Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Az unikornis szívecskéje (Mesetányér)

Szerző: Mesetányér

Oszd meg ezt a mesét!

Vadvirágoktól illatozó, selymes mezőn legelészett az unikorniscsalád. Ropogtatták az édes füvet egy ideig, aztán mikor jól laktak, pihenésképpen csak csendesen kószáltak a réten. 

De bizony a legkisebb, legvirgoncabb egyszarvú hamar elunta magát. Csöppnyi fáradtságot sem érzett, így egyre távolabb és távolabb sétált a többiektől. 

– Ne menj messzire, Szella! És estére visszagyere! – intette az anyukája, mikor látta, hogy nem bír nyugton maradni.

– Igenis, Mama! – válaszolta a kis egyszarvú és a közeli erdő szélén kezdett szaladgálni. Körbe, körbe rohangált egy ideig, aztán mikor meglátott egy vastag fatörzset a földön feküdni, szökdécselve arra iramodott.

– Hopp, hopp! Az én lábaim nem fáradnak, vigyázz fatörzs, átugorlak! – mondta nevetve, majd mikor odaért az akadályhoz, gyorsabbra vette a lépteit, hogy nekifutásból átlendüljön felette. Szivárványszínű farka és sörénye csak úgy lobogott a szélben, ahogy vágtatott. Elrugaszkodott a földről és szinte repült a széles rönk fölött. 

Hanem aztán a másik oldalon nagyot bukfencezett. No, nem azért, mintha elügyetlenkedte volna az ugrást, hanem azért, mert ahogy szállt a levegőben, a fatörzs túloldalra érve egy csodálkozó arcot pillantott meg a hasa alatt. Egy kicsi lány gubbasztott a földön. 

Szella még sohasem látott embert közelről. Miután feltápászkodott, arra gondolt, hogy a legokosabb lenne elfutni, de a kíváncsiság mégis erősebb volt benne.

– Elnézést, hogy rád ugrottam, hogy itt bujkálsz, nem gondoltam! – szólította meg végül az idegent.

– Semmi baj, semmi baj, nincsen bánat, csak kacaj! – válaszolta mosolyogva kislány. Hangja olyan édesen csilingelt, mint a mézben fürdött madárdal.

– Valójában nem bujkáltam, gombák után kutakodtam. Bogyókat is keresgéltem, Talita a becses nevem.  De jaj, tán nem is láttad! Megsérült a hátsó lábad! – mutatott Szella hátsó felére. 

A kis unikornis csak ekkor vette észre, hogy bukfencezés közben egy hegyes ágacska állt a fenekébe. Próbálta a szájával elérni, a fogaival kihúzni, de sehogy sem boldogult.

– Engedd meg, hogy segítsek, az én kezeim elérnek! – mondta a kislány és óvatosan kihúzta a gonosz tüskét. Kosarából forrásvizet vett elő és lemosta a sebet, majd pici piros szájával könnyed csókot lehelt rá.

Az egyszarvú fájdalma azonnal elillant, majd csodálkozva látta, hogy a puszi nyomán egy vörös szív rajzolódott ki a bőrén.

– Talán tündér vagy? – kérdezte Talitát álmélkodva.

– Talán igen, talán nem! – nevetett az és megsimogatta Szella selymes sörényét.

A kis unikornisnak jól esett a cirógatás. Fejét a puha és meleg tenyérkébe hajtotta.

– Talán repülni is tudsz? – kíváncsiskodott a kislány.

– Talán igen, talán nem! – válaszolta az unikornis, mire Talita hopp, felugrott a hátára! 

Szella nem bánta. Száguldásba kezdett, vidám táncba! Nyargalt a fák között, újdonsült barátja pedig kacagva ölelte a nyakát. Sokáig játszottak együtt. Egészen addig, amíg az egyszarvú meg nem hallotta az anyukája hívó szavát..

– Vajon találkozunk még? És ha találkozunk, megismersz majd? Lehetek újra a játszótársad? – kérdezte bánatosan a lányka, mire Szella három szivárványos szálat adott neki a sörényéből. Talita karkötőt font belőle és a csuklója köré tekerte.

– Erről majd bármikor megismersz! Én pedig téged a szívről, amit viselsz!

Megölelték egymást, aztán szaladtak, ki-ki a saját családjához.

Mikor az unikornis hazaért, a mamája csodálkozva nézte a piros szívet a hátsóján.

– Hát ez meg mi a csoda? 

– Egy tündér puszijának nyoma! 

– Még, hogy tündér! Hiszen tündérek nem léteznek! – dorgálta kedvesen az anyukája. 

– Talán igen, talán nem! – válaszolta nevetve a fiatal egyszarvú és onnantól kezdve mindig leste, figyelte, hogy mikor látja valahol újra Talitát. A kislányt, akinek unikornis szőrből font karkötője van.

Vajon találkozott vele?

Talán igen, talán nem! Tán egy másik mesében!

Ha szeretnél egy unikornisos étkészletet, nézz szét a Mesetányér oldalán!

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page