Gyurkó új csizmát kapott, és nagyon büszke volt rá, hogy Mikulás napján új és szép csizmát rakhat ki az ablakba. Reggel, amikor ment az óvodába, szépen kifényesítette a csizmát, ami csak úgy sugárzott a szépségtől.
Gyurkó időben meg is érkezett az óvodába, és gondosan eltette a csizmát a szekrényébe. Amikor azonban ki kellett menni az udvarra játszani, inkább a régi cipőjét vette fel, hogy Mikulás estéjére ne koszolja össze a szép új csizmáját.
Mikor indulni kellett haza, el is felejtette, hogy a csizmát a szekrényben hagyta, és a régi cipőjében ment haza. Csak otthon vette észre, hogy nem a csizma volt rajta, hanem a régi cipője. Már jó későre járt, és a csizmáért nem mehetett vissza, így nagyon bánatos volt, hogy nem lesz a csizma kirakva az ablakba.
Eközben a csizma várt az óvodában, és nem értette, miért nem jön érte senki. Óvatosan kinézett a szekrényből, és csodálkozására nem látott senkit sem. Rá kellett jönnie, hogy otthagyták. Nagyon elszomorodott, mert tudta, hogy Gyurkó így nem tudja kitenni az ablakba, és így ajándékot sem fog kapni.
Tudta azonban, hogy Mikulás napja van, ezért elhatározta, hogy felkeresi a Mikulást, hogy segítsen neki. Nagy nehezen kimászott a szekrényből, kinyitotta az ablakot, és kiugrott az udvarra. Már sötét volt, így sietnie kellett.
Az udvart egy hatalmas kutya őrizte. Először őt kérdezte meg, nem tudja-e véletlenül, merre lakik a Mikulás. A kutya azonban csak ugatni tudott, így nem tudott segíteni a csizmának.
Az udvaron azonban volt egy hóember is, akinek szája is volt – talán beszélni is tud, gondolta a csizma. Meg is kérdezte, nem tudja-e véletlenül, merre lakik a Mikulás. A hóember, aki örült, hogy szóba áll vele valaki, hosszasan ecsetelte, hogy a Mikulás Lappföldön lakik, nagyon messze, és csak Mikulás napján mozdul ki. Csak akkor lehet vele találkozni, de mindig csillag alakú és fénylő hóesés kíséri. Keresse azt, és akkor megtalálja a Mikulást.
A csizma megköszönte az útbaigazítást, és elindult megkeresni a csillag alakú és fénylő hóesést.
Késő este volt már, és nagyon hideg. A csizma derékig járt a hóban, már csak botorkálni tudott, és úgy gondolta, a Mikulás már nem is jár erre. Utolsó erejét használta föl, hogy tovább menjen a hatalmas hóban, de már az utolsó ereje is elveszett, és elfeküdt a hóban.
Ahogy feküdt, csodát látott. Kis manókat vett észre, akik feléje siettek. Az történt ugyanis, hogy a Mikulás épp arra repült a szánjával, és észrevette a földön fekvő csizmát. Tudta, hogy segítenie kell, mert ez a csizma hiányzik valakinek az ablakából, és így az ajándék is elmaradna.
Leküldte a manóit, hogy hozzák a szánra a csizmát, majd ott gondját viselik. A manók fel is hozták a szánra, ahol a csizma mindent gondosan elmondott a Télapónak. A Mikulás nevetett, és azonnal elindult megkeresni a gazdátlan ablakot.
Hamar meg is találta, és a csizmát szépen az ablakba helyezte.
Gyurkó másnap reggel szomorúan nézett ki az ablakból, de csodálkozására a csizma ott volt az ablakban, tele minden finomsággal és ajándékokkal.
Gyurkó megörült, és boldogan élvezte a családjával – és a csizmával – Mikulás napját.
