Benedek, a betonkeverő autó izgatottan ébredt. Persze, hiszen ma lesz élete első munkanapja!
A hajnali fények csillogva szikráztak csíkosra festett tartályán, gumiabroncsai keményre fújva várták, hogy gurulhassanak. Minden alkatrésze készen állt, hogy nekilásson feladatának. Végre csapatban dolgozhat! Végre találkozik a többi munkagéppel és barátokat is szerezhet!
– Jó reggelt! Muki vagyok. Én leszek a társad! – nyitotta ki ajtaját egy vidám emberke, és elindította Benedek motorját, ami nagy hanggal morogni kezdett. Na, nem azért, mintha mérges lett volna, hanem csak mert az ilyen nagy teherautókat hangos-morgós motor hajtja.
– Jó reggelt! Indulhatunk a betontelepre? – köszönt vissza a cemenete kocsi boldogan.
Térültek, fordultak és már meg is telt a tartály, amit aztán Benedek szorgalmasan forgatott, hogy friss maradjon benne a beton.
Az építkezésre érve aztán rengeteg látnivaló és nagy nyüzsgés fogadta őket. Markolók, kotrógépek, teherautók sürögtek, forogtak, és hosszú nyakú daruk nyújtózkodtak a magasban.
– Itt várj, mindjárt jövök! – kiáltotta Muki és kipattanva a vezetőfülkéből elsietett.
Benedek meg csak állt és várt és forgatta, kevergette tartályában a betont. Kicsit elveszettnek érezte magát újdonsült társa nélkül, és nagyon szeretett volna a többi munkagéppel is összebarátkozni
Oda is köszönt hát az egyik darunak:
– Szia! Én vagyok Benedek, betont keverek. Téged hogyan neveznek?
De a daru nem válaszolt, mert igen magasan hordta fejét, nem is ért el hozzá a kérdés.
Benedek kicsit elszontyolodott, aztán tovább nézelődött. Kisvártatva egy markoló haladt arra, őt is megszólította:
– Szia! Én vagyok Benedek, betont keverek. Téged hogyan neveznek?
De a markoló nagyon sietett, nem állt meg, hogy válaszoljon neki.
Hamarosan arra jött egy nagy teherautó, hatalmas vas darabokkal a platóján.
– Szia! Én vagyok Benedek, betont keverek. Téged hogyan neveznek? – kiáltotta neki a betonkeverő, de a teherautó hátán olyan hangosan zörgött, zötykölődött a szállítmány, hogy nem hallott tőle semmit, így ő sem válaszolt.
Így járt Benedek minden egyes munkagéppel. Mindenki sietett, dolgozott, csak ő állt ott egy helyben a tartályát forgatva.
– Jöhetne már Muki! – sóhajtotta, és arra gondolt, hogy legalább vele tud majd talán beszélgetni.
De akkor egyszer csak egy halk hangot hallott a háta mögül:
– Szia! Az én nevem Elek, én is betont keverek!
Egy furcsa kis szerzet gördült eléje icipici kerekeken. Nem volt vezetőfülkéje, nem volt morgós motorja, sem kipufogója, és apró termetével szinte elveszett Benedek mellett. Egyáltalán nem hasonlított a többi hatalmas munkagéphez!
Kerek, narancssárga pocakjában azonban tényleg ott forgott, kavargott egy kis beton.
– Mindig egyedül ácsorgok itt. A sok markoló és kotrógép nem áll velem szóba. Talán mert én sokkal kisebb vagyok náluk – panaszolta Elek.
Benedek viszont nagyon megörült neki! Végre lesz kivel beszélgetni, amíg várja, hogy sorra kerüljön! Hamar össze is barátkoztak.
Mikor Muki visszatért, a cementes autó örömmel újságolta neki:
– Képzeld, van egy új barátom! Valaki, aki egészen olyan, mint én!
Muki megvakarta a fejét, és körbenézett.
– Talán a teherautó az? Akinek ugyanolyan vezetőfülkéje van, mint neked?
– Nem, nem ő!
– Akkor talán a markoló, aki ugyanolyan színű, mint te?
– Nem, nem ő!
– Akkor igazán nem tudom!
Erre aztán előbújt a kisebbik betonkeverő.
– Egészen máshogy nézünk ki mi ketten, de mégis van bennünk valami közös!
– Na, és mi az? – kérdezte mosolyogva Muki, pedig már tudta a választ.
– A beton! – vágta rá Elek és Benedek nevetve, majd eldúdoltak egy dalt, amit együtt találtak ki:
Pocakunk, ha jól tele van,
dalolhatunk nagy vidáman:
Álldogálunk, nem sietünk,
jó kis betont így keverünk.
Forog, pörög tartályunkban,
így veszünk részt a munkában!
Attól a naptól kezdve, egyikük sem érezte magát egyedül. Amikor várniuk kellett a sorukra, mindig együtt voltak, beszélgettek, mókáztak munka közben. A kicsi és a nagy betonkeverő.
If you want a betonkeverős tányért, check out the Story Plate page!
