Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Az anyai szív csodája (Mikszáth Kálmán)

Egyszer volt, hol nem volt, túl a nagy hegyeken egy kis falucskában élt egy szegény-szegény özvegyasszony egyetlen kisfiával, akit Péternek hívtak. Naphosszat kinn az erdőn szedegették a rőzsét, amit a szegény özvegyasszony a piacra vitt, ezzel kerestek pár garaskát.

Egyszer egy ilyen rőzseszedés közben nagy pelyhekben hullani kezdett a hó. A szegény özvegyasszony meghült az erdőn, köhécselni kezdett és pár nap mulva meg is halt, Péter fiacskáját olyan árván és egyedül hagyva, mint az ujjam.

Hej, sírt szegény Péter, mint a záporeső, síratta édesanyját. Aztán, mit volt mit tennie, kevéske holmiját kis batyúba kötötte össze és elindult világgá. Előbb azonban fölkereste édesanyja sírját a temetőben és sokáig, lesütött szemmel, áhítatosan imádkozott ott.

Hát, amint ima után felveti szemét, a síron egy csodálatos szép liliom pompázik. Annál csodálatosabb volt ez a liliom, mert a földet köröskörül hó borította s ez a liliom egyenesen a szegény anya szívéből nőtt ki.

Árva Péter gondosan leszedte a csodálatos fehér liliomot, elrejtette a keblén, aztán elindult világgá. Ment-mendegélt nagy szomorúan a hóval borított országúton, míg csak be nem esteledett.

A szél sivított és hordta a havat, szegény Péter nagyon fáradt és álmos volt már, majd leragadtak szemei. Pedig veszélyes dolog ám az álmosság és fáradtság a nagy hidegben és hófuvásban. Mert ha az ember csak egy pillanatig is behúnyja szemét, erőt vesz rajta a fáradtság és lefekszik aludni, beborítja a hó és megfagy.

Sokáig tántorgott szegény Péter a hóban, aztán becsukódtak szemei, lefeküdt a hóba és édesdeden elaludt. Van-e az ilyen álomból ébredés?

A szél sírt, a hó hullott és lassan betakarta a szegény gyermek testét. Semmisem látszott belőle, mert a fehér hólepel teljesen befödte.

Árva Péter csodálatos álmot látott. Otthon volt kis kunyhójukban és feküdt ágyacskájában. Az ágy fölé édesanyja hajolt és puha, fehér, meleg takaróval takarta be az ő fázó testét. A fázás varázsütésre elmult és Péter mosolygott álmában.

Talán meg is fagyott volna a hótakaró alatt és örökre boldogabb hazába költözött volna. De az anyai szív megérezte a veszélyt, mely árva gyermekét fenyegeti.

Az anyai szívből kinőtt fehér liliom ott pihent Péter mellén és a jó melegben lassan kezdett felemelkedni. A liliom szirmai óvatosan kibujtak a hótakaró alól és a virág gyorsan nőni kezdett, már akkora volt, mint egy útjelzőtábla.

A nagy hidegben a szirmok haragos-vörössé változtak és a végtelen, fehér hósivatagban messziről látható volt a szívalakú vörös liliom.

A távolból szán közeledett. A lovak nyakán apró ezüstcsengők csilingeltek: csiling, csingilingi. A szán rohant, hogy csak úgy porzott az út, a lovak jókedvűen fickándoztak s a kocsis vidáman pattintott ostorával.

A szánban egy idősebb, gazdag és jószívű úrihölgy ült prémekbe burkoltan.

– Nini, milyen furcsa vörös virág a hóban – kiáltott fel az idős hölgy. – Hogyan kerül a hóba ilyen nagy vörös liliom? Álljunk meg csak, János.

János, a kocsis megrántotta a gyeplőt, a lovak gőzölgő orrlikakkal abban a szempillantásban megtorpantak. A hölgy kíváncsian a liliomhoz lépett és meglepetten kiáltott fel.

– Ejnye, egy szegény kisgyermek fekszik itt a hótakaró alatt, talán meg is vette őt az Isten hidege. Gyorsan segítsünk, János!

A kocsis ölrekapta a kisfiút és lerázta róla a havat, aztán jó meleg takarók közé burkolták.

– Orvoshoz! Hajts, ahogy csak bírsz! – kiáltotta az idős hölgy.

S a lovak nekivágtak, még a patkójuk is szikrázott, hej, de repült is ám a szán. Egykettőre beértek a városba, Árva Pétert puha párnák közé fektették, eljött az orvos és cseppeket rendelt.

Hosszú ideig tartott, mire Péter kilábalt a nagy betegségből, amit a hóban szerzett. Addigra bizony már ki is tavaszodott, rügyeztek a fák, csicseregtek a madarak.

Péter vette a batyúját és elindult volna tovább.

– Nem addig van az – mondta az öreg hölgy, – én nagyon megszerettelek, Péterkém, mert szakasztott mása vagy az én elhalt kisfiamnak, maradj itt, akarsz-e az én kisfiam lenni?

Úgy is lett és attól kezdve Péter az idős hölgy kisfiaként élt boldogan. Hej, de sohasem feledkezett meg édesanyja sírjáról, gyakran meglátogatták a szép, virágos sírt a jószívű hölggyel együtt.

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page