Megmaradt egy darabka kenyér a Tacsiházban, ami annyira száraz volt már, hogy Anya Tacsi ki akarta dobni. De Kicsi Tacsinak jobb ötlete támadt:
– Menjünk el a Nagyfolyóhoz és adjuk a vadkacsáknak!
Anya Tacsi beleegyezően vakkantott egyet a kicsinyének:
– Vau! Induljunk! Biztos örülnek a vízimadarak minden ennivalónak ebben a nagy hidegben!
Anya Tacsi kis kockákra vagdosta, majd a zöld kosárkájába tette a száraz kenyeret.
Tél lévén, jó melegen felöltöztek, és elindultak a Nagyfolyóhoz. Apa Tacsi is velük tartott, udvariasan vitte Anya Tacsi zöld kosárkáját, benne a madaraknak szánt kenyérdarabkákkal.
A vadkacsák hápogását már messziről hallani lehetett. Kicsi Tacsi vidáman ugrándozott feléjük.
Mikor odaértek a vízpartra, a vadkacsák azonnal köréjük sereglettek. Apa Tacsi elővett egy kenyérdarabot a kosárkából és a kicsinyének adta. Kicsi Tacsi épp lendítette a mancsát, hogy odadobja a kenyeret a madaraknak, amikor megszólalt az egyik színes tollú, öreg vadkacsa:
– Kérlek, ne etessetek bennünket semmivel, találunk mi magunknak elég eleséget itt!
Kicsi Tacsi és a szülei nagyon meglepődtek ezen.
– Akkor kinek adjuk a kenyérdarabokat? – kérdezte Apa Tacsi a vadkacsákat.
– Kérdezzétek meg a Hódtól! Ő mindent tud az állatokról. Itt lakik nem messze, a Hódvárban. – mutatta szárnyával az irányt az öreg vadkacsa.
Így hát Kicsi Tacsi, Anya Tacsi és Apa Tacsi felkereste a Hódot a Hódvárban.
A Hód kedvesen fogadta őket. Mikor meghallotta, hogy Kicsi Tacsi a madarakat szeretné megetetni, egy nagy adag napraforgómagot nyomott a mancsába.
– Gyere, Kicsi Tacsi, szórd ezt bele a madáretetőbe! Nagyon fognak örülni neki az énekesmadarak! Te pedig az ablakomból meglesheted őket, míg esznek.
Kicsi Tacsi lelkesen szaladt a madáretetőhöz. A Hód segítségével beleszórta a napraforgómagokat az etetőbe, majd a Hódvár ablakához sietett. Onnan figyelte, mikor érkeznek az énekesmadarak.
Nemsokára megjelent egy veréb, majd egy cinke és egy rigó is. A friss magok híre gyorsan elterjedt a madarak között. Hamarosan már csapatostul érkeztek az etetőhöz. Kicsi Tacsi boldogan nézte őket.
Közben hullani kezdett a hó. Mire a napraforgómag elfogyott, fehér hótakaró borított mindent: a fákat, a Hódvárat, sőt még a madáretetőt is.
– Ideje indulnunk. Köszönjük szépen, Hód bácsi! – búcsúzkodott új barátjától a Tacsi család.
– Nagyon szívesen! Gyertek máskor is!
Kicsi Tacsi, Anya Tacsi és Apa Tacsi elindult hazafelé a hóesésben. A friss hó csak úgy ropogott a talpuk alatt!
– Készíthetnénk mi is egy madáretetőt otthonra! – kiáltott fel lelkesen Kicsi Tacsi és elkapott egy hópihét a levegőben. – Akkor minden nap megetethetnénk a madarakat, és nézhetnénk őket az ablakunkból!
– Ez nagyon jó ötlet! – helyeselt Apa Tacsi, majd mosolyogva így szólt: – És még száraz kenyér sem kell hozzá. Abból csináljunk inkább zsemlemorzsát!