Szépen sütött a nap s egy torzonborz csavargó bandukolt az országúton üres tarisznyájával. Harmadnapja még hamúbansült pogácsát sem evett, ugyancsak fájt a foga, hát egy kis vadpecsenyére.
Betért az erdőbe és egyszerre csak finom sült hús szagát érezte meg. Szimatolni kezdett és elindult a jó pecsenyeszag felé.
Hát az erdő közepén parázs kis tüzet talált. A tűz mellett apró, görnyedt és egészen kopasz emberke guggolt.
– Adjon Isten, öregapám – monda a torzonborz csavargó, – mi jót sütsz ezen a kis tüzecskén?
– Én? – felelte a kopasz öregember, – nem sütök én semmit.
Ez már aztán nyilvánvaló hazugság volt, mert a pompás kis tüzecske fölött nagyszerű göbölycomb pirult és az embernek a nyála folyt, ha csak rápillantott. Na, de a torzonborz csavargó sem esett a feje lágyára.
– Hát ez micsoda – mutatott a pompás göbölycombra, – ha azt mondod, hogy semmit sem sütsz, akkor ez a göbölycomb micsoda?
– Tévedsz, jóember, nem látok én itt semmiféle göbölycombot, – hazudta a kopasz öreg.
– No, ha nem látsz, nem látsz – felelte a torzonborz csavargó, – látom, az igazmondás nem éppen erős oldalad.
Ültek egymás mellett az erdőben, a kopasz öregember és a torzonborz csavargó és nem szóltak egy szót sem, csak nézték vágyakozva a szép göbölycombot.
Mikor a göbölycomb szépen megsült a tüzön, a kopasz öregember levette onnan és falatozni kezdett belőle.
– Mit eszel? – kérdezte vágyakozva az éhes csavargó.
– Nem eszem én semmit – felelte szemtelen hazug módjára a kopasz öreg, – csak a fogamat szívom.
No, ez már igazán nagy hazugság volt, mert hiszen a kopasz öregnek, egy csontszilánk nem sok, de annyi foga sem volt a szájában.
Mikor az öregember végzett az evéssel, bekattantotta bicskáját, megtörölte száját és így szólt:
– Engem Hazugfinak hívnak a cimboráim, mert nálam nagyobbat senkisem tud a világon hazudni. Tetszel nekem te torzonborz csavargó, ha akarod vándoroljunk tovább együtt.
– No, majd én megtanítalak az igazságra, te kopasz öregember – gondolta magában a csavargó, – de persze ezt nem mondta hangosan. Ehelyett azonban így szólt.
– Szívesen megyek veled együtt, te öregember, mert látom, hogy sok eszed van. Együtt talán többre megyünk.
No, el is indultak. Mikor kiértek az erdő szélére, a torzonborz csavargó fogta a fütykösét és nagyot húzott vele a hazug öreg fejére.
– Jaj – kiáltott az öregember, – miért ütöttél fejbe?
– Én? – hazudta a csavargó csodálkozva, – én nem ütöttelek fejbe! Az erdő egyik nagy fája dőlt ki, az zuhant a fejedre. Az a fa ott ni! – azzal az egyik vastag fára mutatott, mely persze egyáltalán nem dőlt ki, hanem egyenesen állt a helyén.
No, mentek tovább egy hegyoldalon felfelé, Hazugfi és a torzonborz csavargó. Amint a hegy tetejére értek, a csavargó nem szólt egy szót sem, csak lefeküdt a földre és a földhöz szorította fülét.
– Mit hallgatódzol? – kérdezte a kopasz öreg.
– Földrengés közeledik – hazudta nagy komolyan a csavargó, – hallgasd csak te is.
Az öregember fülét a földretette és hallgatódzott.
– Hallod? – kérdezte a csavargó.
– Nem – felelte a kopasz öreg, – nem hallok én semmiféle földrengést.
A csavargó erre fogott egy követ és a kopasz öreg fejéhez vágta.
– Most se hallod a földrengést? – kérdezte.
– Jaj, jaj, hallom már, hallom – kiáltotta keservesen az öregember.
Aztán indultak megint tovább. Mentek-mendegéltek, míg egy patakhoz értek. A patak azonban nagyon megduzzadt a sok esőzéstől, jó mély volt és igen erős volt a víz sodra.
– Na, majd én átviszlek a hátamon, mert a te lábaid már gyengék – szólt nagykomolyan a csavargó, azzal már hátára is vette az öreg Hazugfit.
Alig ért vele azonban a patak közepéig, fogta és ledobta hátáról Hazugfit. Az pedig a vízben fuldokolni és óbégatni kezdett:
– Segítség, segítség! Nyujts egy rúdat, te csavargó és húzzál ki a vízből, mert megfulladok.
– Itt a rúd, kapaszkodjál bele – mondta a csavargó, de nem nyujtott Hazugfi felé semmit. – Hát nem látod a rúdat?
Persze Hazugfi nem is láthatta a rúdat, mert ez is csak a csavargó hazugsága volt. Hiába kapálódzott, ordítozott Hazugfi, senkisem segített, senkisem hitt neki és belefulladt a vízbe.
Igy főzte le Hazugfit három hazugsággal a torzonborz, furfangos csavargó.
