Réges-régen, egy aprócska faluban, egy domb tetején állt egy pici ház. Ebben a házban lakott egy kislány, Lili, az édesanyjával, Annával. Mindennapjukat átjárta a nevetés, a gondoskodás és valami különleges melegség, amit nem lehetett sem látni, sem megfogni – csak érezni lehetett a szívükben. Ez volt a szeretet.
Egy szép tavaszi reggelen, amikor a madarak éneke összefonódott a frissen nyíló virágok illatával, Lili elhatározta, hogy valami igazán különleges ajándékkal lepi meg édesanyját anyák napjára.
Ahogy elindult a mező felé, az aranyszínű napfény cirógatta arcát, és a lágy szellő mintha súgta volna a fülébe:
– A legszebb ajándék az, ami a szívedből fakad.
De mit adhatna, ami a szívéből jön?
Lili mezőről mezőre vándorolt, keresett valami különlegeset. Talált piros pipacsot, sárga pitypangot, de úgy érezte, hogy ezek nem elég különlegesek. Amikor már éppen feladta volna, egy öreg tölgyfa árnyékában észrevett egy apró virágot. Ez a virág nem volt olyan színes, mint a többiek: egyszerű, hófehér szirmai voltak, de valami varázslatos fényt árasztott magából.
Ahogy Lili közelebb hajolt, a virág megszólalt:
– Én vagyok a szeretet virága. Csak annak nyílok ki igazán, aki tiszta szívéből szeret.
Lili szíve megtelt melegséggel, és óvatosan, két tenyerébe véve a virágot, hazaszaladt.
Otthon egy gyönyörű koszorút font: középen a szeretet virágával, körülötte a mezőn talált többi színpompás virággal. Amikor elkészült, boldogan nyújtotta át az édesanyjának:
– Neked szedtem, anyukám, minden szálban benne van a szeretetem.
Anna meghatottan vette kezébe a koszorút. A szeretet virága ekkor még fényesebben kezdett ragyogni, mintha ezer apró csillag szikrázott volna rajta.
Abban a pillanatban Lili megértette: az igazi ajándék nem a virág, nem a koszorú, hanem az a szeretet volt, amit szívből adott.
Aznap este, amikor együtt ültek a ház kis ablakában, nézve a lemenő napot, Anna magához ölelte Lilit, és ezt suttogta:
– A szeretet az egyetlen dolog a világon, ami minél többet adunk belőle, annál inkább megsokszorozódik.
Lili szívében pedig örökre ott maradt a tudás: a szeretet nem kézzel fogható kincs, hanem egy soha el nem hervadó virág, amit a szívünkkel kell gondozni nap mint nap.
