Apró sikló kis tó partján,
édesanyját kérdezi.
A cinegének van cipője,
akkor hát miért nincs neki?
Anyukája kedvesen néz,
halk is az ő válasza.
– Kis cipő birtokosának
szükség lenne lábakra.
– Siklók vagyunk nincsen lábunk
így teremtett az Isten.
A sikláshoz nem kell a láb
sem a réten, sem vízben.
Édesanyja csendes szava
dacolt vált ki belőle.
Másnak lehet? Nem igazság!
Miért nincs neki cipője?
Könnycsepp csordul kis szeméből,
nagy lett az ő bánata.
Anyukája megsajnálta
nem késett a válasza:
– Gyere kincsem veszek neked
cipőt milyent szeretnél.
– Ám tanulj meg benne járni,
még mielőtt elesnél.
Meg is kapta új cipőjét
az apró sikló gyerek.
Dacosan állította is:
– Hasra én sosem esek!
Úgy is volt ám, nem történt baj
elkerülte baleset.
Kis sikló nem talált magán
se lábat, se kezeket.
Most jött csak rá, hogy buta volt
nem jó rá a kis cipő.
Tényleg nincsen neki lába
várhat rá, amíg kinő.
Édesanyja jót nevetett
az elképedt siklócskán.
Szeretettel néz fiára
csendesedő tó partján.
