Apró mesét mondok el nektek,
szóljon most ez egy kis szúnyogról.
Megúnva mocsári pórnépet
álmodozott sokat nagy sztárokról.
Úgy döntött hát, hogy elköltözik
otthonából, a bús mocsárból,
elrepül most a nagyvárosba,
kitörve végre a posványból.
Ott minden csodás, szép és fényes
mily jó lesz ott az ő élete,
így hát elindult ki Zümike –
még nem mondtam, de ez a neve.
Sok veszélyt rejtett a hosszú út,
mert Zümike apró, védtelen,
ám elkerülte őt minden baj
és csak repült gyorsan, délcegen.
Este lett már, mire elérte
a ragyogóan fénylő várost,
nagy öröm töltötte el szívét,
láthat ő sok színészt és táncost.
Végre elérte azt a helyet,
hová tartozik, így gondolta.
Ez nem az a kis büdös mocsár,
mennyivel jobb lesz itt a dolga.
Házfalak között szállt el Zümi,
csábította a sok fénysugár,
üdvözölték is: – Guten Abend!
Köszöntötte néhány svábbogár.
Fújj, bogarak, gondolta Zümi
micsoda alantas társaság,
engem csak sztárok érdekelnek
és a fényességes sztárvilág.
Ám nagy álma most nem teljesült
mert nem tudta mi az az ablak,
fény felé szállva nekirepült
így majdnem vége ért a dalnak.
Megszédülve a földre pottyant
hol majdnem agyon is taposták,
ijedtében hát hazarepült
várhat kicsit még a sztárvilág.
