Gani Zsuzsa 
– Vaúúú-vaúúúú, valami kippent- koppant a fejemen. Valaki jöjjön értem, vigyen haza! Segítsen rajtam, mert ázok-fázok! A kuka mellett egy dobozban, icike-picike zsemleszínű kiskutya nyüszített. Talán nyolchetes lehetett. Addig- addig izgett-mozgott jobbra-balra, mígnem megbillent a doboz és kigurult belőle az icike-picike szőrmók gombolyag. – Vaúúú-vaúúúú, hol vagyok? – nézett körül csodálkozva. – Jé, már nem
Tél vége volt. Cincin a félénk kisegér előmerészkedett a sarki kuckójából. Először kidugta az egyik fülecskéjét, hallgatózott, de semmi nesz, semmi zaj. Másodszor kidugta a másik fülecskéjét, hallgatózott, de semmi nesz, semmi zaj. Ekkor óvatosan kidugta az egyik iciri piciri lábacskáját, majd a másikat és így tovább. Nézelődött, hallgatózott, de semmi nesz, semmi zaj. Végül
Emlékeztek még arra, hogy mi történt tavaly ősszel, Süni Samuval? Igen? Vajon, azóta mi lehet vele? Ti tudjátok? Nem? Figyeljetek jól, elmesélem. Nos, Süni Samu és családja egy hatalmas, száraz falevelekből és gallyakból összerakott kupac belsejében aludta az igazak álmát, pont abban, amelybe az állatmentők ősszel átköltöztették. Édesen aludták a jó melegben téli álmukat. Samunak
Ősz volt. Rozsdás avar borította a földet. Süni Samu és családja aludni készült. Találtak is egy hatalmas, száraz falevelekből és gallyakból összerakott kupacot. Nagy örömmel vackolták be magukat a biztonságosnak hitt levélhalmok közé. Mély álomba szenderültek. Már édesen aludták a jó melegben álmukat, amikor Süni Samu furcsa szagra ébredt. Ijedten látta, hogy ég a biztonságot
Milyen üres az a fészek! – mutatott oda búsan a kicsi édesanyjának. – Igen. Nyár végén délre vonult a mi gólyánk Cakó, úgy ahogy majdnem minden vonuló madár. Ahogy változik az időjárás évről-évre, úgy változik az is, hogy mikor indulnak útra. Hallgatta figyelmesen a kicsi édesanyja szavait. – Miért vonulnak el? Nem jó itt nekik?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy iciri-piciri hógolyó, Hóri. Hórit egy iciri-piciri kisfiú gyúrta egy hideg téli napon. A tapadó havat összenyomta és addig formálta, amíg egy kis gömb lett belőle. Képzeljétek el, hogy ez az iciri-piciri hógolyó szórakoztató és egyedi volt. Hogy miért? Hát azt mindjárt elmesélem. Alighogy elkészült a hógolyó, hirtelen
Egyszer, valamikor réges-régen, egy kis faluban élt egy kiskutya, Muki. Imádta a nyarat. Amikor sütött a nap, ott hempergett vígan a fűben, vagy kergetőzött a vidám gyerekekkel a mezőn. Még a sárkányeregetést is élvezte. Amikor a szellő magasabbra fújta a papírsárkányt, farkcsóválva ugatta meg. Szerette szimatolni a tiri-tarka virágok szirmait. – Hű, de finom az
Egyszer volt, hol nem volt, egy varázslatos, gyönyörű virágos rét. Itt mindenki vidáman, gondtalanul élt. Mosolyogva, kedvesen beszélgettek egymással és mindennek, még a legapróbb dolgoknak is nagyon örültek. Ragyogott a sok-sok szarkaláb, a madársisak, a tűzpiros pipacs, a nadálytő, a búzavirág, az ökörfarkkóró, a napsárga koronafürt, a szellőrózsa, az imola, a pitypang és még sorolhatnám.
Fülledt nyári nap volt. Szikrázott az égbolt, csönd volt. De nem, mégsem. Méh döngött. – Züm-züm, züm-züm… – szállt virágról-virágra. Finom illatok tekergőztek a levegőben. Sün Semjén, Sün Som és Sün Soma épp ekkor ballagott ki az erdőből. – Nem tudom, hogy ki lehetett, de azt biztos, hogy szorgalmas kertész volt, mert öröm végig menni
You cannot copy content of this page