Itt is volt, ott is volt, édesapámnak is volt, édesanyámnak is volt, nekem is volt, neked is volt, volt a világon egy macska. Ez a macska egyszer tejet evett egy tálból; odamegy egy kis egér, csak nyalogatja, csak nyalogatja a tál szélét. Mondja neki a macska:
– Ne bolondozz ám, egér pajtás, ne nyalakodjál, mert majd bekapom a farkincádat!
A kis egér nem hitte, csak nyalakodott, a macska bekapta a farkincáját. Rítt-sírt a kis egér, kérte a macskát, adja vissza neki a farkincáját, de az nem adta.
– Hozz nekem tejet a tehéntől, akkor visszaadom a farkincádat.
Elment az egér a tehénhez.
– Tehén, adj nekem tejet, tejet adom cicának, cica visszaadja farkincámat.
– Nem adok addig – mondja a tehén -, míg nekem a kaszástól szénát nem hozol.
Elment a kis egér a kaszáshoz.
– Kaszás, adj nekem szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat.
– Nem adok addig, míg nekem a sütőtől kenyeret nem hozol.
Elment a kis egér a sütőhöz.
– Sütő, adj nekem kenyeret, kenyeret viszem kaszásnak, kaszás ad nekem füvet, füvet viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat.
– Nem adok addig – mondja a sütő -, míg nekem a disznótól szalonnát nem hozol.
Elment a kis egér a disznóhoz.
– Disznó, adj nekem szalonnát, szalonnát viszem sütőnek, sütő ad nekem kenyeret, kenyeret viszem kaszásnak, kaszás ad nekem füvet, füvet viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat.
– Nem adok addig – mondja a disznó -, míg nekem fától makkot nem hozol.
Elment a kis egér a fához. Amint ott nézeget fel keservesen, hogy mi módon kellene onnan makkot hozni le, hirtelen egy szem makk leesett, a kis egérnek a fejére esett, úgy megütötte, hogy mindjárt megdöglött bele.
Ha a kis egér meg nem döglött volna, talán az én mesém is tovább tartott volna.
(Arany László: Magyar népmesék)