Mészáros Andrea 
A Sajtvár alatti repedésben élt egy apró, de annál boldogabb egércsalád: Egérpapa, Egérmama és három mókás egérgyerek: Cincogi, Csikorgó és Csipogó. Mindig nyüzsögtek, zsibongtak.
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tavon is túl, a Fakanál-hegy lábánál, élt egy különös család: Papa, Anyuska, Mici, aki néha egérnek képzelte magát, és Dani, aki szerint minden létező dolog LEGO-ból készült. De a legfurcsább dolog ezen a tavaszi reggelen történt, amikor Anyuska… eltűnt.
Réges-régen, egy aprócska faluban, egy domb tetején állt egy pici ház. Ebben a házban lakott egy kislány, Lili, az édesanyjával, Annával. Mindennapjukat átjárta a nevetés, a gondoskodás és valami különleges melegség, amit nem lehetett sem látni, sem megfogni – csak érezni lehetett a szívükben. Ez volt a szeretet.
Valahol az ég és a föld között, ahol a fák levelei üvegként csillognak, a virágok énekelnek és a patakok visszafelé folynak, létezik egy különleges hely, amit csak a legérzékenyebb szívűek láthatnak. Ezt a vidéket Lebegőligetnek hívják.
Valahol egy csendes kis faluban, ahol a kertek illatoznak, és az emberek még ismerik egymást névről, állt egy magas, fehérre meszelt kémény. A tetején egy óriási fészek állt, benne pedig egy gólyacsalád lakott: Palkó, a kíváncsi, fiatal gólyafiú, Míra, az álmodozó húga és a szüleik, Béla és Lili.
Egyszer, nem is olyan régen a Föld – igen, az igazi, kerekded, kék-zöld bolygó – különös dologra lett figyelmes. Már hónapok óta nem tüsszentett.
A Húsvét-völgyben minden nyuszi készülődött a nagy húsvét hétfői locsolkodásra. Csillogó szalagokat kötöttek a kosarakra, rózsavizet, levendula-permetet és nevetős versikéket gyűjtöttek a fülük mögé. Már a nap is úgy kelt fel, hogy mosolygott rájuk.
Volt egyszer egy mókás nevű nyuszi: Csokis Répa. Nem azért hívták így, mert csokit evett répával (bár kipróbálta már), hanem mert a bundája csokibarna volt, és a farka meg narancssárga – mint egy mini sárgarépa.
Messze-messze, egy bokorral teli völgy mélyén, ahol a fák is tojás alakú árnyékokat vetettek, élt egy öreg, bölcs húsvéti nyuszi, akit mindenki csak Barka bácsinak hívott.
A nagy rét közepén, ahol a fű mindig zöldebbnek látszott a szomszéd bokor mögött, éldegélt egy nagyon lassú, de még annál is kitartóbb csiga, akit Zsigának hívtak.
Volt egyszer egy kis tyúkocska, akit mindenki csak Pötyinek hívott. Nem véletlenül, ugyanis hófehér tollazatát apró piros pöttyök díszítették, mintha valaki egy ecsettel játszott volna rajta unalmában.
Egyszer volt, hol nem volt, egy tavaszillatú tisztáson, ahol a fű is nevetett, annyi pitypangot hordott a hajában, élt egy nyuszi, akit úgy hívtak: Tódor.