Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A Dinnye-király (Mikszáth Kálmán)

Szerző: Mesélek Neked

Oszd meg ezt a mesét!

A szegényember hajnalban fölkelt már és kapáját a válláravetve elindult a kukoricaföld felé. Tarisznyájában semmi más nem volt, mint kevés szalonna, meg egy darab kemény kenyér.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

Mire a nap fölkelt az égen, a szegényember nekilátott a kukorica megkapálásának. Szorgalmasan kapálgatott egészen délig, amikor a nap fejebúbjára sütött már.

A szegényember nagyon elfáradt a kapálásban, melege is volt, meg éhes is volt. Leült hát, hogy megegye a kevéske szalonnát, meg a kemény kenyeret. Elővette bicskáját és jóízűen falatozni kezdett. Mikor már megette kenyerét, erősen megszomjazott.

A nap erősen sütött, rekkenő meleg volt, a szegényembernek egészen kiszáradt még a torka is. Majd elepedt szomjúságában egy ital víz után.

– Hüm-hüm – mondta, – honnan szerezzek én most egy ital vizet? A falu messze van, csak nem fogok ebben a nagy melegben szomjan veszni?

Akkor a kukoricásban lába előtt egyszerre csak megpillantott egy dinnyét. Szép, nagy, zöld görögdinnye volt, a vásáron bizonyára megadnának érte vagy pár hatost. Biztosan szép piros és jó nedves béle van, azt ha megeszi az ember, menten elmúlik a szomjúsága.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

– Hejnye – gondolta búsan a szegényember, – a pár hatos is jó volna, mert hát a csizmának is új talp kellene már. De akkor mi lesz a szomjúsággal. Csak nem fogok itt szomjazni estig?

Sokáig töprengett.

– Hej, vigye kánya – gondolta végül, – fölvágom én és megeszem a görögdinnyét. Lesz, ami lesz.

Fogta a bicskáját és nagyot kanyarított a dinnyéből. Hallja ám ekkor, amint egy gyönge hang így sipít:

– Hé, megállj, kettévágsz a nagy bicskáddal.

A szegényember óvatosan visszahúzta bicskáját és szépen kettényitotta a dinnyét. Hát egy apró emberke ugrott ki a dinnyéből, az egész emberke nem lehetett nagyobb egy ceruzánál. Szép zöld ruhát hordott aranysujtásokkal, fején icipici apró korona.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

– Ki vagy, te emberke? – kérdezte hüledezve a szegényember.

– Én vagyok a dinnyekirály – felelte az apró, zöldruhás ember, – másképp Dinnye Misinek is hívnak jóbarátaim. Forró nyáron én a jó, hűvös dinnyében lakom, de csak ritkán jelenek meg úgy, hogy az emberek is meglássanak. Akkor is csak a nagyon szomjas emberek láthatnak meg engem.

– Ez mind nagyon szép – felelte szomorúan a szegényember. – Én még sosem láttam ilyen csodálatos, kicsi emberkét, mint te vagy. El is hiszem, hogy te vagy a dinnyekirály, de hát látod, kérlek, én most te miattad maradtam szomjan, mert semmi sem volt a dinnyében. Hiányzott a szép piros béle. Az lenne most az igazság, hogy leharapjam a te fejedet. Mit fogok én most csinálni estig a nagy szomjúságommal?

A kis, zöldruhás emberke letérdelt a szegényember tenyerén és úgy könyörgött kegyelemért.

– No jó, csak tréfáltam – mondta mosolyogva a szegényember, – majd csak kibírom valahogy estig a szomjúságot. De most már nekilátok újra a kapálásnak.

– Ülj le csak egy kicsit – felelte ekkor hamiskás nevetéssel a dinnyekirály, – hálából, hogy megmentetted az életem, majd én mutatok valamit neked.

Apró fütyülőt vett elő zsebéből és belefújt. Hát, uramfia, egyszerre csak nagy fekete felhő közeledett zümmögve a kukoricaföld felé és le is ereszkedett a földre.

A nagy felhő csupa kis szarvasbogárból állt, minden szarvasbogár icipici kis kapát tartott szarvai között. Leereszkedtek a földre és szorgosan kapálni kezdték. Dehogyis bántották ők a kukoricát, csupa csodálatos szarvasbogár volt.

Hipp-hopp, a kukoricaföld pillanat alatt meg volt kapálva.

Látta ezt a szegényember és ugyancsak megörült neki.

– No, most már igazán elhiszem, hogy te vagy a dinnyekirály – mondta, – hát még ha a szomjúságomat is el tudnád oltani.

– Mi sem könnyebb annál – felelte a dinnyekirály. Menten belefújt fütyülőjébe, mire nagy cincogással előbújtak a föld összes mezei egerei és vállukon egy rúdon apró hordócskákban friss, hideg vizet hoztak.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

A szegényember eloltotta a szomjúságát és így szólt:

– Mégis csak derék ember vagy te Dinnye Misi. Szívesen paroláznék veled, csak valamivel nagyobb kezed lenne a csirkelábnál.

– Sebaj – mondta a dinnyekirály, – ezen te ne búsulj. Hanem látom, esteledik már. Az én időm letelt, mire lemegy a nap, nekem le kell bújni a földbe, amiből a dinnye kinő. De adok neked egy jótanácsot, hogy megháláljam a te jószívűségedet. Ne hagyd itt a dinnyemagokat, aranyat ér minden mag, mely a földből nőtt. Isten veled. Emlékezz jól erre a versre:

Kis magocska arannyá válj,
Én vagyok a dinnyekirály.

Azzal hipp-hopp már el is tűnt, mintha a föld nyelte volna el. A szegényember pedig összeszedte a dinnyemagokat és hazavitte őket. Otthon letette a magokat az asztalra és így szólt:

Kis magocska arannyá válj,
Én vagyok a dinnyekirály.

Hát, uramfia, csupa fényes színarany csengett, pengett az asztalon. Csak úgy vakítottak.

Volt nagy öröm, örült a szegényember felesége, meg a három gyereke is a dinnyekirály csodálatos ajándékának.

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page

×