Mesélek Neked meseszerző összes meséje | Mesélek Neked

Hirdetés

Folytasd az olvasást

A banya (magyar népmese)

Hol volt, hol nem volt, még a világon is túl volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak három fia. Nagy legény volt mind a három, szerettek volna megházasodni. Mondják az apjuknak, hogy mit akarnak. – Jól van – mondja a szegény ember -, hanem elég, ha egyszerre egy fiam házasodik. Menjetek el, s amelyik a legszebb virágot hozza közületek, az házasodjék meg! A két nagyobbik legény a faluból ki sem ment. Mind a kettőnek volt kedvese, hoztak azoktól szép virágbokrétákat. Hanem a legkisebbiknek nem volt senkije, semmije, az elment a faluból, s ment nagy búsan hegyeken-völgyeken át. Egyszerre csak egy rengeteg erdőbe ér, s rengeteg erdő közepében meglát egy régi palotát, palota körül egy virágoskertet. – Hej, istenem, istenem – sóhajtott a legény -, bezzeg ebből a kertből vihetnék szép virágokat! Amint így sóhajtozik magában, kijön a kertből egy csúnya vén banya, s kérdi: – Mért búsulsz, te szegény legény? Mondja a legény, hogy mi kellene. – No, ha csak virág kell, gyere velem, adok én neked. Bevitte a kertbe, szedett szebbnél szebb virágokat, s azt mondta, ha valami még kell, csak jöjjön ide, majd segít ő rajta. Hazamegy a legény a szép nagy bokrétával, de az olyan szép

Tovább a mesére

A csillagszemű juhász (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy király. Szörnyű hatalmas volt ez a király, féltek a népek tőle, ha messziről látták, reszkettek tőle, mint a nyárfalevél. Ha ez a király egyet tüsszentett, kengyelfutók s lovas legények vitték hírét az egész országban, s aki nem mondta: „Adj’ Isten egészségére!”, halál fia volt. Nem is akadt az egész országban, csak egy ember, ki nem mondta, hogy „Adj’ Isten egészségére!”. Ez a csillagszemű juhász volt. Nosza, megfogták a király emberei a csillagszemű juhászt, vitték a király színe elé, s jelentették: – Ihol, felséges királyom, ez a csillagszemű juhász nem akarja mondani, hogy „Adj’ Isten egészségére!”. Hej, szörnyű haragra lobbant a király! – Mit, te nem mondod, hogy adj’ Isten egészségemre?! – Dehogy nem mondom, felséges királyom, bizony mondom, hogy: adj’ isten egészségemre. – Nem az egészségemre, hanem az egészségére. – Hiszen mondtam, felséges királyom, egészségemre. Megrántja az udvarmester a juhászsubáját, súgja neki: – Te szamár, mondjad, hogy „Adj’ Isten egészségére!”. – De már azt nem mondom – mondotta a juhász -, amíg a király őfelsége a lányát nekem nem adja. Ott volt a királykisasszony a szobában, megtetszett neki a csillagszemű juhász, jó szívvel a felesége is

Tovább a mesére

Hirdetés

Folytasd az olvasást

A szebeni muzsikusok (népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Volt egyszer egy szegény ember, annak meg egy szamara. Avval hordta a malomba a búzát. Megöregedett a szamár, s mikor már nem bírta a terhet, föltette magában, hogy elszegődik muzsikusnak. Egyik reggel elbúcsúzott a kapufélfától, elindult. Amint mendegélt, szembetalálkozott egy kutyával, s kérdezte: – Hová, hová, Talpas koma? Talán csak nem hírt viszel valakinek? – Nem hírt viszek, hanem annyira megöregedtem, nem érem el a nyulat, agyon akar ütni a gazdám. Nem tudom, mi lesz velem, éhen veszek. – Egyet se búsulj! Gyere velem Szebenbe, megyek muzsikusnak. Továbbmentek, mendegéltek, találkoztak egy macskával. – Hová, hová, Körmös koma? – Megyek világgá. Dézsmáltam az asszonyom húsából, muszáj világgá mennem. – Gyere velünk, Körmös koma! Mi Szebenbe megyünk muzsikusnak. Délután egy kocsmához értek, egy kakas kukorékolt ott a kapufélfán. Kérdi tőle a szamár: – Ugyan mért erőlködsz annyira, te százfeleségű török basa? – Vendégek érkeztek, és az asszonyom le akar vágni vacsorára, hát kukorékolok, amíg tehetem. – Csak nem estél a fejed lágyára? Csak nem hagyod magad? – Hát mit tegyek? – Gyere velünk muzsikusnak! Mind a négyen elindultak. Útközben elesteledett, a megpihentek egy fa alatt. A szamár lefeküdt a tövébe, a kutya arrébb valamivel, a macska fölmászott a közepébe, a kakas meg

Tovább a mesére

Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Volt egyszer egy király s annak három szép lánya. Ez a király egyszer, mikor a vásárra ment, kérdezte a lányaitól: – No, lányok, mit hozzak nektek a vásárról? Azt mondta a legidősebb: – Hozz nekem, édesapám, aranyruhát. Azt mondta a középső: – Nekem pedig ezüstruhát. – Hát neked mit hozzak? – kérdezte a legkisebbiket. – Nekem, édesapám – mondta a legkisebb királykisasszony -, szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot. – Hm – csóválgatta fejét a király -, még ezt sem hallottam, de ha van ilyen a világon, majd hozok én neked, lányom. Elment a király a vásárra, s vett is mindjárt aranyruhát a legidősebb lányának, ezüstöt a középsőnek, de szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem talált, pedig végigjárt minden boltot. Búsult a király, hogy éppen a legkedvesebb lányának nem teljesítheti a kívánságát. “No – gondolta magában -, csak érjek haza, kihirdettetem az országban, hogy akinek van szóló szőlője, mosolygó almája, csengő barackja, csak hozza az udvaromba, annyi aranyat adok érte, hogy holtig úr lesz abból.” Ahogy ezt éppen így elgondolná, nagyot zökken a hintaja, s úgy megragad a sárban (mert nagy sár volt ám), hogy a paripák meg sem tudtak mozdulni. Eleget rittyegtetett, pattogtatott, káromkodott a kocsis,

Tovább a mesére

A három örökség (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Volt egyszer egy szegény ember, volt neki három fia. Mikor eljött a halála órája, az ágyához hívatta mind a hármat. – No, fiaim, ami vagyonom van, rátok hagyom. Volt egy kaszája, egy kakasa meg egy macskája. – Egyikteké lesz a kasza, a másiké a kakas, a harmadiké a macska. Ahogy az öreg ezt elmondta, lehunyta a szemét, föl sem nyitotta többet. A legények meg vakarták a fejüket. – Mit csináljunk ezzel a furcsa vagyonnal? Akire a kaszát hagyta, elindult világnak. Úgy gondolta, addig megy, míg olyan országba ér, ahol nem ismerik a kaszát. No, sok talpalás után meg is találta azt az országot. Ott bizony ágyúval lövöldözték a gabonát. De sehogy sem volt jó, mert ahol hajlatban volt a búza, ott a kalászát vitte le az ágyúgolyó; ahol meg dombon volt, ott a töve alatt ment el. A legény meg csak nézte, mit művelnek a drága gabonával. – Mit csinálnak maguk? – Aratunk. – Nem így kell aratni! – Hát hogy? Elővette a kaszát, és szép rendben dőlt a kalász. Hej, nagyon megörültek az emberek, mentek egyből a királyhoz, elújságolták, micsoda szerszámot hozott a legény. A király sok-sok pénzért megvette a kaszát a legénytől. Attól fogva a kovácsokkal ott is

Tovább a mesére

Hirdetés

Folytasd az olvasást

A kőleves (székely népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy háborúból hazatérő szegény katona. Rongyosan és éhesen ment egyik faluból ki, a másikba be, de bizony nem kínálták meg sehol se egy falás kenyérrel vagy egy kis meleg levessel. Bekéredzkedett az egyik házhoz is, kért a másik háznál is. Volt ahol a kutyát is ráeresztették, máshol meg olyan szegénynek tettették magukat, mint akiknek semmijük sincs. Elhatározta magában a katona, hogy a következő faluban bemegy a legelső házba, és lakjon ott bárki is, levest főz magának. Ahogy beért a faluba, föl is vett az útról egy követ, s bement a legelső házba. Egy öregasszony lakott itt. – Jó napot, öreganyám! – Adjon Isten, vitéz uram! – Hát hogy s mint szolgál az egészsége? – Az enyém szolgál, ahogy szolgál, hát vitéz uramnak hogy szolgál? – Nekem is éppen úgy szolgál, ahogy szolgál. De nagyon éhes vagyok, és úgy ennék valamit, ha volna, aki szívesen adna. – Jaj, lelkem, vitéz uram, adnék én, ha volna. De én is olyan szegény vagyok, mint a templom egere. Semmim sincs, tiszta üres a kamrám, üres a padlásom, üres mindenem. Még egy falás sincs idehaza. – Jól van – mondja a katona -, én nem vagyok annyira szegény,

Tovább a mesére

A kis kakas gyémánt félkrajcárja (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy kis kakasa. Csak ott keresgél, csak ott kapargál a kis kakas a szeméten, egyszer talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra megy a török császár, meglátja a kis kakasnál a gyémánt félkrajcárt, azt mondja neki: – Kis kakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat. – Nem adom biz én, kell a gazdasszonyomnak. De a török császár erővel is elvette tőle, hazavitte, betette a kincseskamrájába. A kis kakas megharagudott, felszállott a kerítés tetejére, elkezdett kiabálni: – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! A török császár, csak hogy ne hallja, bement a házba, de akkor meg a kis kakas az ablakába repült, onnan kiabálta: – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! Megharagudott erre a török császár. – Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, hogy ne kiabáljon, vesd belé a kútba! A szolgáló megfogta, kútba vetette. De a kis kakas csak elkezdi a kútban: – Szídd fel begyem a sok vizet, szídd fel begyem a sok vizet! Arra a begye mind felszítta a vizet a kútból. A kis kakas megint felszállott a török császár ablakába. – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! Megint azt mondja erre a török

Tovább a mesére