Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A csizmadia malaca (Móricz Zsigmond)

A csizmadia malaca - Móricz Zsigmond - Mesélke Neked

Hol volt, hol nem, nyulárnyékán,Itt vagy amott, tudod hékám!Minálunk, vagy tinálatok,Szent, hogy igazat hazudok:Egy ember nagy csudát ért,Mig köhögött, mindig élt… – Csizmadia, György a neve,Egy malacra ki szert teve.A gazda is olyan gyim-gyom,Malaca is szinte lim-lom. Esteledik az idő,Hogy a malac a kondával haza jő.A gazdája kinn pipázik,A mikor bekarikázik.Bekarikáz s nagy éhesen csak igy rí:Gyuri, gyu-ri, gyu-ri-rí! Dühös lesz György majsztram erre,– Ne csufolódj, arra, erre!Ne csufolj, mert leütlek!Majd ezt tűröm tetüled! Másnap este ujra igy,Jön a malac és visít:– Gyuri, gyuri, gyuri!Szól a gazda: UgyíEbadta csak csúffá teszel,Vigyázz a mig szépen leszel. HarmadjáraHaragjábaElőkészit egy fokost,Mégpediglen takarost.S hogy malaca begyurizikNyakon üti, hogy felbukik. Bezzeg tudja már a rangot:– Gróf, gróf! – igy ád hörgő hangot.– Mit beszélsz?Mégis élsz?Nekem szólsz?Csufolódsz?Gróf az apád, de nem én!És kap ujra a szegény. Szegény malac végsőt rugja,Hogy a mórest végre tudja.– György, györgy, györgy, – nyöszörgi,Mig a párát kihörgi. – Na lásd adta disznaja, –Igy vergel rá gazdája,És röhög,És köhög:– Ha elébb is igy beszélgetsz,Én felőlem holtig élhetsz!

Tovább a mesére

A sok juh meséje (Móricz Zsigmond)

A sok juh meséje - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Volt egyszer egy gazdag ember,Annyi juha, mint a tenger,Mint az árviz, ujjuju!Számlálhatlan sok a juh. Gazdag ember gondol egyet:Pénzmagra szert hogyan tegyek?Hej számadó, szóm van kenddel,Annyi juhom mint a tenger,Mint az árviz ujjuju,Számlálhatlan sok a juh, –Gondoltam én mostan egyet,Pénzmagra szert hogyan tegyek?Kell nekem a juhok ára,Hajtsa kend el a vásárra. A vásárra juhász hajtja,Előttük egy folyó partja.Irdatlan nagy, – Tisza-DunaNem lehetne ija-fija, –A hid rajta nagyon keskeny,Nem fér a juh csak egyesben.Várjunk, mig át mennek renddel,S annyi a juh, mint a tenger!Mint az árviz! ujjuju!Számlálhatlan sok a juh!… – Hogyha egyig általérnek,Folytatom majd a mesémet.

Tovább a mesére

A repülő farkas (Móricz Zsigmond)

A repülő farkas - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Száll a, száll a, száll a sas,Nézi, nézi a farkas. – Jó vadászni, – mondja, mondja, –Jobb nem élni búba-gondba.Mert jó a csinyt elkövetni,Jobb a gondját el is vetni,Mert hát mit ér, hej, mit ér,A büntetés utólér.Hej, jó neked te sasmadár,Ha elrepülsz, rád ki talál?Szánj meg, szívem, szánj meg, szentem,Tanits meg repülni engem. Saskeselyü száll, leszáll:– Hiszen az csak rajtad áll.Megtanítlak ebb’ a nyomba,Kapaszkodj csak a farkomba. Sillom! – száll a, száll a sas,Farkán repül a farkas.Fel az égbe mint a szélvész,Lábuk alól a föld elvész. – Látod, farkas, még a földet?– Látom, látom.– Akkor megyünk följebb, följebb,Jó barátom.Fölfelé, csak fölfelé,Szem is káprázik belé. – Látod-e még, farkas?– Látom ám csak hallgass.Itt van az ég kapuja,Farkas feje fájula. – Látod még a földet?Nem látom én többet!– No hát akkor elereszthetsz,A leckébe belekezdhetsz. Száll a farkas, száll lefele,Nagy örömmel lefetyele.– Éljen, éljen, hej, tyuhaja,Farkasnak már kutyabaja.Nézzed, világ, hogy repülök.Megkeserüli a büröd. Itt van a föld előtte,A földön ül egy tőke,Szenes tőke, fekete,Csak ott marad fektibe. – Félre onnan, szenes tuskó,Agyonütlek, lusta fickó! –Szenes tőke nem mozdul,Farkas újra rámordul:– Félre, mondom, szenes fa,Agyonütlek, ebadta! –Szenes tőke csak hever,Farkas kiált még egyszer:– Félre, hamar félre,Mert nem hagylak élve! Szenes tőke ül nyugodtan,Farkas koma

Tovább a mesére

Rétesfoltozás (Móra Ferenc)

Rétesfoltozás - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Olyan követséget se mindennap látni, mint amilyen tegnap délután az én szobámba beállított. Elől Pannácska, az édes, hátul Vilmácska, az ékes, közben, Garas kutya, az éhes. – Tessék helyet foglalni – ugrottam eléjük nagy készségesen, s úgy belevetettem magamat az öreg karosszékbe, hogy csak úgy reccsent. Nosza, Pannácska mindjárt az ölemben termett, Vilmácska a Pannácska ölébe kuporodott, a Garas kutya meg a Vilmácska ölibe ugrott föl. – No szépen vagyunk – mondom nekik -, most már, ugye, meg se állunk a túri vásárig? Úgy ugrott le a három vendég az ölemből, mint a labda. – Mit keresnénk mi a túri vásáron, mikor a mi házunknál van a lakodalom! – Aztán ki a vőlegény? – A bádog juhászlegény. – Aztán ki a menyasszony? – A porcelán kisasszony. – Tyuhaj – ütöm össze a bokámat -, ennek már fele se tréfa! Hamar a sarkantyús csizmámat, hamar az ünneplő gúnyámat, mert itt már csak én leszek a násznagy. – Jaj, apuka – sóhajtja el magát Pannácska -, csakhogy kis hiba van. – Kis baj nem nagy baj, virágszálam. – Sáros a bocskora a vőlegénynek, meg kellene tisztogatni szegénykének – magyarázta Vilmácska. – Hamar-hamar, hamar-hamar – sietett a Garas kutya is. – Hm, a

Tovább a mesére

Miért haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre? (magyar népmese)

Miért haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre? - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

A disznó egyszer kapott valami kutyabőrös írást, szabadságlevelet. Őrizte, mint a szeme fényét, éjjel-nappal magával hordta; egyszer azonban el kellett neki menni messzi útra, nem vihette el a szabadságlevelet. Gondolkozott rajta, mit csináljon vele, utoljára is arra határozta, hogy odaadja legjobb komájának, a kutyának, majd megőrzi az, míg ő oda jár. Őrizte is a kutya hűségesen jó ideig, de egyszer neki is dolga akadt, neki is el kellett menni. Az írással mit volt mit tenni? Nem volt más ismerőse a macskánál, annak adta oda őrizni. Egy ideig őrizte is a macska, de biz ő hamar megunta, szeretett volna egy kicsit átmenni beszélgetni a szomszédba. Gondolkozott rajta, hova tegye az írást. Már nem volt senki, akire bízhatta volna; kapta magát, felvitte a padlásra, eldugta a gerincgerenda mellé, azzal mint akinek rendben van a szénája, átment a szomszédba. Estefelé hazament, kereste az írást, de biz azt egészen összerágták az egerek. Mikor a kutya hazament, nem tudott vele beszámolni, se aztán a kutya a disznónak. Ettől az időtől sohase tudott a disznó jó szemmel nézni a kutyára, se a kutya a macskára, se a macska az egérre.

Tovább a mesére

Gagyi gazda (magyar népmese)

Gagyi gazda - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a Szent Gellért hegyén innen volt, volt a világon egy nagy város, abban lakott egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak nem volt az isten szabad ege alatt egyebe, mint egy rossz háza meg egy sovány tehene. Volt neki egy félig bolondforma fia, akit az egész város Gagyi gazdának hítt, mert sose csinált semmit, csak kódorgott, mint az Orbán lelke, vagy pedig kiült a ház elibe, ütötte a lába szárán a legyet. Egyszer elment a szegény asszony az erdőre egy kis fáért, Gagyi gazdának megmondta, hogy maradjon otthon házőrzeni, s viselje gondját a tehénnek. De Gagyi gazda mást gondolt, éppen vásár volt a városban; kapta magát, kihajtotta a tehenet, hogy majd eladja, de biz ott azt se kérdték tőle, hogy mire tartja. Már éppen vissza akarta vezetni, mikor meglátott egy katulyás (skatulya, doboz – a szerk.) zsidónál egy cifra katulyát; kérte a zsidót, hogy adja oda neki azért a tehénért; a zsidó is kapott rajta; csakhamar megvolt az alku. Vitte haza Gagyi gazda a katulyát nagy örömmel, az egész úton röhögött neki. Mikor a házuk elibe ért, elejtette a katulyát, kiugrott belőle tizenkét óriás, akik körülvették Gagyi gazdát. – Mit parancsolsz, Gagyi

Tovább a mesére

A nyelves királykisasszony (magyar népmese)

A nyelves királykisasszony - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörű szép leánya, de az a leány olyan nyelves volt, hogy senki nemcsak meghaladni, hanem megközelíteni se tudta a szájasságban. Akárkivel akármiről beszélt, mindig csak az övé lett az utolsó szó. Búsult ezen a nagy nyelvességen a király, kivált ha látta, hogy a többi király- és hercegkisasszonyok soha egy rossz szót, egy káromkodást ki nem eresztenek a szájukon, az ő leányától meg mást se lehet hallani soha. Ezenkívül az is bántotta, ha elgondolta, hogy hogy tegyen ezzel valami becsületes embert szerencsétlenné, hisz aki elveszi, csak keserűség lesz az élete. Utoljára gondolt egyet. – No, leányom – mondta a leányának -, kihirdettetem az országban, hogy aki téged le tud nyelvelni, annak adlak feleségül. A leány még megörült neki, ahelyett, hogy megszontyorodott volna rajta. – Jó lesz biz a, felséges atyám, legalább nem lesz olyan alamuszi tedd ide, tedd oda uram. A király látta, hogy csakugyan nincs más mit tenni, hát kihirdettette, hogy aki rá tud arra menni – mikor az ő leányával beszél -, hogy nem a leányé, hanem az övé legyen az utolsó szó, annak adja feleségül fele királyságával együtt. Mentek aztán szerencsét próbálni mindenféle emberek: hercegek,

Tovább a mesére

Az ördög és a két leány (magyar népmese)

Az ördög és a két leány - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony, mind a kettő özvegy volt, s mind a kettőnek volt egy-egy leánya, csakhogy az ember leánya szép volt, az asszonyé meg csúnyább a hátramenésnél. Egyszer az ember sütni akart, de nem volt dagasztóteknője. Azt mondja a leányának: – Eredj át, leányom, ide a szomszédasszonyhoz, kérj tőle egy dagasztóteknőt, míg megdagasztunk benne. Átment a leány a szomszédba. – Szomszédasszony, azért küldött édes apámuram, ne sajnáljon kend egy dagasztóteknőt adni, mindjárt visszahozom, csak megdagasztunk benne. – Bizony nem adok én, édes leányom, mondd meg édes apáduradnak, vegyen el engem, akkor lesz dagasztóteknőtök. Hazament a leány, elmondta az apjának, hogy mit mondott a szomszédasszony. Megdagasztották hát nagy üggyel-bajjal, be is fűtötték a kemencét, de már szénvonójuk nem volt, amivel a kemence alját feltisztítsák. Azt mondja az ember a leányának: – Eredj át, leányom, ide a szomszédba, kérj egy szénvonót, mondjad, hogy mindjárt visszaviszed. Átment a leány megint az özvegyasszonyhoz. – Szomszédasszony, azért küldött édes apámuram, ne sajnáljon kend egy szénvonót adni, míg a kemence alját feltisztítjuk. – Bizony nem adok én, édes leányom, mondd meg édes apáduradnak, vegyen el engem, akkor lesz dagasztóteknőtök is, szénvonótok is. Hazament a leány, elmondta, hogy mit mondott a

Tovább a mesére

Dongó meg Mohácsi (magyar népmese)

Dongo-es-Mohacsi-magyar-nepmese-Arany-Laszlo-Meselek-Neked

Hol volt, hol nem volt, én se tudom, hol volt, te se tudod, hol volt, volt a világnak két legszélső szegletében két regement (hadsereg, ezred – a szerk.), ebből mindegyikből eresztettek el fele-lábra egy-egy katonát. Ennek a két katonának nem volt se országa, se hazája, hanem elindult mindegyik arra, amerre az orra állott. Egy nagy városba – ahol éppen vásár volt – egyszerre ért be mind a kettő. Elkezdtek a vásárban kódorogni, de se nem adtak, se nem vettek, mert nem volt miből. Váltig törték a csürhejárást, miképpen lehetne egy kis pénzmagra szert tenni, utoljára mindegyik gondolt valamit. Az egyik kiment az erdőbe, teleszedett egy zsákot gubóval, azzal megfordult, ment a vásárra, hogy majd rászed valakit, eladja dió helyett. A másik meg szedett egy zsákra való bükkfapeterkét, azt akarta eladni gyapjú gyanánt. Sokáig árulgatták a portékájokat, de látatlanból senkinek se kellett. Egymással is találkoztak sokszor, de nem szólították meg egymást. Utoljára az, amelyik gyapjút árult, megszólította a másikat: – Mit árul kend, atyafi? – Diót. Hát kend? – Én meg gyapjút árulnék, de senkinek se kell látatlanból, pedig én úgy akarom eladni. – Én is úgy akarom a diómat; tudja kend mit? Cseréljünk! Elcserélték a zsákot látatlanból, azzal otthagyták egymást,

Tovább a mesére

A szomorú királykisasszony (magyar népmese)

A szomorú királykiasszony - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig szomorú volt, senki se tudta megnevettetni. A király nagyon szomorkodott azon, hogy az ő gyönyörű szép leánya úgy a búnak adta magát; kihirdette az országban, hogy aki az ő leányát megnevetteti, annak adja feleségül fele királyságával együtt. Élt abban az időben egy pásztor, annak volt egy kis aranyszőrű báránykája, ennek az a tulajdonsága volt, hogy aki hozzányúlt, úgy odaragadt, mintha csak belőle lett volna kinőve. Egyszer a pásztor kihajtotta legelni, amint legelteti, arra megy egy eladó leány; megsimogatta a bárányt, mindjárt odaragadt. Elkezdi a pásztor: – Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány. Hajtotta tovább a báránykát, arra ment egy pap, ráütött a botjával a lányra. – Ej, te nagy bolond, mit töltöd itt az időt? – mindjárt odaragadt. Megint elkezdte a pásztor: – Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán pálca, pálca végén a pap. Azután arra ment egy asszony egy sütőlapáttal a kezében. Ráütött a sütőlapáttal a pap farára. – Ugyan, tiszteletes uram, minek bántja azt a szegény leányt! Ez is odaragadt; megint

Tovább a mesére

A macska és az egér (magyar népmese)

A macska és az egér - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Itt is volt, ott is volt, édesapámnak is volt, édesanyámnak is volt, nekem is volt, neked is volt, volt a világon egy macska. Ez a macska egyszer tejet evett egy tálból; odamegy egy kis egér, csak nyalogatja, csak nyalogatja a tál szélét. Mondja neki a macska: – Ne bolondozz ám, egér pajtás, ne nyalakodjál, mert majd bekapom a farkincádat! A kis egér nem hitte, csak nyalakodott, a macska bekapta a farkincáját. Rítt-sírt a kis egér, kérte a macskát, adja vissza neki a farkincáját, de az nem adta. – Hozz nekem tejet a tehéntől, akkor visszaadom a farkincádat. Elment az egér a tehénhez. – Tehén, adj nekem tejet, tejet adom cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig – mondja a tehén -, míg nekem a kaszástól szénát nem hozol. Elment a kis egér a kaszáshoz. – Kaszás, adj nekem szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig, míg nekem a sütőtől kenyeret nem hozol. Elment a kis egér a sütőhöz. – Sütő, adj nekem kenyeret, kenyeret viszem kaszásnak, kaszás ad nekem füvet, füvet viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig –

Tovább a mesére

Az aranyhajú hercegkisasszony (magyar népmese)

Az aranyhajú hercegkisasszony - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt is, nem is, de csak mégis meg kellett annak esni, volt egy fiatal herceg, annak volt egy húga, de olyan szép, hogy szem nem látott, fül nem hallott még olyat. A homlokán nap volt, a mellén hold, a két orcáján meg két gyönyörű csillag, a szép aranyhaja a sarkát érte, ha ki volt bontva, mikor járkált, aranyfolyosó folyt utána, ha sírt, aranykönyű hullott a szeméből. A herceg sokszor órahosszát elgyönyörködött benne, hogy milyen szép; ebből aztán az lett, hogy addig-addig gyönyörködött, míg bele nem szeretett. Márpedig hiába szeretett bele, mert testvér testvért csakugyan nem vehet el, így hát a herceg azt gondolta ki, hogy lefestette magának egy nagy táblára, azt a nyakába akasztotta, elindult, hogy addig megy, míg egy olyan szép leányra nem akad, akkor aztán azt elveszi feleségül, de míg nem talál, mindig bujdosik. Ment aztán, mendegélt hetedhét ország ellen, egyszer beért egy királyi városba. Nagyon el volt fáradva, meglátott egy palota előtt egy kőpadot, arra leült pihenni. Az a palota pedig a királyé volt, akkor is ott nézett ki a király az ablakon, meglátta a szép képpel a herceget, azt gondolta, valami képáruló, gondolta, hogy megveszi

Tovább a mesére

You cannot copy content of this page