták, s egymást sem szerették. Mindig vetélkedtek, dicsekedtek: kinek van többje. Mind a két vár pincéjében, kádakban élére verve állt a tenger arany, ezüst. Egyszer aztán honnét, honnét nem, messze földről egy nagyúr jött látogatóba a büdösi vár urához. Hatlovas hintón jött. Na, ilyen hintót, ilyen hat lovat még nem látott. Színarany volt annak a hintónak kereke, tengelye, rúdja; arannyal, ezüsttel, gyémánttal volt kiverve a lovak szerszáma, s haj! A lovak tüzesebbek voltak a sárkánynál.

Tovább a mesére

Hirdetés

Folytasd az olvasást

A fekete kisasszony (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, nem tudom merre volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy király, annak a királynak tizenkét fia. Ez a tizenkét fiú mindig együtt járt, s különösen az erdőben szerettek bódorogni. De akárhányszor mentek az erdőbe, mindig találkoztak egy ősz öregemberrel, aki megállította őket, s mind azt tanácsolta nekik: – Fiaim, ne járjatok mindig az erdőben, menjetek egy kicsit világot látni! A fiúk elmondták otthon az édesapjuknak, hogy mit mond nekik mindig az az öregember, de a király nem akarta elengedni őket. Hanem az ősz öregember csak mindig elébük állott, ha más erdőbe mentek is. Ismét csak azt tanácsolta, menjenek el világot látni, mert különben nem lesz jó vége a dolguknak. Nem tudtak nyugodni az öregembertől. Addig beszéltek hát az apjuknak, míg el nem engedte. – Hát menjetek Isten hírével, lássatok világot! Lóra ültek, s mentek világgá. Az első nap egy erdőben esteledtek el, s ott az erdőben találtak egy kastélyt. Nem kérdezték, ki lakik a kastélyban, bementek egyenesen, végigmentek a szobákon, hát éppen tizenkét szoba volt, minden szobában egy ágy megvetve. Egy szobában pedig az asztal felterítve éppen tizenkét személyre, s tele volt az asztal mindenféle drága enni-, s innivalóval. Volt a kastély mellett egy

Tovább a mesére

Fedezd fel és találd meg a legmegfelelőbb esti mesét, amely elvarázsol és kellemes álmokhoz segít!

Rövid esti mese gyerekeknek