Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A traktor és a kombájn (Mesetányér)

Szerző: Mesélek Neked

Oszd meg ezt a mesét!

Langyos, késő tavaszi reggel volt, a búzatábla még egy utolsót kortyolt a napsugarakból, hogy kövér, érett szemekkel várja az aratást. Hamarosan aztán zúgva, morogva érkezett meg a kombájn levágni a szálakat és betakarítani a magokat. 

Mögötte egy kissé megszeppent traktor pöfögött utánfutót húzva. Megszokta, hogy a gyerekek csodálva nézik óriási kerekeit, erős motorját. Hanem az aratógép még nála is sokkal, de sokkal nagyobb volt! Szinte eltörpült mellette. 

– Én levágom és rostálom a búzát. Te velem jössz és gyűjtöd a szárát! – adta ki az utasítást a kombájn.

– Figyelj, hogy le ne maradj sohase, a szalma ne hulljon le a földre! – figyelmeztette még szigorúan.

Forogtak a vágókések, dőltek le szépen sorban a búzaszálak. A magok a cséplőgép hasába kerültek, a szár pedig oldalt egy hosszú csövön keresztül potyogott kifelé, éppen az utánfutóra, amit a traktor húzott maga után, és aki nagyon figyelt ám, hogy le ne maradjon! 

 Egészen addig, amíg egyszercsak, mikor az út mellé értek, sírást nem hallott:

– Múlt hét óta nem ettem, szénát adjál énnekem! 

Egy kis tehén ballagott arra, éhesen nézve az aratást. Megsajnálta a traktor, megállt egy percre, hogy egy kis kupac búzaszár a földre pottyanjon. A boci boldogan szaladt érte. Igaz, hogy a szénát, a kaszált füvet jobban szerette, de azért a szalmát is boldogan elrágcsálta, ha más nem akadt. 

 Örült a traktort, hogy segíteni tudott, de aztán gyorsan pöfögött is tovább, mert bizony a kombájn már észrevette, hogy lemaradt és mérgesen morgott rá:

– Le ne maradj sohase! Le ne hulljon a földre! 

Forogtak tovább a vágókések, dőltek a búzaszálak, szépen haladtak tovább egymás mellett a munkagépek.

 Igen ám, de egyszercsak, mikor a mező szélén egy fás részhez értek, ismét sírás hallatszott.

–  Jaj, a fészkem oda lett, éjjel nagy szél süvített!  

Egy kismadár csiripelt, ugrált bánatosan az egyik ágon. Megsajnálta a traktor, megállt egy pillanatra, hogy egy kis szalma essen a földre. A kismadár boldogan repült érte, csőrébe szedte, fészket épített belőle. 

 Örült a traktor, hogy segíteni tudott, de aztán gyorsan gurult is tovább, hogy a cséplőgép észre ne vegye, hogy lemaradt. De alig, hogy a helyére ért, megint panaszkodást hallott!

–  Kis süldőim fáradtak, ágyat merre találnak?

Egy malacmama ácsorgott az út mentén a gyerekeivel. Lábuk fájt a sok gyaloglástól. Megsajnálta őket a traktor, megállt egy kicsit, hogy egy kis szalma pottyanjon a földre. 

A mamamalac felszedte, hogy a kis süldőknek ágyat vetne. De jaj!

Akkor a kombájn észrevette és nagy haragra gerjedt! Fújtatott, morgott a traktorra! Kiabált és szidta! A traktor meg nagyon megijedt, se látott, se hallott, csak menekült, át a búzamezőn, át a sáros árkon, ki a földútra.

A cséplőgép meg utána! 

Igen ám, de hiába volt hatalmas és erős a kombájn, mégiscsak a sima búzamezőn járásra volt kitalálva, nem sárban gurulásra! Elakadt az árokban, meg is billent, félő volt, hogy a begyűjtött búzamag is mind kiszóródik belőle.

– Ajjaj, nagy a baj, húzzál innen ki hamar! – kiabált rémülten a traktornak, de az akkor már árkon, bokron túl járt.

Szerencsére a kismadár meghallotta a segélykiáltást és gyorsan a traktor után repült. 

– Gyere vissza, nagy a baj, segítség kell most hamar! – csivitelte neki, mire a traktor visszafordult. Már akkor nem volt mérges a kombájn. Bizony nagyon megijedt, hogy sehogy sem tudott a sárból szabadulni.

 A traktor megpróbálta kihúzni az árokból. Húzta, húzta, de mikor már éppen kibillent volna a beszorult kerék, minduntalan elfogyott az ereje. Csak nem bírta kirángatni onnan.

– Erős vagyok, húzlak én, de mégsem bírom a végén! – nyöszörögte.

Meghallotta panaszát a mamamalac, szaladt ő is segíteni, kezdte túrni a földet az elakadt kerék alól. Jött a tehénke is, ő meg a kombájn mögé állt és onnan tolta hátulról.

Húzta, húzta a traktor, tolta, tolta a tehén, túrta, túrta a malac, és hopp, végre ugrott egyet a kerék, kijutott az árokból a kombájn. Nem győzött hálálkodni a traktornak.

– Köszönöm, hogy itt nem hagytál, a nagy sárból ki is húztál! – mondta.

– Egyedül nem győztem volna, gondoljunk az állatokra! – válaszolta a traktor, mire belátta a cséplőgép is, hogy bizony hiba volt annyira haragudnia.

 Még egy kis búzamagot is adott a madárkának, a tehénnek és a malacoknak és csak azután folytatták a munkát. 

Mire lement a nap, éppen végeztek, majd terménnyel, szalmával megrakva hazaérkeztek. 

 Azt beszélik, hogy azután senki sem látta többet a kombájnt mérgesen morogni. 

Talán igaz, talán nem, ha látom  a traktort majd megkérdezem!

Ha szeretnél egy traktoros étkészletet, nézz szét a Mesetányér oldalán!

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page