Easter eggs (Ferenc Móra)
In the middle of the forest, under an old shrub, stood a small cottage. In the cottage lived Mr. Bugsy with his wife and two children...
In the middle of the forest, under an old shrub, stood a small cottage. In the cottage lived Mr. Bugsy with his wife and two children...
Olyan követséget se mindennap látni, mint amilyen tegnap délután az én szobámba beállított. Elől Pannácska, az édes, hátul Vilmácska, az ékes, közben, Garas kutya, az éhes. – Tessék helyet foglalni – ugrottam eléjük nagy készségesen, s úgy belevetettem magamat az öreg karosszékbe, hogy csak úgy reccsent. Nosza, Pannácska mindjárt az ölemben termett, Vilmácska a Pannácska
Valamelyik nap ebéd után leheveredtem a díványra, s abban a nyomban el is aludtam ringatás nélkül. Ez bizony más emberrel is megesik, hanem már olyat nem minden emberfia álmodik, mint amilyent én álmodtam. Azt álmodtam, hogy én vagyok az ákom-bákom király, akinek sárgarépából van a sarkantyúja. Pengetném, pengetném a sarkantyúm – az ám, de egy
It's evening, it's evening, Father is tired - My daughter with the hair of a queen, You make my bed. You gently caress my bed, You sit on the edge of my bed, You sit here now. My brow is sad, and with thy little lips, Take away my sorrow. Thy flowery head Throw it over my heart, Laugh into it by night Tell your poor daddy a tale,As you would tell your hairy doll: "There was a poor man in fairyland,He had no equal but a daughter with a fairy's hair..."
Szép nagy, tágas tornác ez a mienk, ha a bodor babát férjhez adjuk a pléhhuszárhoz, bizonyosan itt tartjuk a lakodalmát. Amúgy is szellős, napos, mindenképpen nagyon barátságos: azért szeretnek a fecskék is itt hűsölni ebéd után. Én meg éppen azért szeretek a tornácon nézelődni, mert a fecskék idejárnak. Ők az én kis postásaim, ők hoznak
Tegnap alig lépem át a szobám küszöbét, a kitömött sárgarigó, mely a könyvesszekrényemen gubbaszkodik, panaszosan mereszti rám az üvegszemét. De csak az egyiket. – A másikat kivette Szélvész kisasszony – ezt panaszolja a félszemű rigó. A virágcserepek szomorúan tátogatják a szájukat az ablakban. – Kimarkolászta belőlünk a földet Szélvész kisasszony. Cipót gyúrt pogácsát szakajtott Szélvész
Sétálni megy Panka a búzamezőbe,Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.Dalolgatva ballag, egyes-egymagába,Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája!Simulj puha pázsit lába alá lágyan,Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban! Légy a legyezője, te lapu levele!Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele!Búzavirág-szeme mosolyog reátok:Nevessetek vissza rá, búzavirágok!Kakukkfű, az útját jó szagoddal hintsd be,Bújj a lába elül, szúrós király dinnye! Ha a dűlőúton szegényke kifáradt,Szagos
Ha valaki éntőlem azt kérdezné, a falut becsülöm-e többre vagy a várost, azt felelném: – Először te mondd meg nekem, hogy a jobb szemedet becsülöd-e többre, vagy a bal szemedet? Erre a kérdésre természetesen csak azt lehet felelni, hogy az ember az egyik szemét csakúgy megbecsüli, mint a másikat. Egyforma hasznát veszi mindkettőnek, és csak
At the bottom of my garden, an old acacia tree sheds its leaves, Saying farewell to my window, It stretches its branches. When the autumn breeze sighs, The twigs sway, The twigs snap, The soft rustle of the summer's wail. Bare boughs,Whatever languid,Whatever mournful nods:My old acacia,In this world,There is none happier than you! With its storm, with its gloom, Thou dost breathe the winter - With new blossom, with leafy boughs, Spring is awakening!
Tegnap reggel alig nyitom ki az ablakot, odaesik a párkányra egy levél. Ejnye, ki küldte, ki hozta ezt a levelet nekem kora reggeli időben? Odamegyek, fölveszem. Látom, hogy egy száraz hársfalevél ez az én levelem. Szélpostás hozta, Tél apó küldte, ezt már csak elolvassuk, ha tudjuk. Nem kell ahhoz pápaszem, látni azt úgy is, hogy
Pali húgom finom úrigyerek volt. Bársonyból szabták annak még a hétköznapi ruháját is. Mikor az iskolába ment, cifra gúnyás szolga vitte utána a könyveket. Mikor hazaszabadultunk, üveges hintó röpítette abba a márványoszlopos kastélyba, amelyik a város végén mereszkedett nagy kevélyen, s lenézte a nádtetejű zsellérportákat. – Mindegy az, gyerekek, én azért mégsem cserélnék az úrfival
Törőcsik Palkónak hívták azt a kis suhancot, aki az újságot szokta mihozzánk hordani reggelenként. Jókedvű fiú volt, néha tréfálgattam vele. Egyszer azonban semennyiért se lehetett szavát venni. Sebesen letette az újságot az asztalra, s úgy kiszaladt, mintha kergették volna. Másnap aztán vallatóra fogtam a kis legényt: – No, Palkó, mi bajod volt tegnap? Tán megette
You cannot copy content of this page