Magdus Melinda: Mese a karácsonykereső manókról

Manóországban nagy most a nyüzsgés. Sürögnek-forognak a kis manók, fiatalok és idősebbek egyaránt. Fülükbe jutott a hír, hogy a nagyvilágában ünnepre készülődnek az emberek. De mit ünnepelnek ebben a dermesztő téli hidegben? Talán a téli napforduló ünnepét? Mások egy gyermek születéséről regéltek. Vajon mi lehet az igazság? Miért csapnak olyan nagy csinnadrattát a földi világban az emberek ekkortájt?

A kis ugribugri manócskák, azért hogy a rejtélyt megoldják, versenyt hirdettek maguk között. Azok, akik megfejtik a karácsony igazi értelmét ezentúl ők viselhetik majd a „Karácsonyi manó” kitüntető címet. A versengés négy héttel karácsony előtt kezdődött. Kétfős csapatok indultak útnak a szélrózsa négy irányába. 

Manó Benő és Manó Béni a kivilágított utcán szaporán szedték a lábukat és betévedtek az első útjukba eső csillogó-villogó plázába, ahol óriási betűkkel hirdették, hogy mennyi minden akciós és most érdemes megvásárolni szeretteinknek az ajándékokat a karácsonyfa alá. Igen ám, de nekik nem volt egy huncut garasuk sem, Manóországban nem ismerték a pénz fogalmát. Hát akkor, hogy lesz most? Így nem tudnak megajándékozni senkit. Oda a karácsony értelme. 

Manó Mimi és Manó Mici, a két barátnő, kézen fogva bandukolt a reggeli ködben. Nagyon kellett a lábuk elé figyelniük, hogy el ne botoljanak. Kora hajnal volt, az emberek mély álmukat aludták, a város még szunnyadt. Autók nem jártak, a kutyák sem ugatták a holdat, hiszen ködfelhő takarta el. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a járda szélén egy kis veréb segélykérő hangon jajveszékel. Odahajoltak hozzá és látták, hogy az egyik szárnya eltörött. Mimi levette a kezéről a kesztyűjét, meleg ágyacskát formázott belőle és ráfektette a sérült kis verebet. Aztán irányt változtattak és hazafelé indultak. Otthon Manópapa kibélelt egy kosárkát szalmával és belehelyezte a madárkát, majd pihe-puha takaróval betakarta. Apró magvakkal etették és vízzel itatták. Szárnyát felkötötték, hogy könnyebben összeforrjon a csontja. A manó csemeték addig dédelgették, amíg fel nem épült és önálló életre képes nem lett, utána útjára engedték. Jót cselekedtek, szívük felmelegedett, de a karácsony igazi értelmét mégsem lelték meg.

Manó Lala és Manó Lili útjukat a templom felé vették. Kíváncsiak voltak, hogy hová igyekszik ennyi ember éjszakán. Hangtalan léptekkel követték az embersereget, ügyelve arra nehogy észrevegyék őket. Ez a sok ember mind egy nagy házba ment be, ahol feldíszített karácsonyfák és orgonaszó várta őket. A manók nem tudták, hogy az emberek Isten házának hívják ezt az épületet. A mellékoltár előtt egy jászolt láttak, amiben egy baba feküdt. Mellette a szülei és a pásztorok voltak. Az emberek letérdeltek előttük és átszellemült arccal zsoltárokat énekeltek a kisded születésnapját emlegetve. Talán itt lehet elrejtve a karácsony titka? Ezen gondolkoztak a manócskák, amikor követték a nagy házból kiáramló tömeget. Néhány perc múlva azonban szertefoszlott az elképzelésük, amikor az előttük járó család párbeszédét meghallották.

– Annyira hosszú volt ez az éjféli mise, hogy jövőre már el se jövök. Inkább otthon játszom az új telefonommal! – mondta hetykén a kamasz fiúcska.

– Igazad van fiam, mi is már csak megszokásból jövünk ide ilyenkor, de jövőre biztosan kihagyjuk – helyeselt az apja.

– Hűha, itt valami nincs rendben a lelkekben! – állapították meg sopánkodva a manók. – Most akkor miért is mentek oda ezek az emberek, ha kifelé jövet ilyen gondolatok támadnak a fejükben? 

Sehogy sem értették őket. Lehet, hogy csak látszatból járnak templomba az emberek? De ugye vannak kivételek is? Így töprengtek magukban. Kérdésükre nem kaptak megnyugtató választ, így a karácsony értelmére ők sem jöttek rá.

Manó Dorci és Manó Marci nagy elszántsággal indultak útnak, hogy megfejtsék a karácsony igazi értelmének rejtélyét. Amint mentek, mendegéltek a nagyváros forgatagában megláttak egy sírdogáló öreg nénit. Manó Dorci odament hozzá és megkérdezte, hogy miért sírdogál? A néni elpanaszolta, hogy földönfutóvá lett, se lakása, se élelme nincsen, és már csak a megváltó Jézusban bízik. A manócskák nem ismerték Jézus történetét, ezért hát megkérték, hogy meséljen nekik róla.

A néni így regélt:

A két apró manócska lassacskán kezdte megérteni, hogy kit ünnepelnek az emberek karácsonykor. Jézus születésnapját üli meg az egész világ, ki ilyen, ki olyan módon. Némelyekben már kihunyt az emléke, ám sokakban még elevenen él története, ők azok, akik megemlékeznek erről a több mint kétezer éves eseményről.

Manó Dorci és Manó Marci átkarolták a nénit és hazavitték az otthonukba, ahol meleg étellel kínálták és szállást adtak neki. Amikor a kandalló melegétől álomba szenderült az anyóka megfáradt arcán angyali mosoly futott végig. Örült, hogy rátaláltak és szeretettel vették körül. A manók szívében ezen a napon született meg igazán a kis Jézus. Mindenkinek meséltek róla, hogy hírül vigyék a világban a karácsony igazi értelmét, a szeretet erejét.

Azóta boldogan viselik a „Karácsonyi manó” kitüntető címet Manóország pici manócskái.